Szépen topogunk előre az adventben, kegyetlennek érzem az idén a hideget, biztosan korral jár. Tényleg csak a Corvinig mentem el tegnap, rövid séta… Közben lefagyott mind a három  fülem, az orrom, a szemöldököm, majdnem egy órán át olvadtam utána. :)))

Haladok a teendőkkel, közben persze sok minden másra is jut idő. Még hogy nincsenek csodák! :)))

Pont ma meséltem el valakinek, itt is helye van. Megint. :)))

Horrorka még apró volt, egy kis bútorboltot vezettem a Práter utcában, tél volt, hó. Jöttek a szállítók, új modelleket hoztak, kiszaladtam eléjük, kicsit hógolyóztunk, egy aljas jégrögön megcsúsztam, bokatörés, más finomságokkal, műtő, bizonytalanság, sportgipsz térdig hat hétig.

A házasságomnak akkor lett vége, muszáj volt dolgozni járnom, vittem gyalog a lánykámat oviba, és onnan tovább az üzletbe. Nehéz volt! :O

Egy nagyon hideg, ónos esős napon alig tudtam elvergődni az üzletig, eláztam, éreztem hogy beteg leszek, a lábam rettenetesen fájt a gipsz alatt, nyomorultul éreztem magam… :(((

Az üzlet előtt már várt az egyik női magazin reklámhelyese, jó kis üzleteket kötöttünk, klassz kampányokat találtunk ki együtt.

Látta milyen állapotban vagyok, segített kinyitni, teát főzött, maradt egy kis időt, beszélgettünk. Megállapítottuk, a lányaink majdnem napra egyidősek, ő elmondta mennyire szereti a feleségét, milyen klassz a családja… Akkor semmi mást nem kívántam jobban, mint hogy egyszer nekem is legyen egy ilyen végtelenül helyes, rendes, vicces párom. :)))

Úgy éreztem esélyem se lesz rá, főleg ha sánta maradok. :(((

Aztán tavasz jött, a bokám rendbejött, új üzleti lehetőségeim lettek, elmúltak a bajok, eltelt 1-2  év. :)))

Megismertem a Gábort. Már az első randevúmon olyan érzésem volt, hogy mi már találkoztunk…

Nem akartam komoly kapcsolatot, fiatal fiúcska, nem jöhetek ebből én ki jól. :O

Elment Amerikába vakációzni, gondoltam sose látom. Meg is írtam a szakító levelet… Ennek már majdnem negyed évszázada. :)))

Amikor először mentem hozzájuk látogatóba, megdöbbentem egy fotón… Izgatottan kérdeztem, ez kicsoda? :O

-       Az? Az a hülye bátyám… Hat évvel idősebb. Reklámos… :)))

És akkor nincsenek csodák?

Mellesleg a mostani sógornőm T. harmadik felesége, és már régestelen-régen nem foglalkozik reklámhelyekkel, de a mai napig a legkedvesebb írószertartóm az a pirinyó adventi manókomód, amit tőle kaptam azon az adventen tele reklámcukorkával. A gemkapcsok, gumik, és egyéb apróságok laknak benne. :)))

Azt mondta, hogy ha szomorú leszek, vagy bajom akad, akkor egyek egy cukorkát, és attól minden rossz elmúlik. :)))

Mondjuk a köztévében is láttam ma csodát, ritkán szoktam ránézni, de ezt nem tudtam kihagyni. „Prüsszeli” sikerekről harsognak megint, noha egyértelmű, a jogállamiság durva megsértése miatt az Unió hatalmas összegeket vont meg Magyarországtól, ezeknek egy KISEBB részét hosszú, kínos huzavona után talán megkaphatjuk, de nem tudni mikor, pontosan mennyit, és milyen feltételekkel… Ez hatalmas siker? :)))

Tűzifa nincs. Cukor nincs. Éhezés van, nyomor van, hatalmas rezsiszámlák vannak. Karácsony előtt! :O

A megoldás? Misére kell menni, szemet forgatni, imádkozni, nem felelni az újságíróknak… Lehet követni a példát, „jóvanazúgy”…

Oszt indulhat a kormányzati luxusgép a focimennyországba… Na! Detélleg! Katarban van szotyiárus? Vagy szotyit is vinni kell? Hehehe… :)))

Kíváncsi vagyok, kinek mit hozott a Mikulás az idén… Gábor például gázolajat kért volna, de ekkora csodát a jó öreg se tud tenni Magyarországon. :(((

