Hoztam egy kis kóstolót, ott a rózsaszín Kojak-nyalóka is… Amikor kipakoltam a gyöngyös asztalkára a szatyornyi édességet, a Gábor nézte elképedten, ez annyira te vagy Takács Bálint… Borzasztó! :)))
Hát mondom… Nem szeretnék törzsvevő lenni, ki tudja milyen idők jönnek, húsvét is lesz, és három hónapra számoltam. :))))
Az Őrült Tehén meg tényleg elképesztően finom, abból kellett volna még! :)))
Igazából azért szeretem a retró édességeket, mert olyan gyerekkori emlékek kötnek hozzájuk, mint például a vodicai, vagy a szeremlei búcsúk.
Vodicára minden évben elkerekeztünk édesapuval, a csodaforráshoz. Búcsú idején a bajaiak tömegei gyalog járták végig a zarándokutat, vonultak énekelve az úton, a betegeket felpántlikázott szekerekkel vitték, hatalmas felhajtás volt mindig. :)))
Édesapu sose mérte szűk marokkal ilyenkor a pénzt, bármit megvett az árusoktól nekem, már persze amit a józan ész még megengedett, de az igazi édességmennyiséget a barátok feleségei jelentették. :)))) Részint ugye házi sütemény formájában potyogott az áldás, másrészt a fiúgyerekeket buzdították, menj, vegyél a Klárikának valami cukrot, mutasd meg milyen gavallér gyerek vagy! :))))
A gyerekkoromat ehetetlen mézeskalács szívek, mérhetetlen mennyiségű cukorkahalmok, nyalókakötegek és törökméz-hegyek édesítették…
Édesapunak rengeteg munkatársa lakott Szeremlén, abban a fura hagyományokkal élő kis faluban, oda is hivatalosak voltunk búcsúra is, lakodalmakra is.
Kamaszkoromig rengeteg menyasszony előtt potyogtattam ott hófehér ruhácskában rózsaszirmot, és a búcsú napja is egészes fergeteges volt mindig. :)))
Szeremle nem kegyhely, így a búcsú is amolyan helyi szokás volt, de persze volt körhinta, céllövölde, bazársor, ahogy illik. A kacsaúsztatónál. :))))
A férfiember a kocsmakertben ücsörgött, az asszonyok a konyhában sürögtek, mentem a gyerekekkel bomlani. Édesapu Szeremlén mindig pénzt adott, szórhattam mint bolond pék a lisztet. Ha elfogyott, akkor visszamentem, adott újra, és újra… :))))
Persze célja volt… Ezzel hálálta meg a munkatársak egész évi munkáját, a sok meghívást disznóölésre, a kóstolókat, amivel egész télen etették jó szívvel. Fizetett a kocsmában, én meg a gyerekeket kápráztattam el, felültünk mindenre, és persze kifosztottuk a cukorkaárusokat. :))))
Aztán Laci nagybátyám és édesapu célba lőttek. Mindketten nagyon jól kezelték a puskát, hamar bemérték merre húz… Akkor megfizettek egy bontatlan kerek doboznyi golyót, a céllövöldés nagy örömére, magunk közé tették… Aztán lelőttek mindent, amit akartam. Meg amit a barátnőim kértek. Teljesen értelmetlen marhaságokat, kacsintós pénztárcát, Belmondo-tükröt, fröccsöntött bigyókat, műanyag bizsukat. :)))
Kincseknek láttam őket akkor. :))))
Az asszonyok versengtek, hol üljünk ebédhez, már hónapokkal előtte rákiabáltak apura az emberek a hajógyárban, elvárunk búcsúra Karcsi bátyám! :))))
Szerették a szeremlei emberek édesaput, a roma brigádokat is mindig rá bízták, nem volt velük baja soha, mindent megoldott velük csendben. Illetve egyszer mégis, de az már egy másik mese. :)))
Jó volt egy kicsit visszagondolni ezekre a dolgokra így járvány idején. :))))
És kedvem szottyant… Pénzérmém rengeteg van, fűzök hétvégén egy szeremlei lázsiást.:))))
Írás közben pedig kakast nyaltam… :)))