Már régen megfigyeltem, ha nagy a hideg, hosszú a tél, akkor a háztartásomban elszaporodnak a trópusi ízek, és illatok. Most is minden ananász, meg kókusz. A csokik, a cukorkák, a habfürdő, a dezodor, a sampon. Kábé minden… Érdekes. :)
Tavaly ilyenkor már mutatta magát a tavasz, nyíltak a hóvirágok a Gáborék udvarán, most meg rekord hideget mérnek, reggel egyszerűen nem volt kedvem felkelni, pedig Horrorka is hívott, Gábor is. :)
Közben bevégeztem az 1987-es naplóm februárját, vad hónap volt, a kocsival lementünk Bajára, mindenhol megbámulták. A szigeten, a hotelben laktunk, akkor még nagyon modernnek számított, azóta lebontották.
Jávor Baján volt katona, megnéztük a laktanyát, és megmutattam neki mindent. Apunak mondjuk nem volt szimpatikus, mostani ésszel meg is tudom érteni. :)
Történt még ma egy érdekes dolog, az egyik csoportban olvastam egy nőket fosztogató alakról. Na, erről a témáról tanulmányt írhatnék, a free történelme során rengeteg ilyen genny pasas bukkant fel a naplózók közt.
Mindig döbbenten figyeltem, hogy mire képesek a nők egy ilyen szélhámos kedvéért.
A legnagyobb tetű egy alacsony, ápolatlan alak volt. Valakik üldözték, ezért egy lakókocsiban gurult össze-vissza az országban, télre pedig becuccolt valami nőhöz, az etette, itatta, pénzelte… A figura meg tavasszal lekoccololt. :O
Új tél, új nő… Évekig.
Egyszer találkoztam egy lánnyal, attól nem csak ruhákat, ellátást, meg pénzt kapott, de miután lelécelt, még visszament, betört, és minden értéket kipakolt. És a nő nem jelentette fel, pedig megtalálták annak a márkás cipőnek a nyomát, amit a csaj vett a mocsoknak.
Érdekes, de még az a nő is bújtatta, etette egy ideig vidéken, akit az egyik legértelmesebb nőnek tartottam a free-n. :O
Egyszer az egyik volt nője megkért, vigyem be a titkos gyöngydiszkontba. Nem voltunk barátok, de szimpatikusnak tartottam. Érte mentünk, kispénzű asszonyka, kedves gyerek, tiszta, dekoratív lakáska.
Mondjuk rengeteget beszélt, szívesen, majdnem kérdezés nélkül mesélt a mocskos disznóról is… Hogy milyen humora van, milyen rendes. Idézem:
- Az én gyerekemért még senki nem tett meg ennyit. Átment egy másik kerületbe, az egyik kisgyerektől a játszótéren elvette a bringáját, és elhozta… És csak ötezer forintot kért érte. Én sose tudtam volna megvenni egy ilyen menő bringát…
Döbbenten néztünk egymásra a Gáborral, és persze soha többé nem vittük sehova. Nem is értette, hogy miért nem akarok barátkozni vele.
Azóta sok év telt el, de még mindig összeszorul a torkom, ha a szegény kiskölyökre gondolok, akit kirabolt ez a bűnöző…
Egyébként a naplófelületen a nők tudtak egymásról, mégis sorban adták neki az esélyt, akár egymással párhuzamosan is. Nem tudom, hogy akadt-e egyetlen is, aki feljelentette volna.
A magányos, reménykedő nők számomra érthetetlenek.