Igazán tudnám élvezni az adventet, ha a VALÓDI hírek nem mutatnák meg ennek az időszaknak a vériszamos igazságait. Persze az emberek találgatnak, nem tudják mi történik a valóságban, illetve ugye azt tudni lehet, „Prüsszel” rengeteg pénzt megtagadott a magyar elittől, iszonyúak a károk, hatalmas az infláció, van itt klasszikus sorrendben minden, drágaság, kezdődő áruhiány, horror rezsiszámlák, és ha erre a kormány még egy gigahitelt felvesz és elkótyavetyél, akkor kb. vége is lesz a dalnak. :O

Ami sokkoló volt reggel, a face-en azt láttam, hogy a bajai erdőkben tarvágnak. Néhol a Gemecben is… Ez nagyon szomorú, gyűlölöm még a gondolatát is. Még sincs elég tűzifa… Aztán ma reggel már nem vágtak. Egyszerűen nem jött üzemanyag. :O

Szegény Gáborék is vért izzadnak, az országban egyszerre négy helyen vannak, és a gépeket táplálni kell… :(((

Vajon mikor érünk el oda, hogy nem lesz üzemanyag a napi élelmiszer-szállítmányokhoz se? Vagy a tömegközlekedéshez…

Szomorú ünnepe lesz itt az idén tömegeknek. :(((

Aztán rájöttem, hogy nekem tényleg túl sok tárgyam van, muszáj lesz megint selejtezni. Például az ollók… Dédikémnek egy darab volt belőle. AZ olló… Kész. :)))

Én 14 darabot számoltam ma meg, és Horrorka szobáját nem is néztem… Három manikűrolló, 1 pici, aranyos-madaras gyöngyfűzéshez, kettő kicsi lóg a konyhában, 4 receficés papírvágó, 2 antik darab, örököltem, és az íróasztalnál két nagy általános olló a tollak közt. :O

Metszőollóm nincsen. :)))

Hihetetlen, hogy mit fel nem halmoz az ember az élete során! Pedig tényleg minden évben selejtezek, ruhát, rusnya vázát, csészét, bögrét, CD-t… De valahogy nem fogynak. :)))

Tavaly, (vagy tavalyelőtt… franc se tudja… :))) ) kipakoltam egy halom lexikont, szótárt, régen elavultak, a világ minden tudása fent van a neten… Az idén a szakácskönyvek jönnek. A kilencvenes években mindenkitől azt kaptam. Hogy tanuljak meg végre főzni… A hideg kirázott már akkor is tőlük. Végy két tojást! :)))) Háhhh! Ki velük! :)))

Versenyben marad a „Horvátilona”,  A koktélok könyve, A Vörös Sárkány ízei, a Jamie 15, és a két gluténmentes. Kész. :))) 26-28 izé megy a lift előtti turipárkányra. :)))

Előtte mindegyiket át kell pörgetnem, nálam egészen meghökkentő dolgok kerülnek elő a könyvekből, nemrég találtam egy gyerekkori könyvemben egy órai levelezést. Van valami kajád? A Paca-Laci megint téged bámul. Az hülye. De van kajád? Kolbászos kenyér. Paprikával. :)))

Vagy valami ilyesmi… :)))

Hmm… Ha jól belegondolok, a kilencvenes évek kiadványaiból igen pikáns dolgok is előkerülhetnek! :))))

Elképesztően jópofa karácsonyfadíszek vannak manapság, minden adventkor bemegyek legalább egyszer a Butler’s-be csodálkozni, és néha bizony el is csábulok… Pedig általában hagyományos, piros-arany díszítésű a fám, de némi poént itt-ott már megengedek magamnak. :)))

Szívem szerint persze csupa rózsaszín gömb, cukor, szalag és girland lenne, de akkor a Gábor nem aludna vele egy szobában… Örök téma! :)))

Innen már rohanni fog az idő, elkezdtem visszatenni a bélyegcsomagokat a tároló dobozokba, az idén már nem tudok velük pepecselni, és a gyöngyfűzés is csak pihenésként lesz elképzelhető.

Ilyentájt többet csacsogunk mindenkivel, szóba jött, melyik volt életünk legszebb adventje. :)))

Nekem nyilván 1991. Májusban megszületett Horrorka, nagyon élveztem az anyaságot, és bár szegények voltunk, de gyönyörűen kidekoráltam a lakást, a fánk egészen kicsike volt,  az én lánykám már stabilan állt a lábán, és maga kanalazta a bajai halászlevet nagy élvezettel, tömte kézzel a szájába a gyufatésztát, még a feje búbja is piros volt a létől. :)))

És ami még csoda volt nekem, egyszer vonatra várva volt egy estém az adventi Velencében.

