dr.ahalan

dr.ahalan

Lila jégkorszak, és a bugrisok tangója

2023. július 11. - dr.ahalan

 

Nahát! A képet a neten találtam, a Lila presszó ott volt a Déli-pályaudvarnál, sokszor tanyáztunk ott Bajára, vagy a Balatonra indulva, vagy onnan megérkezve. Vérre menő vitákat folytattunk, akkor már éreztük a rendszerváltás előszelét, ez megosztotta a főiskolásokat, egyetemistákat Hát a történelem mondjuk minket igazolt, akik azt mondtuk, hogy nem szabad eladni a gyárakat, a földeket a nyugatnak,  így  nem jólét lesz, hanem valami borzasztóság… :O

 

Szóval fincsi hétvége van mögöttünk, minden percét imádtam. Szombaton reggel a bolhapiacon kezdtünk, megkaparintottam néhány különleges medált, meg két antik láncot, aztán cukrászdáztunk egyet, ahogy szoktuk. :)))

 

Azt nem lehetett nem észrevenni, a piacon végtelen szomorúság uralkodott, nyoma se volt a megszokott vidám pezsgésnek, az emberek nem vásároltak, a profi árusok ki se jöttek, az asztaloknál elszegényedett emberek árulták a maradék kis értékeiket, nem volt jó érzés… :((

 

A cukrászdába nyitásra érkeztünk, sokkal kevesebb sütit kínálnak, és a torták is megkevesbedtek a vitrinben. Régen mindig sor állt, vitték az emberek az édességeket tálcaszám hétvégére, most fél órát lazultunk ott, és egyetlen asszony jött be egy kis sós valamiért. :O

 

Aztán sűrűsödnek ám a dolgok, Horrorka végre jól érzi magát a munkahelyén, megint nekikezd egy iskolának, de az öröksége ügyében furán alakulnak a dolgok, érdekes egy per ez, én már az elején jeleztem az ügyvédnek, ezek a túloldalon tudatlan, végtelenül faragatlan, és gátlástalan bugrisok, két forint ötvenért még egymás bőrét is eladnák… Aljasok és hazugok. :O

 

Horrorka sokáig védte őket, de neki is kinyílt már a szeme. :)))

 

Hírértékkel bír még az az örvendetes tény, hogy leolvasztottam a mélyhűtőt. (Mondjuk azt nem értem, hogy miért nem működik az önleolvasztás, de mindegy…) A Gábor a lelkemre kötötte, ne böködjem a jeget éles késsel… Mondjuk a régi típusú gépekből kettőt is sikerült kivégeznem ezzel a módszerrel, úgyhogy most óvatos voltam. Tompa kenőkést használtam, és élveztem ahogy reccsenve törtek le a jéglemezek. :)))

 

Aki elárul, az fajankó, és nem kap rétest estére! :)))

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dr-ahalan.blog.hu/api/trackback/id/tr8418165076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr.ahalan 2023.07.13. 07:45:20

