Élvezem a januárt, nekifutottam még tavaly egy nagyléptékű román bélyeggyűjtemény összerakásának, hatalmas munka lesz. :)
Csavarogtam a környéken, sok üzlet bezárt, tavaly még csodálkoztam… 500 méteren belül 16 kínai diszkontot számoltam meg, ezekből mindkét kedvencem bezárt. A legrégebbi, ahol mindig lehetett gluténmentes Marlenkát kapni, és az Angyal-Mester sarkon az a boltocska, ahol kedves kínai pár dolgozott.
Viszonylag jól beszéltek magyarul, egészen az orosz határról jöttek. Három üzletük volt, ebből kettőtől most elbúcsúztak. Kár… :(
Más boltok is megüresedtek, egyre inkább érezhető a válság.
Meg hát sok is volt a kínai üzlet, nem volt normális dolog egymás hegyén-hátán megnyitni őket.
Érdekes dolgot hoztam le a galériáról, az 1987-es naplómat. Nagyon kopott már, néhol olvashatatlan, üresen is hagytam benne oldalakat… És néhol belekommentelt a hülye Jávor. Pirossal! Mint egy osztályfőnök! :)
Zűrzavaros év volt, még dolgoztam a KMG központjában, mint vízügyi osztályvezető. Gyors karrier volt, de persze okkal… Közeledett már a rendszerváltás, más szelek fújtak… :)
Gyűrűs vőlegényem volt még a Tomi, de már megvolt J. is… Istenem! Milyen naiv tudtam én lenni 22 évesen! :)))
Még csak a januárral végeztem, akkor vettük meg a Camaro-t, és vettünk nekem egy hófehér, gyönyörű bőrdzsekit a Váci utcában. Még emlékszem rá, réz cipzárak, és patentek voltak rajta… Örök divat volt, de hogy mikor, és hol hagytam el, arra már nem emlékszem. :)
Baromi drága volt, és mindenki megbámult benne… Gondolom anyám azt is bezsebelte valahogy, talán nála felejtettem, és nem adta vissza… Ez volt a mániája. Mindegy… :)
Sokat jártunk szórakozni, a Szonátába, a Libellába, a Gellért bárjába, és a Halászbástya diszkójába. Szinte robbanásig feszült volt mindenki a budapesti éjszakában, alkuk születtek, nagy üzletek köttettek, hemzsegtek a fiatal politikusok, taxisok, vendéglátósok, művészek, izgalmas volt, detélleg! :)
A gyárban sokszor ebédeltem együtt a Szentháromsággal… Így nevezték azt a három fiatal, húszas éveiben lévő mérnök srácot, akit a menekülő, (magukat idejekorán nyugdíjaztató) öreg vezető kommunisták a székükbe akartak ültetni.
Mi négyen sokat vitatkoztunk, aztán én otthagytam a céget… Mi lehet velük? Sajnos már nem emlékszem a teljes nevükre.
Szívből szerettem a főosztályvezetőmet, olyan volt, mint egy nagypapa… meséltem neki, hogy miket látok, hallok a bulihelyeken. Óvott, féltett, bele ne keveredjek valamibe… Mondjuk nem is keveredtem. :)
Aztán amikor eljöttem a cégtől, akkor megkérdezte, hogy miért… Mindent megkaptam, ösztöndíjat, korlátlan tanszervásárlási keretet… Nem igazán tartott vissza, megértette.
Vendéglátósnak álltam, és egyetlen nap alatt kerestem annyit, mint amit havonta adott ki a cég péntárosa a kopott ablakon keresztül fizetésemként. :)
És mennyivel szórakoztatóbb munka volt, mint ülni az irodában, elolvasni, megválaszolni a leveleket, megnézni a labor jelentéseit az ipari szennyvíz adatairól… :)
Jávor a bejárónőjének többet fizetett, mint amennyit az öreg keresett, pedig nagy káder volt, öt nagy gyár ura, de köztudottan becsületes is volt, nem lopott… Mármint az öreg. :)
Mindig eszembe jut az az időszak, amikor a Fehérvári úton járunk… Felnézek a volt irodám ablakára, az öregére…
Izgalmas ez a kopott, műbőr könyvecske, sok témát sejtek még benne. :)