Csak elsétáltam a Szent Márk térig, és már fordultam is vissza némi vásárlás után az állomás felé, de annyi gyönyörűséget láttam akkor, ami egy életre elég emléknek. :)))

Más. Ma leolvasták a villanyórámat. Igen érdekes volt, mert előtte nem értesítették a házat, senki nem várta… Hát mondom! Mi lesz azokkal, akiket nem talál otthon? Erre aszongya a leolvasó… azok továbbra is becsült számlákat kapnak. :O

Így lehet kamatmentesen kölcsönt szedni a lakosságtól, mindenki spórol nyár óta, de fizethetik a 2020-as, a járvány miatti erős fogyasztásukat (2021-es leolvasás), a megemelt, brutális idei áron… Na gratulálok, detélleg! :O

A cukor- és üzemanyaghiányról már nem is szólok, mert felesleges, pénteken mi se kaptunk cukrot, nem mintha nagyon hiányozna, de tényleg azért legyen itthon 1-2 kiló az ünnepre. :O

Aztán Horrorka is mesélte, olvastam is róla, hatalmasat ugrott a bolti lopások száma, ennivalót lopnak az emberek leginkább, éhesek… Nagyon kedves sztorit olvastam, a piacokon kezdődött a mozgalom, ha vélhetőleg szegény ember vásárolna mondjuk egy almát, vagy valami olcsó húst, akkor a mögötte állóak közül egy jómódú megkérdezi, hogy elfogad-e ajándékba valami minőséget, vagy mennyiséget… Örömet szerezne vele… :)))

Az olaszoknál ez régen működik, „lógó” kávé, péksütemény, ásványvíz… Kérnek két kávét, egyet a falra, egyet pedig fogyasztásra… A falra felkerül egy cetli, és ha betér egy hajléktalan, rászoruló, vagy menekült külföldi, akkor megkapja, és lekerül a falról a cetli. :)))

Láttam olyat is, hogy mágnestáblára kis képes mágneseket tesznek fel, kávé, narancslé, croissant, szendvics. :)))

„Iszonyú a kísértés a jóra.”  Ha jól emlékszem, akkor Brecht írta le először, a Krétakörben. De ez nem biztos. :))) Lusta vagyok rákeresni… :)))

Imádom ezeket a „régen és ma” fotókat, minden tiszteletem azoké, akik elkészítik őket, ezt egy bajai csoportban találtam, a Kálvária. Ebbe a kis kápolnába járt dédike szinte minden nap, valószínűleg engem itt kereszteltek, bár erről nincsenek emlékeim. :)))

Itt szánkóztam telenként, és ha leszaladtam jobbra a dombon, akkor a lendület elvitt dédike kapujáig. Micsoda szép emlék! :)))

A november már legalább két hónapja tart, úgy érzem… Borzasztó! :O

A ma érdekessége a kerekrépa, vagy más nevén tarlórépa, életemben nem hallottam róla! :O

Gábormama birsalmafája túlteljesített, osztogatta a falubelieknek a gyümölcsöt, vitte aki kérte, cserébe mindenfélét kapott, ezt a furcsaságot is. Ma hozta a Gábor, és valami isteni! Torma és retek íze együtt. :)))

Érdekes a története, leginkább a Zalában ültették ínség idején, ez volt a szegény ember vitaminja, állítólag csodás levest lehet belőle főzni, vékonyan reszelve feldobja a salátát, lehet savanyítani is. :)))

Aratás után a sorok közé ültették a tarlón, és egész télen szedhették. :)))

Más. Nézelődtem a face-en, és azt kell mondanom, megdöbbentő! Sok vidéki kis benzinkút bezár, ennyi volt. Bezár az a hely is, ahol Bajáról hazafelé meg szoktunk állni enni, vagy csak kávézni. Bezárnak az apró boltok, egyre több faluban szervezik meg a közösségi bevásárlást, ezzel én is találkoztam két hete. Három csaj vásárolt méteres listával egy egész falunak az Ázsia centerben, persze gondolom kis haszonnal. Vegyi árut és édességeket halmoztak, meg persze WC-papírt. :)))

Adómentes kiskereskedelem magyar módra! :))))

A posták bezárása megint külön tragédia, tömegeket érint. Igazából én is szívesen használok már foxpost csomagautomatát, a Corvin posta meg itt van egy köpésre, de azért mégis… Mennyien fognak vándorolni csekkekkel, meg minden firlefranccal az országban össze-vissza. Kegyetlenség! :(((

A közösségi helyeket folyamatosan számolják fel a falvakban 2010 óta, most a gerillarezsi elviszi a maradékot is.

Ugyanezért bezárt 130 év után a Hauer cukrászda is. :(((

Előre megyünk, nem hátra? Tényleg? :)))

Több a magyarországi szegények száma, mint az 1934-es világválság idején. Sokkal több.