Micsoda meleg volt ma! Döbbenten néztem a hőmérőt, és tényleg éreztem is, de valahogy nem szenvedtem tőle. 2-3 óránként dobtam egy hideg zuhanyt, ittam a mirákulum-szörpöket hatalmas jégkockákkal, fotóztam, leveleztem, telefonáltam, híreket olvastam, kommenteltem, vitatkoztam, letisztítottam a konyhai csempéket, mostam, házat tartottam, fűztem gyöngyöt, megetettem a Gábort, és közben zene pörgött, vagy film… Élveztem a nyarat. :)))
Tündéri történet!
Gáborpapa, aki mindig is autóval jár, holnap utat tervez Budapestre a Mirákulumból. Autóbusszal! Mert az ingyen van. És légkondicionált! Csak jön és megy, elfogytak az olvasnivalók, újakat vinne a könyvtárszobából…
Igazából hatalmas pakkot hoz, nekünk… Érik vadul minden, cukkini, rengeteg zöldség és gyümölcs… Egyétek gyerekek, nekünk ez az öröm, ez az élet, már csak ti maradtatok itthon, olyan jó hallani hogy nem dolgoztunk hiába! :)))
Megható. Ugye?
Összehasonlítom őket naponta az én családommal, és undorodom… A bajai ág… Édesapu kifosztói… Már nagyrészt meghaltak, vagy csak vegetálnak valamilyen szinten… Jó ez így…
És a balkáni ág! A nevelőapám leszármazottai! A nemesi névvel rendelkező féltestvérek… Az előkelő família! :)))
Igazából nekem nincs mi szégyellenem. De vastagon tehetek azt hiszem billogot rájuk azon egyszerű okból kifolyólag, hogy nem adják ki Horrorka örökségét… Miért is ne? Elölt nyugdíjas nénike, csak át akart menni a zebrán… Az analfabéta félöcsém úgy hajtott át rajta, mint ahogy ma már egy kóbor macskán se megy át jó érzésű ember. Leölte. Szórakozva! Hatalmas, megengedhetetlen sebességgel. Természetesen én lettem felkérve, hogy mossam le az agyvelőt, és a Gábor vitte el a kocsit… És ez csak egy kis csepp a család történelméből…
Majd még mesélek… :)))
Amit a Kft.-ről, és a mocsokról tudni kell. Tudod! Ahogy a svédeknél! Tisztán, őszintén, egyszerűen! :)))

dr.ahalan 2023.07.13. 23:32:02

Hülye egy nap volt ez megint, hajnalban őszi esőre ébredtem, az emberek vonszolták magukat az esernyőik alatt a téren. :O
Később jobb lett, kisütött a Nap, jött a meleg, összecsaptam egy vastag rakott krumplit, feltoltam pár eladandó cuccot a netre nemzetközileg, ide, oda, amoda…
Persze olvastam híreket, néztem videókat… Vilnius, NATO-csúcs! Muszáj volt rákeresnem a gatyatrottyos sompolygásra külföldi hírportálokon, és igazán jókat derültem a fordításokon. :)))
És a kommenteken…
Biden kissé kiábrándító volt, Kamala dolga lenne lépni az ügyben, fontos lenne. A bácsi tényleg nincs képben, kár lenne tagadni. :(((
Csődben a főváros… Már hitelre mennek a buszok, elcsaklizott a kormány szerencsétlen Karigeritől majdnem minden bevételt, az adókat, bünteti Orbán Budapestet, mert hiába ült a nyakába… Budapestnek nem kell. :)
Persze ez se biztos, csak a buborékok a biztosak. Ahova nem juthatnak be soha. És Budapesten rengeteg, hatalmas buborék él, létezik…Működnek, híznak 2010 óta… Törvényesen, leadva minden adót, becsülettel. Ütnek, rúgnak minket, és mindenre van megoldás, törvényes, becsületes… Jó ez így. :)))
És élünk..Jól érezzük magunkat a bőrünkben. Persze sokan már messze, a spanyoloknál, tengerparton, vagy Angliában. Máltán. Helyrajzi kérdés… Engem se tart vissza semmi. Horrorkát én tartom vissza. Engem Gáborpapa és Gábormama…
Azt hiszem nemsokára mi is elmegyünk .

