Szégyen és gyalázat, Horrorkának sose volt meg ez a mesekönyv, pedig nekem alapdarabom volt, rongyosra olvastam, és valahogy neki elfelejtettem megvenni… Pedig minden jó mesekönyvet megkapott, még a Brumi sorozatot is felkajtattam. És erre ma jöttem rá! :O

Mindegy… Laza hétnek gondoltam ezt, de lehet hogy nem lesz az mégsem. Muszáj lesz megvívnom a bankkal.

A történet nagyon magyar…

1999-ben a Westel Gsm a kiemelt előfizetőknek felajánlott egy kártyadíj-mentes (Citi Bank) hitelkártyát, az volt benne a vonzó, hogy lehetett rá bármilyen fotót, és becenevet kérni. Gondolom ez ma már elképzelhetetlen lenne jogilag.

Meg is küldték a cuki kártyát, betettem a tárcámba, és nem használtam. Kegyetlen kamata volt! :)))

Aztán lejárt, küldtek újat, meg újat… 2005-ben, vagy 2006-ban aztán az történt, hogy késett a repülőgépünk, ha jó emlékszem, akkor Tunéziában, de lehet hogy Egyiptomban. Mindegy. :O

Mit lehet ilyenkor csinálni? Az ember lánya vásárolgat unalmában… Igen ám, de már minden pénzemet szétszórtam, magyar bankkártyával nem lehetett fizetni… Hát hoppá! Próbáljuk meg a hitelkártyát! :O

És működött! :)

Annyira jól működött, hogy a rafkós arab kétszer húzta le, mint utólag kiderült… Igazából nem költöttem sokat, két karton cigit vettem, egy parfümöt, és Horrorkának gumicukrokat, csokit. :)))

A bank küldött egy halom sárga csekket, azokkal kellett törleszteni. Fizetgettem is kétezresével, amíg a csekkek tartottak.

Persze havonta kaptam banki kivonatot, de nemigen olvastam el őket, gondoltam nem költöttem… Minek olvasgassam, ugye…

Aztán egyszer csak feltűnt, nem jött az új hitelkártya. Akkor megnéztem egy kivonatot mégis, túlfizetés kilencezer forint, gondoltam akkor váljunk el egymástól békében, úgyse volt az egész hitelkártya-ügynek jelentősége.

De a kivonatok csak jöttek, és jöttek, aztán SMS-es jöttek helyette, túlfizetés, még mindig. Hívtak is, tukmáltak volna rám még több hitelt, persze deviza-hitelt is… de nem kértem.

Teltek az évek, 2017-ben a Citi Bank lakossági ügyfeleit átszipkázta az Erste, máig ők küldik az sms-t. Túlfizetés… :O

Minimális, pár forintos költség havonta…

Most felhívott a bank. Ez tarthatatlan. Rendezzük! Hát mondom! Rendezzük, de mi a fene történt? :O

Nagyon kedves, szimpatikus fiatalember volt, utánanézett, valamikor 2005 környékén egy gyanús tranzakció történt, ezért letiltották a kártyát… Na mondom! Talán szólni kellett volna róla, nem?

Ők (mármint az előd) biztosan szóltak. Kaptam levelet… Hát mondom biztosan nem kaptam, ajánlottan pláne nem! :O

De azért rendezzük… Küldenének új kártyát, új szerződéssel, jogtisztán, valós adatokkal, és persze jó nagy éves kártyadíjjal. :O

Sorolná a lehetőségeket.

Hát mondom kell a francnak… Szüntessük meg az egészet! Megtarthatják a túlfizetést.

Aszongya azt nem lehet… Hát könyörgöm! Miért NEM lehet? Majdnem 20 éve szórakoznak velem, miért nem lehet?

Csak személyesen… És nem ők szórakoztak velem, hanem az előd-bank. Az információk nagy része azóta megsemmisült, nekik nem áll módjukban hozzájutni. Szerződés sincs…

Hát mondom! Nem is volt soha! Akkoriban úgy szórták ki a hitelkártyákat a bankok a fizetőképes, leinformálható, ingatlannal rendelkező budapesti lakosságnak, mint bolond pék a lisztet! Nekem is volt egy csomó, csak sose aktiváltam őket első vásárlással.