Mindegy. Jövő héten elkezdünk vadászni a karácsonyi mindenfélék után, a Gábor elvileg az irodában, vagy a budafoki telepen fog dolgozni, az kiszámíthatóbb, jó ha minden hazakerül, mert ki tudja mi lesz decemberben… :)))

Ezt a plakátot a Pinteresten találtam, és nemigen tudtam eldönteni, hogy micsoda. Múltba révedés, vagy a jövőbe látás? :))))

Igyekszünk vidámítani ezt a rusnya novembert, minden nap a Gábor kedvenc kajáit főzöm, ma például rakott kellel vártam, értékelte. :)))

Szombaton a bevásárlások után a Petrolban ebédeltünk, nagyon beharangozták, és a Gábor megóhajtotta, foglalt asztalt. Neki ezek kellemes ízek, az amerikai útjára emlékeztetik, fiatal korában pár hétig csavarogtak az unokatestvéreivel arrafelé, ergo nosztalgiáztunk egy kis konfitált marhanyakkal, sült babbal, kimchivel. :)))

Én mondjuk az adagom felét bírtam lenyeldekelni. :)))

Vasárnap lusta voltam, egyszerűre vettem a figurát, kis olaszos zöldségleves, és mexikói csirke. Az nagyon gyors kaja, csirkemell, csíkokra, megpirít hagymán, alaplé, fűszerek, zutty bele konzervkukorica, konzervbab, pár olívabogyó, süripari, chili… Kész. :)))

És kérem! Az én párom úgy le volt nyűgözve, hogy a maradékot megozsonnázta! :)))

Egyébként a céges melót letudtam a hétre, jöhetnek az ékszeres ügyek. :)))

Na meg a hírek! Sűrűsödik a helyzet, ha áruhiány még nincs is Budapesten, vidéken annál jobban, most állítólag valamikor pályázhatnak picurka pénzre a falusi kisboltok, de hiszem, ha látom… A járvány alatt végignéztem nem egy haverom tönkremenetelét, nulla bevétellel nulla forint a kereset, a járulékok meg ketyegtek, úgyhogy pályáztak. Rohangáltak millió papírral, töltögették a nyomtatványokat szorgalmasan, de egy se kapott egy fityinget se. :O

Ahogy a napelemre pályázók se láttak eddig semmit, pedig most mennyire jó lenne, ebben az energiaválságban, én is gondolkodtam, a ház tetején igazán elférnének, az önrészünk meg is van,  ingyen mehetne a lift, a lépcsőházi világítás, de a közös képviselő felvilágosított, hogy mennyi az esélyünk… :(((

Büdös egy világ ez, aki beleolvas a világ híreibe, és nem csak az ostobákok aqymosó csatornáit bámulja, az érti… És nyilván rosszkedvű tőle. :(((

Örültünk Herszon visszafoglalásának, de amit ott találtak az ukránok, az valami megdöbbentő. Amit ott az oroszok műveltek a civil lakossággal, az az én véleményem szerint megbocsáthatatlan… És megdöbbenve olvasom a csoportokban a trollokat… Helyeslik és megtapsolják, vigyorogják ezt a sok embertelenséget. Kivégzések, kínzások, megerőszakolt nők és gyerekek. Undor, detélleg! :O

Ársapka. Hát igen. Szombaton találkoztunk rengeteg pánikvásárlóval, igazából nekem is van itthon néhány hétre előre minden, de nem tartok nagy készleteket. Legfeljebb átszaladunk a szlovákokhoz néha bevásárolni. Szoktam nézegetni az ottani árakat, és úgy látom igencsak megéri megint… :)))

Ez meg egy unalmas írás volt… Az agyamra megy a november, és még előttünk van a fele. A napi tejkaramella-adagomat megkétszereztem. Kiegészítő zselés szaloncukorral. Védőétel. Az ám! :)))

A híreket olvasva már meg se lepődtem azon, hogy a lakosság nagy része utálja a bombás óriásplakátokat, félelmet kelt bennük. Miért kell hergelni, rémisztgetni az embereket? Nem elég ez a nyomorult válság? Napról napra romlanak a gazdasági mutatók, egekben a kilakoltatások száma, van olyan falu, ahol egyetlen nap alatt négy házból tették ki a családokat az utcára…

Érdekes azt is megfigyelni, hogyan viselkednek az emberek. 2010-ben láttam először azt, hogy az emberek elkezdenek toprongyosodni, eltűntek a színek, mindenki feketét meg kéket kezdett viselni.

