dr.ahalan

dr.ahalan

Októberi angyalseregek

2023. október 10. - dr.ahalan

Nagyon utálatos már az idő, reggel majd lefagyott a fülem, pedig menni kellett intézni az ügyeket. Várnom is kellett, úgyhogy nemigen voltam tréfás kedvemben. :(

 

Mindegy, végül sikerült elintézni a dolgomat, és délután nekiláttam új és új angyalkáknak. Felvidított! :)

 

Egy régi kedves vevőm is felbukkant több mint egy év távollét után, persze csacsogtunk egy keveset, őket is megtépázta a vírus kétszer, és akadnak gondjaik szép számmal. :(

 

Szomorú lett a világ, nem csak az ősz miatt, az izraeli mészárlás megdöbbentett, mindig gyűlöltem a fanatikusokat, akik képesek saját népüket is feláldozni a beteges téveszméik miatt. Istent hisznek a vallásuk mögött, pedig ha létezik sátán, akkor az uralkodik az elméjükön. :(

 

Gábor persze jobban érti a nagypolitikát, elmagyarázta mi és miért történik valójában, hát… Így még gyomorforgatóbb az egész! :((

 

Ráadásul szombaton ebéd után hazavittük a barátnőnket, és ha már Kőbányán voltunk, hát bementünk a kínai szupermarket-be, de a kókuszkaramella egyszerűen eltűnt, pedig másoknak is ígértem. Mondjuk aki megkóstolta, az mind oda is volt érte, isteni finom volt! :)

 

Majd próbálkozunk… Viszont a zselékészletemet feltöltöttem, ma mangósat ettem, igazából nem szeretem ezt a gyümölcsöt, de a zselé most valami hihetetlen élmény volt! Tudnak ezek a kínaiak valamit! :O

 

Ráadásul ezek a parányi csészécskék remekül használhatóak gyöngyfűzésénél, szortírozásnál… Vastag, stabil kis bigyók, gondolom alaposan környezetszennyezőek is.

 

Ma nincs is kedvem többet írni, bebújok az ágyba a gyöngyös tálcával, és pederek még pár vidám angyalt, közben pedig nézek valami régi, vidám filmet. Vagy talán Harry Pottert. :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dr-ahalan.blog.hu/api/trackback/id/tr10018232199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr.ahalan 2023.10.11. 23:31:56

És akkor ma megünnepeltük Gábormamát, tegnap betöltötte a nyolcvanadik szülinapját, Istenke éltesse őt az emberi kor legfelső határáig! Sokkal inkább volt ő anyám az elmúlt negyed évszázadban, mint az a gonosz lény, aki világra hozott.
Reggel összeállítottam a listát, az alap hidegtálakkal nem volt gondom, tudom miből mennyi kell személyenként, mi kell a dekorációhoz. Salátaalap, 6-8 féle elit felvágott, háromféle sajt, franciasaláta, kaszinótojás, koktélparadicsom, paprika, olívabogyó. Még tarlórépával is megbolondítottam, beleszerettem…
A haltál volt a problémás, a Gábor tesója imádja a halételeket… Arról a Mester utcai nagy Spar-ban döntöttem, végül volt rajta salátaágyon lazac, borsos füstölt makréla, és szardínia, meg persze citrom…
Fontos tapasztalat, szeretném az egész nagy karácsonyeleji party összes hidegtálát bevállalni, márpedig az böjtös. Csak hal, sajt, zöldség, saláták! :O
Mire hazacipeltem mindent… Huhh! :((
Tiszta szerencse, hogy az italokról Gáborpapa gondoskodott.
A tortát a sógornőm hozta, gluténmentesen…
Nagyon jó kis este volt, aztán mondjuk jó előre lestoppoltam a mosogatást… Imádok az ünnepi terítékkel dolgozni, egyik részük antik, a másik retró. Saját kopott dobozaikban laknak, mindennek helye van, minden darab emlék. Mesélnek. :)))
Imádtam ezt a napot, örültem a napfénynek, a vidámságnak. Csak nagyon elfáradtam. :)))

dr.ahalan 2023.10.12. 23:12:48

Csendes nap volt, házat tartottam kényelmesen, Gábor jött, evett és ment, dán bélyegekkel molyoltam élvezettel, kerestem a neten könyvet, Gábormamának. :)
Azt találta ki a drága, hogy antik könyvet küld a szülinapjára az unokának Angliába, és kézzel írt levél lesz benne a nagyszülőktől… Örök emléknek. Szerintem ez nagyon szép gondolat! :)
A kötetre kissé nehéz volt rálelni, különös választás, több tucat, vagy talán több száz kiadást is megélt, most rettegek, hogy jó állapotban érkezzen a kiválasztott. A képeken szépen nézett ki. :)
És abban az évben adták ki, amikor Gábormamáék házasodtak. :) Egészen elképesztő retró illusztrációkkal. :)
Este aztán nagy grimbusz volt a hídon, szemben, Budán nagy baleset volt, beállt a forgalom, állítólag volt olyan autóbusz, ami három óra alatt jutott át a túlpartra… :O
Gábor elképesztően jó, ha dugóelkerülésről van szó… Úgy ismeri Budapestet, mint a tenyerét! Tegnap belekeveredtünk a sűrűbe az Üllői úton, dobott egy jobbost, berobogtunk a Józsefvárosba, Tömő utca, Füvészkert, cikáztunk erre, meg arra, soha nem láttam még ezeket az utcácskákat, örömlányok itt-ott, kínaiak, pakisztániak, rengeteg fura nép, aztán egyszer csak kint voltunk a kórháznál, ahol műtöttek… :O
Engem még negyven év után is simán el lehetne adni Budapesten, detélleg! Nem tanultam meg a várost, segítség nélkül sehonnan nem találnék haza, ha nem lenne telefonom. :O
És holnap péntek!
Gábormama ideadott egy kilós palacsintalisztet, nagyon drága… Gluténmentes, mert az unoka is érzékeny. Nyáron használt belőle. Nekem is sütött hét palacsintát. Vigyem el, lejár a szavatossága…
Nekem is van egy kiló itthon. Ugyanebből. Használni kell.
Isteni receptet találtam, holnap kipróbálom. Játékos nap lesz. Gábor dolgozik. Stresszes napja lesz. Én pedig várni fogom.
Jó ez így. :)))

