A híreket olvasva már meg se lepődtem azon, hogy a lakosság nagy része utálja a bombás óriásplakátokat, félelmet kelt bennük. Miért kell hergelni, rémisztgetni az embereket? Nem elég ez a nyomorult válság? Napról napra romlanak a gazdasági mutatók, egekben a kilakoltatások száma, van olyan falu, ahol egyetlen nap alatt négy házból tették ki a családokat az utcára…
Érdekes azt is megfigyelni, hogyan viselkednek az emberek. 2010-ben láttam először azt, hogy az emberek elkezdenek toprongyosodni, eltűntek a színek, mindenki feketét meg kéket kezdett viselni.
Aztán egy kicsit javult a helyzet, most megint rengeteg az ápolatlan ember, nyáron a villamoson… Hát mondjuk volt szag. :O
És rengeteg a drogos. Régen is voltak, sőt! A mi pincénkben volt a legnagyobb drogtanya, a Cökxpon… De ennyit még sose láttam! :O
Véletlenül hívott valaki, régen beszéltünk, most sem engem akart tárcsázni, de ha már úgy alakult, hát beszélgettünk egy jót.
A másik telefon baráttól jött, de mindkét telefon témája az emberekkel fenntartott viszonyuk volt… Mindketten szívesen segítettek egész életünkben a bajba jutottakon, és mindkettőnek kijutott vastagon a hálátlanságból. Ismerem én is ezt, de én azt hiszem tanultam belőle. :)))
Erről eszembe jutott az én sztorim: :)))
Sok évig béreltük játszótérnek, gyöngyfűző műhelynek a Gáborék melletti kis lakást, imádtam ott lenni, mindig hétvégére jöttem haza, egész héten ott kuckóztunk, enni átjártunk a nagylakásba, Horrorka pedig élvezte, hogy egyedül van itthon, bulizhattak, tanulhattak a barátaival. :)))
Az anyai félhúgommal akkor már évek óta nem beszéltem, konkrétan kölcsönkért egy rakás pénzt, és eltűnt a balfenéken. Ahogy ez szokott lenni… :)))
Szóval a kislakásból ki szoktam szaladni a Vidámpark elé, oda jöttek a vevők a bélyegekért, ékszerekért, oda mindenki eltalált. :))))
Egyszer aztán összefutottam a féltesómmal. Szia, szia… Nahát! Mit keresel erre? Hát mondom… Itt bérelünk a Gáborék mellett egy kis kérót, és ide szoktam kiszaladgálni a vevőkhöz. :)))
Ami történt, az robbanásszerű volt, másnapra bejárta a közös ismeretségi kört a pletyka, két nap alatt körbefutott Baján, a Markos Klári elszegényedett, eladta a lakását, valami cselédlakásban, albérletben lakik, és már a bélyeggyűjteményét árulja, abból él. Mi történhetett? :)))
Ráadásul 2010 után nem viseltem arany ékszereket sem, kezdett leromlani a közbiztonság, és persze inkább a saját készítésű bizsujaimat viseltem. Ment a sutyorgás arról is. Bizonyíték! :)))
Drága édesapu hívott, az ő családjához is elért a hír, mi a baj, mit tudok segíteni… Nem is értettem! Még vonatra is felült, jött, személyesen akarta látni, hogy jól vagyunk, hozott magával pénzt, hozta az érmegyűjteményét, és megkönnyebbült, megvan a lakás, megvan minden. :)))
Aztán ő ugyan nem magyarázkodott senkinek, mindenki tehet egy szívességet… :)))
Én se mondtam senkinek semmit, megkérdezni meg nem merték. De nagyon megváltoztak a rokonok… Már nem invitáltak hatvan helyre, ha Baján voltam. Amikor édesapu később beteg lett, akkor hetente látogattuk a kórházban, de senki elénk nem tett egy tányér levest. :)))
Előtte természetes volt, mindig vártak ebédre, sütizésre valahol, esetleg nem tudsz segíteni? És kértek, és elvártak. (Nem mindenki!)
Sose felejtem el az unokanővérem arcát, mi szoktuk akkoriban felhozni Pestre látogatni az unokáit, az ingyen fuvar a legjobb fuvar háztól házig, de egyszer nálam, az én lakásomban várta a fiát… Szerintem már azon megdöbbent, hogy a lakás megvan. Ráadásul előtte való nap jött meg egy nagy láda gyöngy, féldrágakő, korall, türkiz, kristályok, nem volt időm kipakolni. Ő is szeretett ékszerekkel molyolni, azonnal felmérte, micsoda értékeket lát, és micsoda mennyiségben… és olyan árulkodó irigység és gyűlölet ült ki az arcára, hogy azt megfesteni kellett volna. :)))
Isten látja lelkemet, én örömmel adtam, vittem neki mindig gyöngyöt, szereléket, Baján nem lehet megvenni, tessék. :)))
Akkor nem ajánlottam fel. És itt vége is volt a jó viszonynak, többet nem fuvaroztuk, még párszor találkoztunk, de már nemigen beszéltünk, és édesapu utolsó napjaiban, aztán halála után minden becstelen dolgot megtett, hogy hasba rúgjon a rettegés, a gyász óráiban. :(((
Az emberek jó része becstelen, kapzsi, irigy.
Ki kell válogatni, és erősen megtartani azokat, akik nem azok. Vannak szép számmal ők is. Életem legnagyobb hibájának tartom, hogy beengedtem az életembe, és támogattam egy csomó rongy embert, mert sajnáltam őket. Meg talán szerettem is őket.
Sajnos bizony Horrorka is ebből a fából van faragva, az utolsóját is odaadná koldusnak, beteg állatnak, ő is most tanulja meg az arany igazságot, barátokat bajban, rokonokat örökösödés esetén ismered meg. :)))
A plusz poén? Hát igen… Apu halála után nagy kutatás volt az érmegyűjtemény után, tőlem nem kérdezték, be se mentem apu lakrészébe a betegsége alatt, utána is csak takarítani, de akkor már nem volt ott semmi, valahogy elpárologtak az értékek úgyis.
Az érmegyűjtemény pedig itt volt, nálam. Pénzt nem fogadtam el a diplomám megszerzése után édesaputól soha… Ja! De! A válásomkor. Egyszer… De az érmegyűjteményt nekem adta. Itt hagyta nálam. Nem babrálok én már ezzel, rossz a szemem hozzá, talán te folytatod. :)
Sajnos sose volt rá időm. És nem is lesz. Ha gyűjtizek, akkor bélyeg. Azzal is rettenetesen el vagyok maradva. :)))