Aztán egy kicsit javult a helyzet, most megint rengeteg az ápolatlan ember, nyáron a villamoson… Hát mondjuk volt szag. :O

És rengeteg a drogos. Régen is voltak, sőt! A mi pincénkben volt a legnagyobb drogtanya, a Cökxpon… De ennyit még sose láttam! :O

Véletlenül hívott valaki, régen beszéltünk, most sem engem akart tárcsázni, de ha már úgy alakult, hát beszélgettünk egy jót.

A másik telefon baráttól jött, de mindkét telefon témája az emberekkel fenntartott viszonyuk volt… Mindketten szívesen segítettek egész életünkben a bajba jutottakon, és mindkettőnek kijutott vastagon a hálátlanságból. Ismerem én is ezt, de én azt hiszem tanultam belőle. :)))

Erről eszembe jutott az én sztorim: :)))

Sok évig béreltük játszótérnek, gyöngyfűző műhelynek a Gáborék melletti kis lakást, imádtam ott lenni, mindig hétvégére jöttem haza, egész héten ott kuckóztunk, enni átjártunk a nagylakásba, Horrorka pedig élvezte, hogy egyedül van itthon, bulizhattak, tanulhattak a barátaival. :)))

Az anyai félhúgommal akkor már évek óta nem beszéltem, konkrétan kölcsönkért egy rakás pénzt, és eltűnt a balfenéken. Ahogy ez szokott lenni… :)))

Szóval a kislakásból ki szoktam szaladni a Vidámpark elé, oda jöttek a vevők a bélyegekért, ékszerekért, oda mindenki eltalált. :))))

Egyszer aztán összefutottam a féltesómmal. Szia, szia… Nahát! Mit keresel erre? Hát mondom… Itt bérelünk a Gáborék mellett egy kis kérót, és ide szoktam kiszaladgálni a vevőkhöz. :)))

Ami történt, az robbanásszerű volt, másnapra bejárta a közös ismeretségi kört a pletyka, két nap alatt körbefutott Baján, a Markos Klári elszegényedett, eladta a lakását, valami cselédlakásban, albérletben lakik, és már a bélyeggyűjteményét árulja, abból él. Mi történhetett? :)))

Ráadásul 2010 után nem viseltem arany ékszereket sem, kezdett leromlani a közbiztonság, és persze inkább a saját készítésű bizsujaimat viseltem. Ment a sutyorgás arról is. Bizonyíték! :)))

Drága édesapu hívott, az ő családjához is elért a hír, mi a baj, mit tudok segíteni… Nem is értettem! Még vonatra is felült, jött, személyesen akarta látni, hogy jól vagyunk, hozott magával pénzt, hozta az érmegyűjteményét, és megkönnyebbült, megvan a lakás, megvan minden. :)))

Aztán ő ugyan nem magyarázkodott senkinek, mindenki tehet egy szívességet… :)))

Én se mondtam senkinek semmit, megkérdezni meg nem merték. De nagyon megváltoztak a rokonok… Már nem invitáltak hatvan helyre, ha Baján voltam. Amikor édesapu később beteg lett, akkor hetente látogattuk a kórházban, de senki elénk nem tett egy tányér levest. :)))

Előtte természetes volt, mindig vártak ebédre, sütizésre valahol, esetleg nem tudsz segíteni? És kértek, és elvártak. (Nem mindenki!)

Sose felejtem el az unokanővérem arcát, mi szoktuk akkoriban felhozni Pestre látogatni az unokáit, az ingyen fuvar a legjobb fuvar háztól házig, de egyszer nálam, az én lakásomban várta a fiát… Szerintem már azon megdöbbent, hogy a lakás megvan. Ráadásul előtte való nap jött meg egy nagy láda gyöngy, féldrágakő, korall, türkiz, kristályok, nem volt időm kipakolni. Ő is szeretett  ékszerekkel molyolni, azonnal felmérte, micsoda értékeket lát, és micsoda mennyiségben… és olyan árulkodó irigység és gyűlölet ült ki az arcára, hogy azt megfesteni kellett volna. :)))

Isten látja lelkemet, én örömmel adtam, vittem neki mindig gyöngyöt, szereléket, Baján nem lehet megvenni, tessék. :)))

Akkor nem ajánlottam fel. És itt vége is volt a jó viszonynak, többet nem fuvaroztuk, még párszor találkoztunk, de már nemigen beszéltünk, és édesapu utolsó napjaiban, aztán halála után minden becstelen dolgot megtett, hogy hasba rúgjon a rettegés, a gyász óráiban. :(((

Az emberek jó része becstelen, kapzsi, irigy.

