Szegény államunk születésnapja megint olyan girbegurbára sikeredett, mint a cifraszűr… :(
Krisztiék hétkor jöttek, vacsorára vártuk őket. És persze a tűzijátékot is megnézték volna, de nem volt fő szempont… Szóval kellemesen eldumálgattunk, hozott nekem a drága édességeket, összeügyeskedte nekem a lisztmentes varázspiskóta tekercset, málnalekvárral, hozott kóstolót az ünnepi nyúlpaprikásból, és kaptunk tőle egy kis vödör fürjtojást. :)
Ettünk, ittunk, beszélgettünk, kellemes volt, és közben néha kinéztünk a sűrűsödő tömegre a téren. :)
Kilenc előtt eleredt az eső, csapkodtak a villámok, a tömeg szaladt le a hídról, meg mindenhonnan az aluljáróba, volt visítás, tülekedés, kiabálás, dudálás, szirénázás bőven…
Halasztották egy órával a programot, azt már Krisztiék nem akarták kivárni, a Gábor hazavitte őket fél tízkor. Nem távolság Kőbánya, a mobiljait nem is vitte magával.
Az eső elállt, özönlött vissza a tömeg, közben beállt a forgalom a Boráros téren. A ház előtt az egyirányú utcában hármas sor cövekelt, ki tudja meddig duzzasztott vissza.
A sarkon egy idétlen kölyök egy autóban DJ-nek képzelte magát, üvöltött a tuc-tuc, köré gyűlt vagy 60-70 fiatal, rohangásztak az úttesten, kurjongattak, „meranézésétmegajárását”.
Ezt a tűzijáték alatt is folytatták nagy élvezettel.
Jöttek a robbantások, elég szörnyű volt, egyébként se szeretem, de ez most megint iszonyú közel robbant, hangos volt, büdös és visszataszító.
A Gábor persze nem jutott be nemhogy a térre, de a környező utcákba se, valahol messze tudott leparkolni, és tíz óra jócskán elmúlt, mire befutott.
Végre eldurrogtatták 10.30-ra az utolsó milliárdot is, elindult hazafelé a tömeg. Vastagon állt a füst, rengetegen köhögtek, krahácsoltak. Én is…
Természetesen most is volt autó, ami nem indult, dudálás, káosz, tuc-tuc, mindenki kiabált, az álmos gyerekek üvöltöttek, a buszok persze nem tudtak beállni a megállóba, veszekedések, szirénázó rendőrautók, még hangosabb tuc-tuc, 11.30-ig.
Aztán már csillapodott a helyzet, valahogy kivergődtek az autók a térről, elmentek az első dugig tele buszok, egy rendőrnek feltűnt az idióta külön zenei szolgáltatása, és véget vetettek a zenének.
Volt még némi verekedés, egy kis vér, aztán valami politikus húzott haza szirénázva, kísérettel, majdnem elcsaptak két pakisztáni Wolt-futárt, akik rémülten és tanácstalanul bolyongtak a téren az ócska kerékpárjaikkal.
Minden idegszálammal gyűlölöm a tűzijátékot… Pedig több mint harminc éve kapom az orrom alá, ha kérem, ha nem… Persze az elején még szerettem, kiültünk az ablakpárkányra sörözni, és integettünk le a tömegnek.
Ez kb. öt évig tartott.
Egyet viszont el kell ismerni! Nem maradt az emberek után se flakon, se sörösdoboz, se borosüveg eldobálva.
Így a takarítóknak csak a szaros pelenkákkal, eldobált egészségügyi betétekkel, és a tengernyi csikkel kellett megbirkózniuk…
Szép Magyarország, édes hazám!