Megőrülök a telefonomtól, detélleg! Eddig csak az időjárást nyomatták naponta többször kéretlenül, de most beindult a kampány, ömlenek a kamu cikkek értesítői, olyan hülyeségek, hogy a hajam kihullik már tőle… Szerintük Zelenszkijnek vége, Németország csődben van, lesz Erasmus-program, magyar diák nem marad ki… Hát! Már kimaradtak, nem tűnt fel? :O Jön már „prüsszeltől” a pénz. Hát nem jön.

Majd ha a nép kap belőle, akkor jön. Addig nem.

Minél nagyobb a baj, annál vaskosabbak a kamuzások, milyen sokan elhiszik! :O

Igazából nemigen történik ezekben a napokban semmi érdekes, a Gábor reggeltől estig dolgozik, hatalmasodik a baj az építőiparban, rengetegen nem tudnak fizetni, körbeérnek a tartozások, és nem is kell meglepődni már azon, hogy hol szakad meg a lánc, és hol tűnnek el a mérhetetlen pénzek.

Végre felfedezték a vevőim a fülbevalóimat, potyognak a megrendelések, van mivel pepecselnem. :)))

Aztán azt hiszem ideje nekilátni a ruhásszekrények átvizsgálásának, selejtezni kell. Egyszerűen nem férnek el a felsőim, ideje kigórni a régi kedvenceket, a kinyúlt, csak itthon viselhető, de senki előtt nem vállalható pulcsikat. :)))

Nagyon tudom szeretni a tárgyaimat, rossz megválni tőlük, sajnos a Gábor is ilyen. Csak mondjuk ő tud vigyázni például a pólóira, nem csepeg rájuk se pörköltszaft, se vörösbor. Nem akadnak be szerelőpálcába, fogóba, és ő persze nem bambul el cigarettázás közben, és nem égeti ki se a pólót, se magát, ugye… :)))

Kb. Húsz évvel ezelőtt vettünk Velencében két egyforma pólót. Nagyon jópofa volt, elől-hátul Kuba. Che, szivarok, pálmafák, tenger, régi amerikai autók,… szóval A HANGULAT! Fekete-fehér-vörös színvilág!

Imádtam! Hordtam rongyosságig. Aztán befogtam alvópólónak… Végül szétfoszlott a sok mosástól…

Az övé még mindig vadiújnak látszik. Igaz… nemigen hordhatná manapság, elvinnék a zsaruk. :O

Az olasz pólókat nagyon szerettük mindig, nekem van nem egy velencei, meg olyan, amire a száraztészták képei és nevei  vannak nyomtatva.

Egyszer nagyon szomorúan hagytam ott egyet, olasz édességekkel. Nem volt a méretemben… :((

A pajzán pólókról nem mesélek. :P

Erről az jutott az eszembe, hogy sok-sok évig jártunk az olaszokhoz nyaralni, és Jesolo-ból bejártunk Velencébe csatangolni, vacsorázni. Kialakult egy kedves szokásunk…

Egy ezüstműves gyönyörű, egészen parányi miniatűröket készített, millió témában, és mi minden évben megajándékoztuk egymást… Előbb a Gábor ment be az üzletbe, aztán én. :)))

Utána leültünk valahol egy kávéra, koktélra, és találgattuk… Ki miért kapta azt, amit kapott. :)

Én egyszer egy pár élethű férficipőt vettem neki. Napokig nézett ugyanis egy kézzel varrott olasz cipőt, és alig tudtam kikönyörögni, vegyük már meg, nem számít mennyibe kerül, ne ácsorogjunk a kirakat előtt minden este… Amíg ő bámulta, meg gondolkodott, addig én legalább öt pár papucsot, szandált, cipellőt, mifenét vettem unalmamban… Így lett bőr cipő is, ezüst picike is. :)))

Persze a legtöbb „apropo” nem publikus, de a gyűjteményben, amit Gábormama kincses vitrinjében tartunk… Van antik telefon, kalózhajó, tündéri padocska lámpával, kártyapakli pohárral, számítógép, (utalás az akkori free-függőségemre), fintorgó utcagyerek, több maci, és még sok más. :)))

Bármerre fordulok a lakásban… Emlékek! Rengeteg emlék! :))