Fáradjak be…

Aztán már a beszélgetés után jutott az eszembe… Ha nem vagyok ilyen trehány, és ha kevesebb sárga csekkem lett volna, akkor könnyen járhattam volna én is pórul, mint olyan sokan… :O

A hátrahagyott hitelkártyák kisösszegű tartozásaival a bankok jó sok évig nem zaklatják az adóst, a kicsike adósság felhízik milliókra a kamatokkal és az adminisztrációs költségekkel, aztán egyszerre visznek házat, kocsit, párnacihát! :O

Ha a legkisebb tartozásom lett volna, akkor nem a bank hívott volna így 18 év után, hanem a végrehajtó rúgta volna rám az ajtót, és most Horrorkánál csöveznék… :O

Szóval azt hiszem felnövök végre, bemegyek a bankba, és intézni kezdem ezt a hülyeséget… :O

Apróságok a gyöngyfűző asztalkámról, ezekkel pepecseltem az elmúlt hetekben, és ott van köztük Pindur is. :)))

Mondjuk a barátnőmnek van némi igazsága, normális ember nem fűz izzó cigarettát Miyuki delica gyöngyből… Nekem kedvem volt hozzá, és kész! :)))

Közben végre május lett, nekem ez a kedvenc hónapom, én is májusban érkeztem erre a sárgolyóra, és Horrorkát pont a születésnapomon hoztuk haza a kórházból. :)))

Akadt rögtön a hónap második napján izgalom, tegnap este hatalmas robbanásoktól fagyott meg az ereimben a vér. :O

Mivel tavaly már volt részünk ebben, egy őrült az egyik lakásból indított tűzijátékot, hát rohantam rögtön ki a folyósóra…  Most szerencsére nem a házból lőtték, hanem a szomszéd szálloda tetejéről, de a mi udvarunk fölé. Iszonyú volt! :O

Tavaly a fél ház számolta reggel a károkat, és lestük a fecskepárt, túlélték-e…  Sajnos az idén csak egy fecske érkezett, nem használja a fészket sem, csak nap közben repked az udvaron, csiveg, rémisztgeti Ica mama macskáját, persze szomorú látvány így magányosan. :(

Örömhír is akadt, nem is egy. :)))

Például kaptam megrendelést koszorúslány ékszerekre, öt szett, öt szín. Nagy divat mostanában bizonyos körökben a szivárványszín az esküvőkön, nekem nagyon tetszik. Élvezet lesz dolgozni nekik! :))

Mondjuk a sárga hiányzik a mostani sorból, és még nem tudom honnan szerzek pasztellnarancs (pezsgőszín)  kristályokat, de majd megoldom. :)))

Az Aldiban megint lehet kapni a kedvenc rumos-kókuszos csokigolyónkat, már kezdett kétségbeejtőnek tűnni a helyzet. Gábor hozott is azonnal némi mennyiséget. :)))

Erről eszünkbe jutott… A Soroksári úton volt régen egy isteni csokidiszkont, nagyon olcsón lehetett csudaságokat, retró finomságokat venni nagy kiszerelésben, a Zizi például félkilós zacskókban volt, a zselés cukor szintén…

Történt egyszer, hogy a Gábor beszerezte a mindennapi rücskösömet, vett két csomaggal, vitte a kocsihoz, két hivatalnok-szerű nőszemély meglátta, nééézd mennyi Zizi! Biztosan gyereknek viszi! :)))

Egyébként egészen megdöbbentő, hogy bizonyos tengeri halak mennyire imádják a Zizit. :)))

Szóval május van! :)))

Az emberek néha furák. Ezt a nyakéket olyan régen adtam el, hogy el is felejtettem. Több éve! :O

Most valahonnan előbányászta a megrendelő, hogy szeretne pont ugyanilyet.. Először azt hittem valami tévedés, biztosan nem az én munkám… De aztán eszembe jutott, gyöngyfűzős meskás barinő készítette a medált, én akkor még nem is tudtam peyotét fűzni. :)))

Ma csacsogtunk telefonon, érdekes téma bukkant elő, a magyar vitakultúra. Szerintem olyan már régóta nincs, egyszerűen nem tanítják az érvelés tudományát, ma azt látom mondjuk kommentekben is, hogy a vitaképes fél elmondja az érveit, összefoglal, lekommunikálja az eredményt, és akkor a másik fél lesilányítja a vitát egy beléje sulykolt egymondatos lózunggal.

