dr.ahalan

dr.ahalan

Retró nyarak

2019. június 29. - dr.ahalan

 

Két jó kis nyári nap megint mögöttünk, ha csütörtök, akkor őfensége fogadott minket, nagy tisztelettel járultunk elébe. :)))

Házvezetőnője isteni ebédet prezentált olyan francia édességekkel, hogy csak szuszogni tudtunk a meseházikó teraszán, és végül I. Megvető György is hajlandó volt elfogadni tőlem némi tejszínhabot, természetesen kiskanálról... :)))

A barátban az a jó, hogy meg lehet ismerni az ő barátját, és így bővül a kör. Hát hiszen a festménye az első minden reggel, amit meglátok...  egy velencei kép, a Santa Maria della Salute. :)))

Csodás figura! :)))

Ma tettem a dolgomat, nagyrészt házat tartottam, élveztem a megenyhült nyarat, elmendegéltünk bevásárolni, tele a hűtő, bekuckóztunk. 

Átmentünk gyümölcsvámpír üzemmódba, Gábor hozott epret, áfonyát... Hát mondom! Van sárgadinnye, nektarin, lapos szőrös barack, lapos kopasz barack, nyári alma, és gyümölcsleves is lesz... Csodavölgyi meggyből. :))) 

Aszongya főzzek sok-sok gyümölcslevest vegyesen, és fagyasszam le... Hát mondom! Néztél már be a mélyhűtőbe! Most vettem Gyöngyösön egy hatalmas zsák fagyasztott  hagymakockát, még a hóembert is ki kellett vennem! Ne őrüljünk már meg! :))) 

A hagymakocka nálunk alap. Nem, nem és nem vagyok hajlandó hagymát pucolni, géppel se aprítom, nem! :((( 

Aztán hagymakockát vagy lehet kapni, vagy nem. :(((

Na aztán! Beszélgettünk ma a régi nyarakról... Hát igen! Teljesen természetes volt a hetvenes években, két hét úttörőtábor. Imádtam! :)))

Két hét családi beutaló ingyen, vagy pár forintért a Balatonhoz. Természetes volt. :)))

Nyolcvanas évek? Szabadság, fémvázas hátizsák, stoppolás, három hónap buli, Balaton, Bulgária, diszkók, szerelmek, ha én azt egyszer elmesélném! :))) Horrorkám csak néz, amikor egy-egy történetet elregélek... :)))

Ma? A Balaton nagy részét ellopták. Ez az igazság.Népstrand már alig... Mondjuk nem is megyünk arra... Csak szerintem kár volt. :(

Mindegy. 

A bulvár teljesen nulla, a cart mindennap vágyakozva felemlegető vén, nincstelen bozgor ugyan tolt valamit, de hanyagolható... Bigass tényleg kihátrált mögüle? :)))

Pedig már jócskán beleszokhatott az ánuszába. :)))

A kérdés viszont adott. El fogok menni valamikor egy hétre. Igen! Csak egy hétre! Te ott a túloldalon meg kussoljál, mert te még ennyire se mégy el...  Szánalmas szar vagy! Érthető? :)))

Szóval.. A kérdés adott. A blogot egészében beteszem archívumba, hogy ne tudják széttrollkodni... két lehetőség van... Hagyjam nyitva az utolsó bejegyzést, ahogy tavaly, vagy zárjam el teljesen?

Megbirkóztok a trollokkal, akartok vívni velük, vagy sem? 

Sietek leszögezni, minden a nyaralásom alatt megjelent itt felbukkanó írást, szemétséget természetesen fel fogok tolni a freelove.blog.hu felületre, és minden egyes írást megfejelek egy-egy gyöngyszemmel, amit az adminmocska mappámban mentegetek szörnyülködve... Mert ember hogy lehet ennyire ocsmány, ennyire ordenáré, hazug, és gyomrot forgató, ugye... Hányinger! :(((

Szóval zárjam le a naplót, vagy engedjünk utat egy nagy balhénak? Úgy igazán, moderátor nélkül... Mernek ezek itt egy hétig szemétkedni úgy, hogy nem leszek? Döntsetek! Szerintem jó vitatéma! :)))) 

És remek peralap! :)))

Egyébként ha meghal a napló, az se baj. Csak keress rám! AHALAN! Kipusztíthatatlan netes igazság-gyom vagyok, megvetettem a lábamat minden szinten. :))))

Szóval? :))) 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dr-ahalan.blog.hu/api/trackback/id/tr1314917234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kálmán Barna Mikorka 2019.06.29. 07:48:33

első!:)
ZSETEM és SZUMMA KUMLA UDE!!

"Mernek ezek itt egy hétig szemétkedni úgy, hogy nem leszek? "

NYUGTASD MEG MAGAD, MERNEK.
az én véleményem, zárd le, majd folytatjuk ha visszaértél.
ha a többség másként dönt, alkalmazkodom.

Vezek Elek 2019.06.29. 09:19:07

Jó reggelt! Szerintem is lezárhatod, majd meggúnyoljuk őket a csopiban. :))))))

dr.ahalan 2019.06.29. 09:37:14

@Vezek Elek: Jó reggelt! Duplán megbeszéltük. :)))

Voltam 2019.06.29. 11:47:36

:)

Mosolygós, szép, jó reggelt!

