Jön a Duna, akkora víztömeg zúdul Magyarországra, mint 2013-ban. Ha nem nagyobb… Akkor tragikus volt a helyzet, Baján volt olyan ház, aminek a padlását mosta az áradat.
Azóta rengeteg pénz elment árvízvédelemre, kíváncsi leszek az eredményekre. Most azt látom, hogy még mindig homokzsákokkal molyolnak, és alig pár helyen vannak modern, beemelhető mobilgátak.
Minden árvízről édesapu jut az eszembe, a vízállás jelentés neki olyan volt, mint a szentmise, hallgatta, jegyzetelte. Hajóvonták találkozása tilos. :)
Amíg élt, mindig mentek az öccsével menteni a Gemencbe a vadakat, sokszor az életüket is kockáztatták egy-egy őzért, vagy vadmalacokért. Szép emlék. :)
Aztán… Az infláció kezdetekor begyűjtöttem a bolti blokkokat, és hónapról hónapra megnéztem, hogy mi mennyivel drágult. Csak úgy… Érdekelt.
Most újra kezdtem, mert az hiszem sokkal nagyobb megint az árak emelkedése, mint a bevallott élelmiszerinfláció. Meglátjuk… :O
Megkerült az egyik régi törzsvevőm, vett egy láncot, váltottunk pár szót. Igencsak megörültem neki, nem a pénz miatt… Kedvelem ezt a nőt. Szomorú dolgokat írt, pedig ő is dolgozik, a párja is, gyerekük sincs, hitelük sincs, mégis nehezen élnek.
Hír még, hogy több hónap után visszatért Somos Andris a Fórumba. Nagyon örülök neki, annak idején én is aláírtam a petíciót, ahogy még sok ezren. :)
Rendes egy pasas, rengeteg szegény embernek segít ingyen, jogi tanácsokat ad, pedig nincs egyszerű dolga. Nagyon magas az elbutulási ráta, és persze a buta embert a legkönnyebb becsapni, kisemmizni.
Egyébként a legnagyobb hitelkárosult, akiről eddig hallottam, szintén a Fórumban mesélte el, ami vele történik. Devizakárosult, valamikor húsz éve vett fel hitelt… Ha jól emlékszem, 2,5 milliót. Aztán ahogy ez tömegekkel megtörtént… a törlesztőrészlet meghaladta a teljes bevételüket.
Jött a rossz, hazug szlogen. Senkit nem hagyunk az árok szélén. Sunyi kampányfogás volt, de ő elhitte, nem fizetett másfél évig.
A házát már régen elvitték, és 2045-ig kell fizetnie a törlesztőrészletet, addig tolta ki a bank a futamidőt, hogy a nyugdíjából le tudják fogni. A dolog pikantériája, hogy öreg is, beteg is, nemigen éri meg már azt a kort.
Borzasztó dolgok ezek, ezért örülök, hogy soha, de soha nem vettem fel hitelt, illetve egyszer vettünk a férjemmel egy TV-t részletre, harminc éve. :)))
Ja! És egyszer vásároltam hitelkártyával. :)