Van egy nem túl kedves, és hát nem túl eszes rokonom, aki a vitákat olyan módon tudta lezárni, hogy a hajam kihullott tőle. :)))

Undok bajai szokás, az öregekhez nem hívnak orvost, szó se lehet se gyógyszerről, se kezelésről, azoknak otthon kell „a szeretteik körében” tisztességgel meghalni. :O

Én ezzel egyáltalán nem értek egyet… Mennyi céltalan szenvedést és kínt láttam gyerekkoromban! Borzasztó! :O

Édesaput azonnal vittem orvoshoz, fizettem hetente az ágyért, a napos szobáért, ez nekem így volt természetes. Világos magyarázatot kaptunk, nem maradhat már szakápolás nélkül egy percig sem, csak kórházban, vagy speciális otthonban kaphatja meg azokat a kezeléseket, amitől fájdalommentes maradhat.

Kedves rokon szóvá tette nem egyszer, nem kétszer. Hogy korrupt az orvos, hogy mer pénzt elkérni? Nemigen hallgattam meg, de egyszer elfogyott a türelmem…

Hát mondom! Amikor apád elájult a napon, és mentő vitte el, akkor ő is pont ezen az osztályon feküdt, ennek az orvosnak volt a betege.

A válasz minden vita végén ugyanaz…  Az más. Egészen más! :O

Na mondom… Miért más?

Hát mert mi nem fizettünk neki egy fillért se. Pedig tartotta volna a markát.

Vita lezárva.

Egyébként csak halkan jegyzem meg, a doki valóban fogadott el hálapénzt, (akkor még nem volt tilos), ahogy az ápolók is, de sose kértek. A pénzből pedig a doki az osztály dolgozóit  premizálta, így az ő osztályán nem 2-3 nővér tisztázta a betegeket, hanem hét. És nem egyszer láttam, hallottam, hogy micsoda türelemmel, kedvesen, humorral végezték a munkájukat. Mindig volt egy-kettő, aki énekelt a kórteremben.

Szóval nemigen tudok mit kezdeni a vitaképtelen emberekkel, és nem is szánok már rájuk időt. Ez különösen igaz a politikai vitákra. Régen kedves szórakozásom volt hergelni a demagógiával bedrogozott, megvezetett trollokat, de ez már régen volt. :)))

A rekeszzománc halacskát meg elfelejtettem lefotózni. Mindenesetre végleg beköltözött hozzánk, oda nem adnám semmi pénzért! Keresztségben a Pindur nevet kapta. :)))

Micsoda csodás fotó, Baja, Béke tér, valamikor régestelen-régen. :)))

Hatalmas havazások voltak, emlékszem… Hófalak közt járkáltunk az udvaron, én még kicsi voltam, ki se láttam belőle. És szánon is utaztam, talán pont ezen. :)))

Ahogy fogynak alólam az évek, úgy lesznek egyre sűrűbbek, súlyosabbak az emlékek, és valahogy csal a memória is. Édesaput majdnem tíz éve temettük, de olyan, mintha tegnap lett volna, még érzem az illatát, hallom a nevetését, látom az arcát.

Anyám tavaly halt meg, de iszonyú régnek tűnik, talán mert nem maradt meg belőle semmi, csak eltűnt a félelem, és elmúlt a harag.

Lassan érkezik ez a tavasz, ma végre meleg volt, tudtam délután napozni az ágyon hason fekve… Élveztem. Állítólag a Gábor a fecskéket is hallotta tegnap hajnalban, lehet hogy megérkeztek, bár én hiába fülelem őket két napja. :(

Aztán hirtelen belecsörgött az életembe a sógornőm, egészen megvidámodtam tőle. Mikor jöttök ki a telekre? Képzeld… A télen vettünk új vízgyűjtőket, megtelt mind, és a talaj tele van vízzel…

Tavaly iszonyú volt az aszály, mindene elszáradt mindkét telken, nem termett semmi, virág is alig nyílt. Csak a spenót burjánzott, a fás szárakat gépben kellett felaprítani. :)))

Pedig csodakert az, mesebeli… A járvány idején egyetlen tő 8-10 hatalmas, húsos paprikát hozott, még karácsonykor is ettük. A paradicsom még ott is kinőtt, ahová nem ültették. Még a kőkockák közt is termett, és termett fürtökben. :)))

