Szerintem a Gábor jól mutatna ebben a szerelésben… Megkérdezni persze nem merem. :)))

Mondjuk baromi szúrós lehet, ahogy elnézem. Már a ruha! Nem a Gábor… :)))

Nagyjából minden undok munkán túlvagyok, és még van két teljes napom, péntekre már csak a bevásárlás, az előre elkészíthető party-kaják (saláták, kókuszgolyó) összekutyulása, és a fenyődíszítés-lakásdekor maradhat.

Gábormamával minden leegyeztettünk, közben szóba került, jót nevettünk… Kapcsolatunk elején a Gábor valamiért nem tudott akkor jönni segíteni, amikorra én beterveztem az ablakmosást. Ezen persze kiakadtam, és az akkor még töpörtyű Horrorkával nekiláttunk. :)))

Becipeltük a dög nagy létrát, felmásztam, kezdtem leszedni a függönyt, aztán… Hát! Horrorkára először rázuhant a függöny, aztán a karnis, végül a jó édesanyja! :)))

Jó kis adventi program volt Gábornak megjavítani! :)))

Azóta minden évben emlegetve van persze! :)))

Gábor ma hősiesen felkelt hajnalban, elment csarnoknyitásra, és megvette a családnak a halat, bár az idén nálunk nem lesz hagyományos bajai halászlé szenteste, hozott ide is. Lefagyasztottuk, majd két ünnep között megfőzöm. :)))

Apropó! Baja! Gyönyörű lett a város advent idejére, nem győzöm nézegetni. Olvasom a készülődésről a híreket az ismerősöknél, és olyan jó visszagondolni a gyerekkori karácsonyokra. :)))

Elsőtől ötödikig Pesten laktunk, de édesapu már az utolsó tanítási napon értem jött, és vitt a vonathoz. Nagyon hideg volt mindig, rettegtem amikor felültetett a vonatra, és elment nekem finomságért, magának újságért. :O

Persze rábízott mindig valami asszonyságra, és sose késte le a vonatot, de a gyerek ilyen… Aztán otthon Szenteste főzte a halat az udvaron, rengetegen voltunk…  Az ajándékok, az izgalom, a másnapi sürgetés, menjünk már! És mentünk. Korcsolyázni, szánkózni. Micsoda hangulatos idők voltak, csodálatos volt gyereknek lenni az én édesapámnál! :)))

Egyszer, felnőttként megkérdeztem, hogy miért tett fel mindig előre a vonatra. Nehezen értette meg a kérdést, aztán megválaszolta…

Cipelhettem volna a bőröndödet. Anyád két szekrényre való ruhát csomagolt mindig, hogy ne gondoljuk róla, nem öltöztet szépen… A bőröndöt persze ki se pakoltuk soha. :)))

Aztán biztosan elcsatangoltál volna mellőlem, azt sose szoktad kihagyni. Egy pillanatig nem figyeltelek, már eltűntél megbámulni valami érdekeset! Vagy megismerkedni hordárral, alkoholistával, minden gyanús, lézengő alakkal. Téged állandóan keresni kellett! :)))

És nyüszögtél volna, kértél volna kifestőt, babát, ceruzát, újságot, édességet halommal, cukros üdítőt, ragadtál volna az út végére, széthánytad volna a fülkében a ceruzát, radírt, mászhattam volna az ülés alá, Baján leszállt volna a vonatról két kéményseprő… Így vettem mindig egy képes, színes mesekönyvet,  valami nem szétszórható játékot, egy csomag cukrot, a vonaton kaptál üdítőt is, rántott húsos zsemlyét, és az út alatt NÉHA csend is volt. :)))

Hát igen. Kis adventi nosztalgia… :)))