dr.ahalan 2023.07.14. 23:51:53

És akkor végre péntek! Igazi, nyári péntek este, dugig tele a hűtő a hétvégi, jövő heti kajákkal, és rengeteg Mirákulum-zöldséggel. :)))
Ma megint sokat mentem, intéztem, el akartam kanyarodni a balhés padhoz, itt van tőlem öt percnyi sétára… Aztán elfelejtettem. Átfestik. Szivárványosról Fradi zöld-fehérre, magyar trikolórra, befóliázzák, leszerelik… Megint ilyen, meg olyan. Szegény pad, detélleg! :)
Egyszerűen nem értem! Mi a baj a szivárvánnyal? A szivárvány gyönyörű! Mi a baj a melegekkel? Mi a baj a mássággal?
Persze igazából értem… Aki csak a szürke, fekete és fehér színeket tudja nézni, aki csak az egyszerű mondatokat tudja befogadni a tompa agyába, akiben se fantázia, se kreativitás, akinek a szex, az csak megkönnyebbülés, vagy szükséges rossz, de semmiképp se élvezhető csudaság… Annak könnyű rútnak látni a szivárványt, könnyű elhinni, hogy a szex… Az egy PIHA!! Más szex? Nagyon PIHA! A pap is megmondta! Nohát! :)))
Könnyen megvezetik, buta… Értem.
Szivárvány! Mennyi sok helyen találkoztam vele! Velencében sok-sok ablakból lógnak a zászlók akkor, amikor annak helye van. Pulán is rengeteg a térkő, a pad… Látom neten mindenütt a Földön. Csak nálunk látja a szerencsétlen, megvezetett nép valami rettenetnek…
Régen minden szivárványos ékszert eladtam…Szinte azonnal! Most csak külföldön árulom őket, mert itt a bugrisok… Beugatnak! :O
És éheznek, és vergődnek, és elhalnak, és nem nyílik a szemük… Itt élnek, mellettem. Pár méterre… A rothadó fogukkal, a gyógyítatlan betegségükkel, a mindennapok nyomorúságával, a fájdalmakkal, a hetvensok évükkel… Meg persze a várólistákkal. :O
Közben telis-tele a ház migránsokkal. Ukránok, örmények, arabok, a pincében a thai-ok…Mondjuk én szeretem őket. :)))
Hogy hamarabb kapnak orvosi ellátást, mint a fideszes szomszéd? Nem az én ügyem... Nekem van jó házidokim, angyaldokim, gyógyszerem…Ahogy dédikém mondotta vala! Ki mint vet, úgy arat. Kinek-kinek az érdemei szerint… :)))
Más vallás karmának mondja. És működik valahogy…. Érdekes!

dr.ahalan 2023.07.17. 00:04:38

Micsoda meleg volt ezen a hétvégén! Csúcsra járt a léghűtő, és elfogyott vagy két kiló jégkocka, venni kell tasakokat, az ügy nem egyszerű… A Gábor az elegáns DM-es, kicsi jégkockát szereti, én a brutál XXL-est… Az csak a balkánon kapható, de ott se mindig. :)))
Azért jó volt, extrém jó vacsikat eszünk mostanában, ma elfogyott a lilahagymás kecskesajt, mondjuk nem bántam… Eszméletlenül finom volt, és törvénysértően büdi! :)))
Most se mentünk ki a Pride-ra, tavaly is kihagytuk a hőség miatt, de két éve ott voltunk! Kicsit szünetelt a Covid, szabad, boldog volt a világ végre, eszméletlen boldogság volt a tömegben táncolni, Boney M… Rasputin! Ezzel indult a menet, és tényleg csak egy limonádét akartam meginni, de aztán ott voltunk a sűrűben… Csodálatos volt! :)))
Mindenesetre jó kis felvonulás volt, rengeteg zenével, poénnal, humorral, és Istenke éltesse Pressmant! Hatalmas agy, hatalmas, büszke, elegáns, karakter, vállaltan meleg, apa.. Állítsuk a köztudottan nőverő, slampos, gatyatrottyos, szaros pelenkát hányó récselt kinevelő, szóval na… Izével szembe.! Büszkeség? Magyarság? Hát… Becsület! Jó ízlés! Kulturált viselkedés. Törvények… Szájer, Borkai, meg a kokós Tompika? Azokkal mi van? Ugye?
Meg a Kaleta…
Mi történik itt?