Szóval tavasz… Ma nagygeneráloztam, hajfestés, arcmaszk, levendulás habfürdő, meg mindenféle testápolás. Jobban érzem magam tőle. :)

Fura dolog történt a telefonommal. Kénytelen-kelletlen össze kellett hangolnom az oldalakat, a „free” szolgáltató (citromail) elsilányult, és pénzt kérne, és egyre több oldal követeli a face-es becsatlakozást… Elvileg helyes, nekem nincs titkolandó ügyem, bánja fene… Na de! :O

Azóta mondjuk félig se lógok itt, ezen az oldalon… Fenyegető vörös felkiáltójel, és félig látszik a profil-fotóm… Lépjek be a facebook-kal… Csakhogy a klikk nem funkcionál. Minden máshol igen, itt nem. Véletlen lenne? Nem hinném…:O

Ugyanakkor a telefonomra elképesztő hírek érkeznek. Először még el is hittem, meghökkentem, rácsodálkoztam… itt a világháború, aztán… Magyarország jobban teljesít… Mi van? :O

És jönnek, és jönnek a kamu hírek, elnyomnak fontos dolgokat, és a rendszergazdi szerint nincs igazán megoldás… Huxley. Orwell… És mi több! Fehér Klára! Oxygénia!

Ezt is túlélem. :(((

Ez a húsvét igazán nem sikeredett kalóriaszegényre, nem csak a kaja lett túl sok, de olyan mennyiségű édességem van, hogy alig lehet becsukni az édességes szekrényke ajtaját! Imádok bekukucskálni! :)))

A Gábortól például kaptam egy doboz bonbont, olyan töltelékekkel, mint a tejszínes eperlikőr, kókuszlikőr-krém, csoki flip. Horrorka is kényeztette anyukát, ahogy szokta, de az orosz csokik… Hát azok valami csodácskák! :)))

Egy kedves vevőm küldte ezeket postán, persze nem Oroszországból, itt Budapesten is van orosz bolt nem is egy. Nem tudom mivel érdemeltem ki, de nagyon kedves volt tőle. :)))

Ő nagy tisztelője és ismerője az orosz kultúrának, egyszer beszélgettünk, neki is kedves olvasmánya volt A rézhegyek királynője, és ő is ismerte ezt a kultikus csokoládét. Én gyerekkoromban ettem utoljára, az Aljonka volt a szovjet Godiva. :)

Magyar kereskedelemben nem árulták, de Baján volt orosz laktanya, a Kismotor- és Gépgyár meg a szovjeteknek gyártott Zsiguli-alkatrészeket, és vonatokhoz szerelvényeket. Persze  nagyban ment a seftelés, a tolmácsok, ellenőrök, katonatisztek hozták a színes TV-ket, az olcsó vodkát, és persze az Aljonkát! :)))

A csomagolás története érdekes. Valamikor a hatvanas években a fotós a saját kislánya fényképét adta le a csomagoláshoz, és ez a kép változatlanul, máig ott van a csokipapírokon. :)))

Na! Szóval jó volt ez a négy nap, szerethető. Sokat  beszélgettünk, Horrorka mindig rácsodálkozik az új és új történeteinkre. :)))

Mennyi mindent nem tud még rólam ez a gyerek, te jóóó ég! :O

Például szerintem azt se tudja, hogy húszévesen imádtam bolondul öltözködni, persze ez akkor divat is volt… A kedvenc diszkócuccom egy fehér vászon répanadrág volt sok zsebbel és strasszköves nadrágtartóval, nagyon hosszú, nagyon göndör hajam volt, szorgalmasan tupíroztam és lakkoztam, ehhez erős smink dukált… Ja! És ezüst homlokpánt! :)))

Arra talán még emlékszik, amikor ő kicsi volt, akkor meghökkentő pólókat hordtam farmerrel, Che, cannabislevél, zombik, őrült feliratok… A tengernél minden évben vettem egy nagy szalmakalapot. :)))

Igazából ez arról jutott eszembe, hogy a lánykám haja mostanában vadcseresznye-piros. Gyönyörű… És arra gondoltam, hogy isteni hajfestékek vannak már, miért ne tennék én is próbát mondjuk türkizzel… Ha nem tetszik, akkor legfeljebb visszafestem. :)))

