Az adventi takarításban az a jó, hogy rengeteg olyan holmi akad a kezembe, amelyekkel év közben nemigen gondolok. :)

A miniatűrök egy sokrekeszes tárolóban laknak a falon, tetemes gyűjtemény, elég idegesítő a tisztításuk. De mindegyik jelent valamit, emléket, olvasmányt, utazást, vagy embert, aki ajándékozta. :)

Horrorkától kaptam a pirinyó porcelán kávéskészletet, ha jól emlékszem, akkor az első keresetéből vette. Együtt mentünk ki az Üllői útra, egy kreatív hobby üzletbe, és ott láttuk meg. :)

A bélyeges minikönyvet még gyerekkorában vette nekem, akkor még nem lehetett ennyire könnyen keresgélni, vásárolgatni a neten. A lánykám fogta magát, nyakába vette a várost, ment antikváriumokat nézegetni… Nem is tudtam róla, hogy ez a kincsecske létezik. Becsben tartom! :)

Az igazi kincs a mindössze három centis, bőrbe kötött Korán, fém tokban…

Azt nem tudom, hogy valódi értéket képvisel-e, de ahogy hozzám került, az tündéri. :)

Kétszer nyaraltunk (teleltünk) kettesben Horrorkával Egyiptomban, imádtuk. Esténként a bazárban csatangoltunk, és ott találtunk rá egy kis üzletre. Nem a szokásos turista-biszbaszokat árulta az öreg arab, ásványok, féldrágakövek, valódi régiségek, díszes kézműves ezüst és réz edények voltak a polcokon, csupa szépség.

Ár arab szokás szerint nem volt semmin, módját kell adni az alkudozásnak, időt kell rá szánni, úgy illendő.

A könyvecske nagyon megtetszett nekem, de nem akartam alkudozni aznap este, mentem volna vissza a hotelbe… Igen ám, de az akkor 12 éves Horrorka nem úgy gondolta. Kézzel-lábbal, iskolás nyelvtudással maga kezdett hosszas alkudozásba, sokat tudott már akkor az arab világról, védte az igazát… Az öreg arab egyre mérgesebb lett, pattogott a hangja, a lánykám arca is pirosodott, a Koránt nem szabad pénzért árulni. Ezt én tudom. Te nem tudod?

Végül az arab engedett, jót nevetett a vita végén,  ha jól emlékszem nem is fizettünk érte „árat”, csak három egyiptomi font „baksist”. Így lakik nálam ez az apróság… Mindig vidám leszek tőle. :)

Négy hétig éltünk Egyiptomban, és állíthatom, soha senki nem volt velünk tiszteletlen, kivéve egy taxist, aki megpróbált minket lehúzni pénzzel… De nem sikerült neki. :)

Egy másik bevitt minket a nyomornegyedbe, ami akkor szigorúan el volt zárva a szállodasortól… Aztán közölte, hogy csak nagy pénzért visz minket vissza a hotelbe. :)

Nem hagytuk magunkat, kiszálltunk, és hazasétáltunk… És mennyi mindent láttunk! Érdekes kaland volt… :)

Persze millióan udvaroltak, a pincérek, az árusok, rengeteg apró ajándékot kaptunk, virágot, gyümölcstálat, szkarabeuszból, banánpapirusz könyvjelzőből még mindig van több tucat. :)

Horrorka ajándékai mindig ütősek, ma az adventi naptáramban Mantaro forró csoki volt, mézeskalács ízben. Biztosan isteni lesz! :)

Utóirat! Édeaspu puritán ember volt, elképesztő pénzeket költött rám, vagy mondjuk horgászbotokra, de a csecsebecséket nem tűrte. Mindig ráborzadt a dilis dolgaimra, a mini Koránt is elképedve forgatta… És ezt te el fogod olvasni? Hát mondom… Apu! Bolhaszem  betűk, arabul… Hogyan olvasnám el?

Nézett rám azzal a hamiskás, kedves nézéssel… Akkor meg minek kellett neked? Na? Minek? :)

Jóval később hallottam, sokszor mesélte a haveroknak az unokája heves, bátor alkudozását abban az istentelenül messzi Egyiptomban. Az egyik kedvenc témája volt. :)

Ja! És a Mikulás habcukor? Pink… Megettem írás közben. Finom volt! :)