Ki kell válogatni, és erősen megtartani azokat, akik nem azok. Vannak szép számmal ők is. Életem legnagyobb hibájának tartom, hogy beengedtem az életembe, és támogattam egy csomó rongy embert, mert sajnáltam őket. Meg talán szerettem is őket.

Sajnos bizony Horrorka is ebből a fából van faragva, az utolsóját is odaadná koldusnak, beteg állatnak, ő is most tanulja meg az arany igazságot, barátokat bajban, rokonokat örökösödés esetén ismered meg. :)))

A plusz poén? Hát igen… Apu halála után nagy kutatás volt az érmegyűjtemény után, tőlem nem kérdezték, be se mentem apu lakrészébe a betegsége alatt, utána is csak takarítani, de akkor már nem volt ott semmi, valahogy elpárologtak az értékek úgyis.

Az érmegyűjtemény pedig itt volt, nálam. Pénzt nem fogadtam el a diplomám megszerzése után édesaputól soha… Ja! De! A válásomkor. Egyszer… De az érmegyűjteményt nekem adta. Itt hagyta nálam. Nem babrálok én már ezzel, rossz a szemem hozzá, talán te folytatod. :)

Sajnos sose volt rá időm. És nem is lesz. Ha gyűjtizek, akkor bélyeg. Azzal is rettenetesen el vagyok maradva. :)))

Sokat nézegettem az elmúlt két napban régi fotókat… Ő Dió!

Szóval elindult a november, azonnal szét is esett a hét rendesen az ünnepek miatt, nem lehet előre tervezni semmit, ráadásul itt volt az óraátállítás is, mindenki mindennel el van maradva, utálom. :(((

Mindenesetre a Gábor megjött hétfőn a Mirákulumból borostásan, volt 24 óránk, beszélgettünk sokat. A halottainkról is. Mi már nagyon sokat temettünk azok közül, akiket szerettünk, vagy kedveltünk.

Ilyenkor mindig felemlegetjük a szép élményeket, és milyen feledékeny az ember… Az istennek se jutott eszembe a méregerős olasz boszorkányfőzet neve, a neten kellett rákeresnem! :)))

Tabitha (Puncsa) barátnőm jött egyszer hozzánk látogatóba két napra, a Gáborék lakásában tanyáztunk, este a Gábor elvitt minket vacsorázni, utána a Kertemben iszogattunk, hangulatos, meleg nyári este volt. Hazafelé sétáltunk, a T-mobil ott promózott a ligetben, rózsaszín világító labdákat osztogattak, szereztünk mi is egy párat… Aztán Puncsával ketten kiültünk Gábormama konyhájába, és hajnalig beszélgettünk. Jégbe hűtött Stregát ittunk illedelmes apró stampedlikből, és hatalmasakat nevettünk. Csodálatos emlék! :)))

És még egy italos emlék. Dió, az én agyontetovált, félelmetes kinézetű, vajszívű barátom szerette  a whisky-t. Akkor még én is szerettem. Azidőtájt nagyon sokat kerestünk a Gáborral, úgyhogy karácsonyra kaptam tőle egy ötliteres, állványos Chivas regalt… Onnantól a Dió hetente egyszer-kétszer felugrott munka után „ötórai teára”… Ez fontos is volt, akkor még kiskamasz volt Horrorka, nem bízott még a Gáborban, kellett neki egy apapótlék, vagy felnőtt titokgazda, aki modern, laza. Súgott-búgott a Dióval, imádták egymást… Szegény Dió emlékét egy apró tetkó őrzi Horrorkán, ő harcolta ki nálam, hogy engedjem. :)))

Mindkét barátunkat télen, hóban, mégis hatalmas sokaságban temettük, a Diót az olvasói búcsúztatták, blogger volt, és nagy fórumozó a net kezdete óta, pont olyan ősi netcsavargó mint én. Ahol én voltam, oda jött ő is, és fordítva. :)

Kint, a sírnál, a fagyban egy barátja elővette a trombitáját, és eljátszotta az Il Silenzio-t… Addig nem sírt senki, mire vége lett az zenének, és felemeltem a fejemet, szinte mindenkinek az arcán csorogtak a könnyek.

Amikor Puncsától búcsúztunk, akkor akkora volt a tömeg, hogy messze a sírok közt is álltak a volt tanítványok, még külföldről is hazajöttek néhányan. És mindenki, mintha összebeszélt volna… Hófehér és rózsaszín virágot hozott.

Drága barátok voltak, jól esett róluk beszélni…

Édesapuról nem szóltunk most. Ő annyira része még mindig a mindennapjainknak, annyira elevenen él bennünk, nem kellett külön megemlékezés.

Beszélgettünk még Dédikéről, nagymamámról, lakónénikről, más barátokról, rokonokról. Beszélgettünk. Kicsit velünk voltak.