A megszokott viola-lilára, vagy az unalomig ismert padlizsán-lilára. :)))

Egyszer valaki megkérdezte, hogy milyen volt az eredeti hajszínem… Hát! Valamiféle barna. De olyan régen volt, hogy már nem emlékszem. :)))

Milyen képbe botlottam már megint, Baja, a Türr István emlékmű, ahol a Sugovica és a Duna találkoznak, velük párhuzamosan fut a Futrinka utca a Sugó partján, ezer aprócska nyaraló, igazi manóházak… Illetve régen manóházak voltak, mára sokat lebontottak, és modern biszbaszokat építettek a helyükre. :)))

A szerelmesek találkahelye, meglehetősen sok emlékem van róla. :)))

Valamelyik nap eszembe jutottak az első szerelmeim, sok-sok éve nem gondoltam rájuk…

Óvodában tetszett egy fiú, a nagymamája volt a dadus, az ovi kertjéből ráláttam édesapuék házára, ők pedig az ovival szemben laktak… Mondjuk a dadus elég gonosz banya volt, aki nem ette meg a levest, annak belemerte a főzeléket… A fiú bátyja meg szemérmetlenül elvette, és megette a süteményemet. :(((

Aztán huszonévesen hazajártam bulizni, és ő köteles volt minden találkozáskor fizetni nekem egy italt… A megállapodás életünk végéig érvényes! Ahányszor találkozunk, egy ital naponta! Néha tiltakozott, olyankor felhánytorgattam a sanyarú sorsomat, az elrabolt sütemények traumáit. :)))

Aztán az első osztályt már Budapesten kezdtem, nézegettük egymást egy fiúcskával, ő is jól tanult, én is, anyáink is egyformán sznobok és undokul affekták voltak cérna kesztyűcskékben és csini retikülökkel, szóval összeillettünk volna, de igazából először egy megátalkodott, csenevész kölyökbe szerettem bele. Bűn rosszul tanult, állandóan verekedett, aztán ki is csapták az iskolából. :)))

Felsőbe megint Baján jártam, ott három szerelem volt, az egyik reménytelen, a másik kettő nem. Szóval valaki mindig hazakísért, és cipelte a táskámat. :)))

Vérre menően gyűlölködtem egy Ildikó nevű kislánnyal, mert a L. nagy hóhányó volt, hol neki írt szerelmes levelet, hol nekem. :)))

Libbenő miniszoknyák, lánybandák, titkok, vetekedő tornagyakorlatok a játszótéren, akkoriban tornáztam, nem is rosszul, de aztán megerősödtem mellben, és lebeszéltek róla… Szóval lófarok, spárga, cigánykerék, talajgyakorlatok, intrikák… Szép emlék! :)))

Nyolcadikos voltam, amikor belekeveredtem egy motoros galeribe! Natttyon veszélyes fiúk voltak! :)))

Divat volt a lakótelepen a moped, 16-17 éves srácok egy nyáron át dolgoztak érte, vagy a szerencsésebbek a szüleiktől kiharcolták, szóval összeállt egy jó kis csapat, a veszélyességük annyiból állt, hogy bőgették a motorokat, esténként a mi házunk mögött jöttünk össze beszélgetni, izgalmas idők voltak. :)))

Babetták, Rigák, meg… A többire nem emlékszem. :)))

Egyszer a fiúknak tanítási szünetük volt, nekünk iskolába kellett menni, hát eljöttek a sulihoz, dudáltak, hangoskodtak, felkiabáltak, persze behívatták a lakótelepi nyolcadikos lányokat az igazgatóhoz, jött a beírás… T. Szülő! :O

Anyám kapta a frászt. Én meg a pofonokat. :)))

Édesapu jót nevetett, nahát… Már 14 évesen benne vagy a sűrűjében?  Vennék neked mopedet, de anyád nem engedné. :)))

Érdekes a kisvárosi lét, a Gábor semmit nem értett belőle először… Édesapunak volt 3-4 törzskocsmája nyugdíjazása után, ott ütötték el a délutánokat a haverokkal, 2-3 kisfröccs mellett. Kártya, biliárd, kugli, focimeccsek sürgős kitárgyalása, totó, lottó, fogadások. :)))