dr.ahalan 2023.10.13. 23:14:09

Péntek! Nincs ennél jobb érzés, a Gábor már alszik, délután bevásároltunk, teljesen tele a hűtő, még nyitva az ablak. :)))
A mai nap sikere a palacsintatésztával sütött fahéjas-almás puffancs volt, muffin-sütőben sütöttem sok vajjal. Jó sikerült, napokig elég lesz reggelire, aztán majd következik a sajtos-sós puffancs sonkakockákkal. :)
Muffin-papírt venni kell! :O
Divatba jött 1-2 éve a csirkecomb-filé. Mi is vesszük, de nem lehet nem észrevenni, nagyon elszállt az ára. Furán alakul a piac, drágább már sokkal a csirkemell filénél, meg az átlagos sertéshúsnál is. :O
Mindenesetre holnap csirkecomb-filét sütök, tepsis burgonyán. Jó fűszeresen, kis lecsós-szalonnás rásütéssel. Előtte persze tavaszi húsleves gazdagon, rizs vermicellivel… :)))
Rengeteg paprikám van, Gábormama elosztotta a sógornőm és köztem az „évi utolsó” termést. Vita nincs! Lecsó borítékolva… Krisztike is örökbe fogad egy lecsónyit, a többit majd belecsempészem az ételekbe. :)
Gábormama hozta rám a frászt… Mutatta a gigantikus tököt az erkélyes szobában, ezt neked hoztam! Ilyen nagy még sose nőtt! Te szereted a tököt…
Néztem rá, majdnem elsírtam magam… Ez egy sütőtök! Ennyire nem szeretem a tököt! :(
Jót nevettek, persze majd fel lesz vágva, mindenki megsüti a magáét, csak vicceltek… :)))
Ez egy kajás írás volt, bocsi. :)
Attól még persze látom. Románia már mindenben, de mindenben megelőzte Magyarországot, ilyen csóróság ebben az országban a múlt század harmincas éveiben volt. Totálisan Európa sereghajtói vagyunk, a legalacsonyabb GDP, a legkevesebb fogyasztás, a legalacsonyabb bérek és nyugdíjak, a legnagyobb felvett hitel, a lakosság létszámához hasonlítva százalékosan a legtöbb járvány-halott, és igen… A legtöbb migráns.:O
Nekem nincs velük bajom, tele velük a ház. Szólok. Kedvesen. Attól kezdve viselkednek. Sok-sok éve nem volt semmi balhé…
Nem is ez a lényeg. Orbán hazudik a híveinek vastagon. Magyarország a legnagyobb migráns-befogadó. Ezt kár lenne tagadni. Ugye?

dr.ahalan 2023.10.16. 23:08:32

Megint elreppent a hétvége, csendes volt, őszi. Mosolygós, Enver-zenés, jó filmes, hason fekvős, összebújós. Kicsit melankolikus…Visszarévedő. :)))
Reggel aztán a Gábor indult gondterhelten, nem látok rá minden céges problémájára, a sales manager mindenesetre felmondott, nem bírta már a hatalmas prést, rettenetes, ami az építőiparban történik… Amíg nem jön új ember, addig megint a Gáborra szakad minden, de minden. :O
Nehéz hetek, hónapok jönnek megint, és én semmit se tehetek.
Várom.
Viszont kaptam értesítést, megjöttek a könyveim az antikkvarium.hu átadópontra, majd a héten átsétálok értük. :)))
Nekem pihenős hetem lesz, böngészem az álláshirdetéseket, holnapra extra panírozást-sütést tervezek, és végre megoldottam az alulról megvilágított ékszerfotózást egy kiöregedett napelemes ikeás lámpával, ki akarom próbálni… :)))
Időtlen idők óta vannak web-shopjaim. Nem egy, nem kettő… De ilyen világ még nem volt! :O
A vevő eddig is kérdezett… Kék szettet akart inkább lilában, ugyanazokkal a kristályokkal. Nem bronz, hanem arany háttérrel… A koszorúslány-ékszerek külön problémakör…
A bélyeges web-shopok? Külön cirkusz!
Általában megoldom… De ma egy vevő azt merte tőlem megkérdezni, hogy tudom-e, hogy a Fogadó a szivárvány végénél elnevezésű ékszerem meskán törvénytelen, vegyem le, vagy feljelent… :O
Csúnyát írtam neki vissza… Most mi lesz? Lefóliáznak? :)))
süti beállítások módosítása