És az élet megy tovább.

Azt gondolom, ez volt a hét fotója, bejárta a világot. Helye van itt is. :))

Jó kis nap volt, pont délben asztalra tettem az ebédet, és utána indultunk végre Kamaraerdőre, a sógornőm telkére. Kisütött a nap is, lehetett beszélgetni, teázni, sütit eszegetni kint, imádtam! :)))

Igazából virágért mentünk, minden évben Gábormama készíti édesapu sírjára a koszorút, a sógornőmnek meg hatalmas bokor krizantémjai vannak, pár szál frissítésért indultunk, de mire észbe kaptam, már akkora hatalmas csokrot szedett, hogy tele vele a legnagyobb vázám. Valami gyönyörűség! :)))

Szóba került sok minden, természetesen a tüntetések is… Hát igen! Ahogy várható volt, a kormányzat cinikusan elfordítja a fejét, és kész. Hallgatnak, mint kutyagumi a fűben. Több kell ennél, sokkal több! :O

Az már érdekesebb hír, hogy Völnerre 8 évet kér az ügyész, ha beismeri a bűncselekményeket, Schadl Györgyre pedig tízet. Jó… De Völner miért van még szabadlábon? He? :O

Arról se szól a fáma, hogy a károsultak hogyan lesznek kártalanítva. Sehogy? Akkor ez hogy van? :O

Végtelenül felháborított egy betelefonáló néni esete… Sok-sok évvel ezelőtt elromlott a TV-je, részletre vett újat… Persze a bank alaposan lehúzta, de ő fizetett végig becsületesen, és az utolsó hónapban a bank köszönőlevelet írt, küldte a nullás egyenleget, valamint mellékelt „ajándékba” egy százezer forint keretösszegű hitelkártyát, nyilván apró betűkkel ott szerepelt, ha átveszi, és nem küldi vissza, akkor aktiválódik. :(

Ez akkoriban tényleg így volt, én is mindig „nyertem” hitelkártyát, sőt! A biztosítós csaj személyesen kihozta örömködve, és teljesen kiakadt, hogy nem vettem át. :)))

A néni sose használta, el is felejtette… Igen ám, de annak ugye éves díja van, az már tartozás, kamatos kamattal, büntetőkamattal és minden firlefranc díjjal nőtt, és nőtt, a néni meg… Gondolván hogy ahhoz a bankhoz semmi köze, nincs velük szerződése, soha semmit nem írt alá, azt hitte tévedés történt. :O

A bank átadta az alaposan meghízott összeget behajtásra, onnan nem volt kecmec, most árverezik a néni házát… Hát így ment ez, rengeteg az ilyen történet. :O

Máig rengeteg ember nem tudja, hogy mi a különbség a bankkártya, és a hitelkártya közt.

És még egy szomorú történet… Pénteken, mire odaértünk a Pepco-ba, elfogytak a felnőtt Harry Potter pizsamák. Végtelenül le vagyok sújtva. VÉGTELENÜL!  :(

Mindig tudok tanulni valamit, most éppen kollázsok szerkesztését gyakorlom nagy elánnal, még sose volt rá időm, ma rászántam egy órát… Elképesztő dolgokat lehet így összehozni. :)))

Gábor ma a telephelyen dolgozott, a favágókat várta, legnagyobb szomorúságára ki kellett vágni három hatalmas fenyőt, veszélyeztették az épületeket… Szóval terepszínű cuccban, bakancsban érkezett enni, elég szexinek tartotta a szomszédasszonyom. Mondjuk tényleg jó cucc, a tesója szerezte neki, német pilótaruha. :)))

Néztem még a neten varázstollakat, kedvet kaptam fa- és üveggyöngyök, kagylók, kavicsok  díszítéséhez. Micsoda választék van! Jó, mondjuk nem olcsók, de kellenek nekem! :)))

Erről eszembe jutott, hogy amikor műszaki suliba jártam valamikor a tatárjárás idején, milyen szenvedés volt a műszaki rajz. Először redisztollal nyűglődtünk, később kaptam egy Graphos készletet, nagyon vacak volt, állandóan beszáradt, és ha megsértődött, akkor köpködött.