Az egyik kocsma tulajdonosa a régi motoros banda egyik tagja volt, de az csak akkor derült ki, amikor levittem Bajára bemutatni a Gábort. :)))

Ő a következőt tapasztalta, a mai napig téma és vicc a családi összejövetelek kapcsán:

Beléptünk, több asztaltól felálltak, odajöttek, megöleltek, puszi-puszi… Kirohant a pultból a Joci, üvöltve, tiszta káosz keletkezett, gyertek, gyertek, mit isztok… Aztán odakiabált nekem a hülye Lajos, láttalak ám Klárikám a börtönben, de nem mehettem oda hozzád! :)))

A Gábor ott már kezdett nagyon megriadni… Milyen börtön? És kik ezek az emberek? Mindenki ismeri a Klárát, hát micsoda helyzet ez? :O

Csendes parasztházra számított, halk szavú öregúrra, ahogy a Mirákulum kapcsán elképzelte a vidéki embert. Ő! A pesti! :)))

Aztán leültünk, beszélgettünk, megkérdeztem aput… És a Lajos miért volt börtönben? Hát bérgyilkosságért, de nem találta el az embert… :)))

Szóval magyarázkodhattam… Ezek az emberek mind a hajógyárban dolgoztak, ott élték le az életüket édesapuval együtt. A fiatalabbakkal pedig együtt nőttem fel, oviba, iskolába jártunk együtt, nyáron együtt strandoltunk, csatangoltunk… A Lajost is ismerem fél méteres korom óta. A börtönben meg dolgoztam. A Kozma utcában, a bútorgyár kereskedelmi osztályvezetője voltam egy rövid ideig. :)))

Az élet produkál furcsa dolgokat. :)))

Tényleg! Gyerekkoromban lehetett kapni kávéízű Zizit is, ma már csak vegyes gyümölcsöst árulnak, legtöbbször rücsök nélkül.. Szerettem még a csokis-tejszínes keveréket is, de azt se láttam már vagy húsz éve. :)))

Bolond ez a tavasz, és tényleg megbolondultak az emberek… Mostanában mindig a vállalkozókkal kell vívnom, olyan árajánlatokat küldenek egy-egy munka kapcsán, hogy csuklom tőlük, de ami ma történt… Hát az abszurd! :O

A ház kapuja megkopott, fel kell újítani, árajánlat jött, elfogadtuk. Csiszolás, javítás, sötétebbre pácolás, és két réteg kültéri lakk, vagy glazúr… Mindegy.

Tegnap, amikor a könyvtárból jöttem haza, még nem történt a kapuval semmi. Ma délelőtt meg jött az e-mail, elkészültek a munkával… Hogy mi vaaan? :O

Lemegyek, a kapu mutatósan lekenve, egy réteg valamivel… Szépen lekenték a koszfoltokat is. Maradnak örökre. :))) A javítás? A díszléceket leszedték, hogy ne kelljen pótolni, oszt jónapot. :O

Megy a levelezés… Azért nem pácolt, és nem festett, mert bűn lenne ezt a színt lefesteni. Majd ő megmondja! És ez első osztályú glazúr. Hát mondom… Hiszem ha akarom, de akkor is csak egy réteg… Aszongya nem egy… Ember! Ennyi idő alatt meg se száradhatott volna! :O

A másik!

Csörög a telefonom, vonalas szám, 62-es körzet. Gyönyörű tájszólású ember, a Pista bácsit keresi. Hát mondom… Pista bácsim egy darab sincs. :O

De, de! A Pista bácsi adta meg ezt a számot, hívjam, ha megkapom a fizetést! Tudja! Engem segített ki háromezerrel, kifizetett ma a főnök, hát segítsen mán, hogy adjam az adósságot…

Elcsevegtünk még egy darabig, mire elhitte… Nem lakik nálam Pista bácsi, én Pesten vagyok, nem, nem csapom be… :O

Aztán a citromail. Amióta modernizálták, azóta olyan szinten használhatatlan, hogy regényt olvasok, amíg megnyit egy-egy levelet, a spam-ek ugyanúgy ömlenek mint előtte, viszont kérnek ezután érte havi hatezer forintot! #menjanyadba… :O

Most értesíthetek minden barátot, vevőt az új címemről. És mindenhol át is kell állítanom… Borzasztó! :O