dr.ahalan 2023.07.17. 23:17:04

Ezt a napot kihagytam, szabadnapot adtam magamnak! Hőségszünet! :)
Lett volna dolgom, de maradtam a fenekemen. Óránként zuhanyoztam, ment a léghűtő, ittam a jeges ásványvizet, bámultam filmeket, olvastam könyvet, fűztem gyöngyöt… Megtehetem. :)
Mostanában felveszem, és megnézem a Palávert, meg kell érteni AZT a gondolkodásmódot, persze tudom, értem igazából, de nekem is kell egy kis extremitás… :)
Aki olvas híreket, az tudja… A hetvenes évek óta kísérleteznek a világ számos táján, a műhúst próbálják előállítani, túl sokan vagyunk a Földön, túl kevés a zöldfelület, a legelő, túl kevés a termőföld, enni kell adni az emberiségnek… Ehhez a kutatáshoz Soros is rengeteg pénzt adott már.
Másik hír: A tehenek túl sok metánt bocsájtanak ki, elveszett energia, lehetne hasznosítani, és nem is kell ennyi marhahús… Ártalmas, korszerűtlen, csökkenteni kell a vöröshús- fogyasztást.
Harmadik hír: Túl nagy a sajtválaszték a világban, mindenhol. És tényleg! Nézd meg a multik pultjait! Iszonyú mennyiség megy selejtbe, pocsékolás, környezetszennyezés.
Akkor nézzük ezekről a magyar propagandamédia híreit, Gajdics tálalásában:
- Soros és Prüsszel betiltaná a marhahúst, és a sajtokat! :O
És jönnek a betelefonálók. Mélymagyar „eresztények”… Meraprüsszel… Mi meg szenvedünk! Nem aggyák a pííízt! És akkó mááá marhapörkölt se lesz? De hisz az finom! :O
Mária kegyelme rajtunk! Krisztus kíséri, segíti utunkat…
Hát mondjuk Krisztus szerintem elmenne a Pride-ra, és alkalmasint úgy alázná meg csendes szóval a mai hatalmasokat Magyarországon, hogy arról koldulnának… És azok megint megfeszítenék…
Ahogy meg is feszítettek. Sokakat.
Hatvanpusztáról a HírTV nézői nem tudnak semmit. Gondolom én…Mintha elzsilipelték volna őket a való világtól!
És akkor az ember lánya megnéz 2-3 Fórumot… Az ATV-n… Somos András. Tisztaság, érvek, tények, statisztikák. Minden a helyén. :)))
Értelmes betelefonálók, jó érzések.. Lehet hogy ők vannak többen, de nekünk itt a buborék. És sokan-sokan vagyunk benne! :)))

dr.ahalan 2023.07.18. 23:32:05

Ma elfáradtam egy kicsit, nincs kedvem naplót írni… :(
Délelőtt mentem, ezer elintézendőm volt, és mellesleg bevásároltam némi gyöngyöt is, jártam a Király utcában damilért és cseh üveggyöngyökért, a Blahánál vettem japán gyöngyöt, és a Rákóczi térnél ékszerragasztót… :))
A Blaha megújítva gyönyörű, megcsodáltam a Corvin áruházat, egészen elképesztő, de az aluljáró még mindig pusztulat! :O
Hogy az árusítóhely, ami 6:30-kor nyit elvileg, de tízkor még nincs nyitva, az magyar sajátosság… 10:30-kor már égett a villany, bent egy kövér fiatalember netezett, de lecarta a percenkénti kopogásokat. Jó sokan próbálkoztunk… :O
11:00-kpr már nyitva voltak, aranyos csaj, tessék… :)))
A tökfőzeléket elcsesztem… Feltettem, és atomjaira bomlott szét. Hívtam Gábormamát, a zsenge tököt nem vízben főzzük, olajon pirítjuk, saját levében… Tökfőzi nem lesz a közeljövőben. :)))
Aztán volt még aggódás! Horrorka megint iskolába jár, de közben az egyik cica beteg… Nem kicsit! :O
Könyvelőtől vártam egy igazolást… Három napja! Megküldte. Nem tudtam megnyitni. Átküldtem. Horrorka se tudta megnyitni. :O
Gábor majd megnyitja az irodában… Na ne mááár! Megoldottam? Megoldottam! :)))
Szóval elfáradtam… Hogy szívatja Orbán a családosokat? CSOK? Kedvezményes hitel? Babaváró? Tényleg? :O
Adókedvezmény?
És lettetek rabszolgák…
Ahogy megjósoltam vala…
Bizony! :)))
süti beállítások módosítása