Döbbenetes dolgok történnek a világban, ezt a fotót egy bajai csoportban találtam, az árvíz miatt a vadak összegyűltek az útnál, egyáltalán nem zavartatták magukat a Gemencben. Szerintem ez elég riasztó jelenség. :O
Rengeteg dolog történt az elmúlt napokban, csütörtökön például útra keltünk a Gáborral, és kirándultunk egyet Komáromba. Megnéztük ott is a Dunát, aztán átautóztunk a szlovákokhoz egy kiadós bevásárlásra.
Szépen megugrottak a Kaufland árai tavaly óta, de még így is megérte megvenni sok mindent akciósan.
Vettem magamnak egy üveg Kofolát is, Horrorka is csodálkozott rajta, de még sose kóstoltam ezt az ikonikus italt, pedig rengeteg regényben, kortárs novellában olvastam róla. Mondjuk ihatatlan. Szörnyű! Piha! :)
Hazafelé ebédeltünk egy jót, szóval kellemes nap volt. :)
Illetve kellemes nap lett volna, ha nem jött volna csütörtökön este a három órás áramszünet, ugye…
Pénteken házat tartottam, bevásároltunk, aztán szombaton jött az élvezetek élvezete!
A helyről a Gábor olvasott a neten, halüzlet és tengeri halételek, frissen! Fény utcai piac. Mentünk, ettünk fekete kagylót, tintahalat, édesburgi hasábot, salátát. Isteni volt, csak fura érzést keltettek bennem a járókelők, akik megálltak, és rácsodálkoztak a méretes tálakra. :)
Az a piac egyébként még mindig elképesztően drága, minden gyönyörű, hibátlan, de egy kiló TV paprika 3.000.- 3.800.- Ft, az alma kilója ezer forint felett… A friss dióbél 7.600.- Ft. :O
A „csakazértis” Moszkva tér felett parkoltunk, és visszafelé, a lépcső tövében megtaláltuk Kolodko Mekk Elek szobrocskáját, valaki egy cuki kötött sálat adott rá. :)))
Vasárnap hazajöttek Gábor szülei, jó sok finomságot hoztak, kaptam rengeteg koktélparadicsomot, paprikát, krumplit, zöldségeket, fügét, és tele van náluk a spájz lekvárral, befőttel, savanyúságokkal, szószokkal, Gábormama az idén is nagyot alkotott, imádom… Szereti a kertjét, el nem engedné, és olyan örömmel hozza haza, és kínálja… :)
Valami különös őrangyal pottyantott engem ebbe a csodacsaládba, komolyan mondom…
Közben figyelem az ablakból a hídpilléreket, már erősen apad a Duna. Már alig várom, hogy meginduljanak a hajók, nekem hiányoznak. :)