És még csak kedd van! :O

Az idegeimnek viszont jót tett, hogy a Gábor hozott két csomag bélyeget, az élvezetek élvezete! Megegyeztünk, ezután ha arra jár, és valami csoda folytán nyitva van a bélyegdiszkont, akkor felvásárol egy adagot. Fél kiló régi külföldi, és fél kiló 1950 előtti magyar! :)))

A külföldit már széttúrtam, mint a kismalac. :)))

Ezt a képet a Pinteresten találtam, nem tudom ki volt a fotós, de zseniális. :)))

Gyönyörű pasi volt Delon fiatalon! :)))

Mondjuk pont aktuális is a kép, egy kivételesen jó könyvet sikerült találnom a könyvtárban. Tél végére valami könnyed hülyeséget kerestem, és mivel igyekszem minden filmet megnézni, és minden könyvet elolvasni, aminek a helyszíne Velence, ezért kivettem a Velem, Velencében-t. :)))

Mondjuk nem egy szépirodalmi remekmű, de habkönnyű krimi… :)))

Bónuszként még megnéztem A velencei kurtizánt is, imádom azt a filmet. :)))

És persze szeretem a várost is, nemigen szeretek gyalogolni, de ott képes vagyok reggeltől késő estig menni, és menni, mert minden lépés mutat valami újat, valami elképesztőt, valami varázslatosat. :)))

Már sok-sok éve elkerüljük a turistaútvonalakat, az első években még érdekes volt a San Marco negyed (valójában hatod), a San Polo és a Santa Croce is a kisujjunkban van már, a Cannaregio-ban is jártunk jó párszor, még a Dorsoduro van hátra, meg a Castello, bár ott elég bajos a közlekedés. :)))

Szóval tavasz van… Ma már egész délután nyitva volt az ablak, ömlött be a napfény, nagyon tudtam neki örülni. Komor, hangulattalan, szürke tél volt, rossz hírekkel, háborúval, inflációval, rengeteg gonoszsággal a nagyvilágban.

Gábor jött kora este, kapott sült csirkét, ücsörögtünk egy kicsit, megbeszéltünk a dolgainkat, egyszer csak puncsfagyi-illatot éreztem… Ő nem érezte. :O

Hát mondom…. Te fagyiztál? :O

Ő nem fagyizott…

Pedig ez puncsillat! És tutti-frutti! :O

Szaglásztam, nem jöttem rá…

Gábor indult haza, a ház előtt felhívott, olyan az orrod, hogy elmehetnél vadászkopónak Takács! :)))

Alattam, a kisbolt előtt valami hülyegyerekek szétlocsoltak egy csomó energiaitalt, az illatozott olyan nagyon. :)))

Ebből arra következtettem, hogy ez egy jel. Figyelmeztet, hogy ideje elvinnie engem az év első fagyizására. Három gombóc lesz. Puncs, sós karamell, eper és kávé. Esetleg csoki… Az pont majdnem három, nem? De! :)))

Megvolt végre az éves közgyűlés, nemigen jött el senki, lezajlottak a csőtörés nagy vitái már tegnap, elkezdődtek a munkák mind a hat lakásban, ez van. A biztosító nem fogja az egészet kifizetni, de szerencsére van pénze a háznak. :)))

Nemigen voltak viták, úgyhogy én döntöttem mindenben, kapu festése, korlátok megerősítése, talán festése, 15% a közös költség emelése kapcsán igazán méltányos, és kész. Most egy évig remélem nyugi van.  :)))

Ma retró bevásárlásokról beszélgettünk, hogy mennyi minden eltűnt, megszűnt, átalakult, silányabb lett…

A piros mogyorós csoki például sokkal vacakabb, persze van helyette sok másfajta, jobb. De a mesesajt helyett nincs semmi. Ági úgy tudta, hogy megszűnt a dianás cukor, egészen fellelkesült, amikor megmondtam, hogy hol lehet kapni. :)))

Érdekes, az emberek nagy része máig azt mondja, gyűlölte a mesesajtot, és nagyon szerettem. Csokis volt, édes, kicsit sós… :))))

Tavaszi beszélgetés volt, még a fejem búbja is érzi, egyre hosszabbak a nappalok, kezdenek virágozni a téren a fák, és már sejthető a zöld szemben, a Gellérthegy oldalában. :)))