A főiskolán már jó volt, vállalati ösztöndíjasként korlátlanul vásárolhattam írószert, az első utam a Rotring márkaboltba vezetett, ha jól emlékszem, akkor a Bartók Béla úton volt… És megvettem a legnagyobb Rotring csőtollkészletet, méretes fekete tokban volt. Imádtam! :)))

Ma már két fityingért le lehet tölteni mindenféle szerkesztőprogramot, könnyű ma a mérnököknek. Vagyis csak én hiszem azt! :)))

Kerestem még diós recepteket… Holnap fűszeres pirított dió a program. Tepsiben kell megpirítani, aztán egy csepp olajon megforgatni, kis só, méz és chili paprikapor. Holnapi program, állítólag isteni… :)))

A hét kedves történése Horrorka bajai látogatása volt, gyerekkorában sokat nyaralt ott, de azóta teljesen elfelejtette hogy mi merre van, úgyhogy segíteni kellett neki… Végül még Vodicára is kimentek a Milánnal, és voltak persze édesapu sírjánál is. Olyan hihetetlen… Drága édesapámat kilenc éve temettük, ugyanígy, októberben. Iszonyúan rohan az idő, és sose elég a nap arra, amit eltervezek. :))))

Még egy fotó az ARC kiállításról, mert ugye harsogják a bugrisok, hogy dollárbaloldal. Akkor ők a rubeljobb? Hát persze… :)))

Szombaton elmentünk a Godot-ba gyönyörködni, beszélgetni, és ha már arra jártunk, hát betértünk a Daubnerhez pár szelet E80-ért. Keserű élmény volt! :O

Rengetegen voltak bent, az összes pultnál kígyózott a sor, mi a szelet sütikhez álltunk be, és vártunk, közben az ember figyel… Az emberek egymás nyakába nyomultak, szinte levegőt se lehetett venni. És ahogy viselkedtek! :O

Előttünk történtek… Visítós, vihorászós affekta lány párjával, kicsit nehezen döntött a sütiről, hosszasan tárgyalta az eladóval, közben elmesélte, ő cukormenteset szokott enni, de ha nincs, akkor bűnözik kivételesen, és miért nincs tea? :O

Mellette a másik sornál (sós és sajtos rágcsálnivalók) nyakkendős huszonéves fiatalember, ő megkóstolná a sütiket, négyszer fél kilót vinne… Miért nem lehet megkóstolni? Miért nem lehet látni, hogy a mérleg mit mutat? Biztosan megvan fél kiló? :O

Előttem közvetlenül „kétszeraha” kerületű, amolyan kiöregedett hippi nő, velem egykorúnak saccoltam, hangsúlyozottan rongyokban, piszkos, horgolászott rózsaszín táskával, rajta műmargaréták. Rém ronda volt, és ahányszor fordult, annyiszor csapott mellbe vele. Súlyosan!

Persze hátraléphettem volna, ha lett volna hely, de mögénk beállt egy pár babával. Nahhh. A gyerkőcöt a papa fogta, és nem akarta észrevenni, hogy a kisklambó a focista karrierjét a Gábor veséjén igyekezett megalapozni, percenként akkorát rúgott, hogy a Gábor idegesen rezzent össze. Ehhez még az anyuka is elment debilbe, magas, éles hangon ecsetelte, hogy mit kellene vinni a mamának, ő mit enne, mit vegyenek a babának, vagy mégse… Legalább negyvenszer elmondta a „habos” szót különböző összetételekben. :O

A szó közepén mindig megnyomta élvezettel a bét, akkor apró nyálbuborékokat lövellt.

Mögöttük már volt egy kis hely, láthatóan „hegylakó” középkorú nő, hanyag eleganciával, elképesztően klassz divatékszerekkel, Dior illatfelhőben, két telefont nyomogató nyurga kamasz lánykával. A három öltözet és a három napszemüveg a bizsukkal belekerülhetett egy pedagógus négyhavi bérébe, már amennyire én értek hozzá. Lehet hogy többe. :)))

Olyan nyilvánvaló undorral és megvetéssel néztek a tömegre, hogy azt nem lehetett nem észrevenni. :O

Én vastagon eljöttem volna két perc után, de a Gábor nem egy feladós fajta… Ha Takács Bálint E80-at kér, akkor E80-at kap! Mindenesetre most egy ideig nem fogom kívánni az E80-at, az biztos! :(((

Mindegy már. A hétből már két napot letudtunk, és ami még szót érdemel, Gábormama barátnőjénél végre nagy termést hozott a csodadió, kaptam belőle én is egy zacskóval. Miért csoda? Mert lila. Teljesen, elképesztően lila. :)))

Gyémánt árában mérik, a cukrászok már előre leelőlegezik az egész fát, már ha találnak eladót. :))))

Nem összetévesztendő a piros dióval. Mert olyan is van! :)))

Hadházynak végre megengedte a kövér házmester, hogy letegye az esküjét, de attól még bíróságra viszik a molyrágta komcsi egyéb ügyeit, a gigantikus büntetéseket, a képviselők elnémítását. Helyes… :)))