Gyerekkoromban ilyenkor mindig kibicajoztunk édesapuval a Ferenc-csatorna partjára ibolyát szedni, elmentünk egészen Vodicáig, át a rozoga fa hídon… Édesapu nagyon szerette a tavaszt, a meleget, és pont úgy gyűlölte mondjuk a novembert mint én… :)))

Aztán úgy 16 éves koromban hirtelen sok minden más fontos lett, leginkább a fiúk persze, meg a divat, a bulik, nem volt időm se bicajozni, se nyáron a Dunán sátorozni, és most, 58 évesen bizony sokat adnék egyetlen olyan ibolyaillatú délutánért.

Szóval tavasz van, március idusa. Csodajó! :)))

Olvasókínzás, tudom… De akkor is érdekes. Ez az egyik tévnyomat, amit találtam, azért értékes, mert így egyben a távpéldánnyal igen ritka… De miért is tévnyomat? :)))

1941. Gróf Széchenyi István sor, 10 filléres. „Fehér hasú holló”. A címer bal alsó felében a tévnyomaton fehér a hasa, a normál bélyegen fekete. Őrület! :)

Vannak gyűjtők, akik képesek egy életet átbogarászni hasonlókért, engem nem nyűgözött le, nem leszek fanatikus vadász. Játéknak jó volt egy-két napig, de ennyi. :)))

Vannak még vízjelgyűjtők, az is egy őrült világ! Nem mindegy, hogy álló a vízjel, vagy fekvő, mennyire ferde… Egyszer nekiláttam vizsgálni, még a kislakást béreltük Zuglóban játszótérnek… Nagy sztori volt! :)))

Vízjelet vizsgálni a legegyszerűbben sebbenzinnel lehet, felszerelkeztem, bekuckóztam a fotelomba, elő a nagyítót, egy nagy halom bélyeget, oszt nekiláttam… Egy ideig ment is szépen, csepegtettem, jegyzeteltem, szárítgattam a csipesszel.

Aztán kezdett olyan fura, álomszerű lenni a világ, és egyszer csak se kép, se hang. Alaposan megártott a benzingőz… Többet nem vizsgáltam vízjelet. :)))

Ami viszont jó, hogy lehoztam a galériáról a magyar albumokból az első kettőt, 1945-ig. Találtam pár gyönyörűséget a múlt heti csomagban, gondoltam berakom.  Évek óta nem volt rájuk időm, most meglepődtem, majdnem teljes a gyüjti, már persze az extrém, milliókat érő példányokat kivéve. Van bélyeg, amiből 5-6 postatiszta példány is van benne, érdemes rendbe tenni, összerendezni, és mehet majd egyszer az osztrákokhoz vagy az olaszokhoz eladásra… Kb. egy nyaralás ára benne van euróban. :)))

Aztán elbaktattam ma az antikvarium.hu átadóirodájába, öt perc séta… Megérkeztek a könyvek, és a csomagban mint mindig, most is volt egy ajándék könyv. Egy igen érdekes, nem túl értékes, nem ismert kötet. Moczarski: Beszélgetések a hóhérral. :O

Gábor azonnal jelezte rá az igényét, kevés olyan könyv van, amit nem olvasott még a második világháborúról, ez az egyik… Azonnal tudta, hogy ki volt a gennyes Stroop… Beleolvastam. Iszonyú! :O

Az azért érdekes, honnan tudta könyvesbolt, hogy nálunk van befogadója a világháborús irodalomnak? Sose vettem náluk hasonló témájú cuccot, csak Gábormamának szépirodalmat néha, magamnak kortárs regényeket, Fehér Klára ritkaságokat…Nemerét, Szabó Magdát, stb… Érdekes! :O

És nem először fordul elő ilyesmi…

Mi is van még? :O

Ja! Tavasz. Állítólag. :))))

Mára ennyi, még be kell fejeznem a kijutós játékomat, nem találok egy hangyácskát… Minden este játszom egy kijutóst, remekül karban tartja az agyat. :)))

A Wowescape és Bigescape játékait tudom ajánlani. :)))

Regisztráció nélkül, ingyenesen játszhatóak, és ha elakadsz, akkor a játék alatt ott a gomb, van videós segítség. :)))