Kell még ide az, hogy szerintem is? :D :D

:)

Voltam 2019.06.29. 17:15:43

@dr.ahalan:

Akkor: Szerintem is! :D :D

:)

Kálmán Barna Mikorka 2019.06.29. 18:52:55

na, a vén buzerátor ma is elsütött egy csinosat:):):):):):):)
öblös röhögés!!! svéd diplomás, budai elit gimnáziumi felvezetéssel:):):):)

" olyan pörköltöt enni "

pörköltöt!!!!:):):):):):):) térgycsapkodós, háton pörgős visítva nyerítés!!!:):):):)
a baromarcú, fogatlan törpe minden napra ad valamit!!!
becsüljük meg!!!
PÖRKÖLTÖT:):):):):):):):):):):):):):):)
meg az örökösítési illeték:):):):):):):):)

megint szénné égetted magad hellén hajlamú:):):):):):):):)

dr.ahalan 2019.06.29. 19:24:29

@Kálmán Barna Mikorka: PÖRKÖLTÖT! Jajjj!!!! :))))
Hihetetlenül tirpák! PÖRKÖLTÖT! :))))
Azért ez a jégakkus hűtőtáska se semmi, mennyire van már lemaradva a világtól? :)))

Vezek Elek 2019.06.29. 20:11:11

Úgy is "meg lesz magyarázva" a tahósága... a macska meg fel lesz mászva a fára. :))))))))

Kálmán Barna Mikorka 2019.06.30. 07:37:50

első!:)
ZSETEM és SZUMMA KUMLA UDE!
ÖRÖKÖSÍTÉSI DNS:):):):):):)

ma kétlö nyomorgatás, élménybeszámoló hallgatás, kép és hangrögzítés , satöbbi!!

más:

" kicsit parasztosan írtam, hogy megértsétek, kicsit parasztosan írtam, hogy megértsétek, ennyi!!!

hát nem. azért írtad parasztosan, mert egy tanulatlan, ostoba paraszt vagy!!

" ennyi!!!"

:):):):):):):):):):):):):)

Vezek Elek 2019.06.30. 09:06:40

Jó reggelt! Látom, megérkezett bigass... nyomja szabályait:))))) Nagyon szánalmas egy rozzant öregasszony ez is!! :))))Jó kutakodást neki, én meg indulok pecázni Dunavarsányba, no meg persze napoztatom hab testemet.:)))))) Csácsumi! (Holnap érkezem... ide mondjuk csak délután, mert délelőtt még szivok egy kis dunai levegőt... meg fel is kell száradni valahogy. :)))))

dr.ahalan 2019.06.30. 09:25:51

@Kálmán Barna Mikorka: Hozzál fotókat a Bétára feltétlenül! :)))

dr.ahalan 2019.06.30. 09:27:34

@Vezek Elek: Bigass nagyon bevadult, tényleg! Már tegnap gyanús volt, csak ő tud ilyen baromságot kitalálni a hagymakockával. :)))

Voltam 2019.06.30. 10:04:27

:)

Jó reggelt! Mosolygósat, verőfényeset, madárcsicsergőst!

Garnéla, emlőstej, felség jele: kandináv, isten álld meg a magyart, a ló örökösítési DNS-e és szatén szalvéta szagló szájakra. ( Tovább is van, mondjam még? :D :D )

A macska meg van mászva fel a fára, Vezek Elek meg lesz mászva a duma parton, lehet többször is, amíg szárad, Mikorka nyomorgatja lölö-t, hogy Dija mit csinál, azt már le se merem írni, Szisszel meg én csinálnék valamit, szóval cselekvés van itt kérem rendesen. :D :D

Az irtózatos farpofájú, valagszáj meg bizonyít, bizonyít, erőlködik, görcsöl, de kinek, minek? Az ilyen szörnyű erőlködés soha nem elegáns dolog. Na jó, tudjuk, hogy tőle ez a jelző amúgy is igen messze áll.
Vajon miféle komplexust kell kompenzálni ilyen irtózatos erőlködéssel, ilyen szörnyű bizonyítási vággyal? Nem vagyok szakember, de lennének ötleteim.
Szörnyű lehet élő, eleven pasik után vágyakozni, ajtót nem nyitó, ajándékot át nem vevő pasiktól megríkatva hazasomfordálni, és bánatában magának pasit horgolni.
Ennyi keserűség, léleknyomorodás után persze, hogy jön a bizonyítási kényszer, a görcsös erőlködés, amivel önmagának akarja igazolni, hogy igenis értékes, és csak az a hülye, akire ő annyira vágyott, csak az nem tudja értékelni.

Ellenben a parasztok nevében határozottan kikérem, hogy egy mások zsírján óriás segget növesztő, valagszájú, hordóbokájú senkit velük azonosítsanak, mert bizony a parasztság az egy nagyon tisztességes, becsületes, szorgalmas osztálya a társadalmunknak, és persze egy igenis megbecsülést érdemlő foglalkozás.

:)

dr.ahalan 2019.06.30. 10:32:44

@Voltam: Verőfényt! :))))
Iszonyatos kudarcok érték az évek alatt, nyilván azok okán olyan agyi történéseken ment keresztül, amik ezt eredményezik. Nyilván én is belebolondulnék egy ilyen ajándékakasztós, hiába csengetős, pityogós történetbe. :)))
És neki nem egy, és nem kettő adatott meg.
De azt lepublikálni, hogy valaki hagymakockát hazudik a naplójába, mert lehetetlen elhozni egy vendéglátós zacskót fagyasztva egy kevesebb mint órás úton minihűtőben... Na ez kész! :)))
A helyesírási böffenetei meg egyenesen azt sejtetik, hogy igen közel van az a perc, amikor orvos elé kell majd vinni, mert mondjuk leáll a járdán pisilni, vagy fejbe górja a banyatankkal a boltos lányt. :)))
Becsavarodott. :)))

Voltam 2019.06.30. 11:00:23

@dr.ahalan:

Előbb még bizonyítani fog, sőt bebizonyítani, alátámasztani a saját igazát, igazolni és önigazolni, mindezt görcsösen, fogát összeszorítva, erőlködve.
De hiába, ettől sem lesz orgazmusa, mert nem tudja elengedni magát, nem tud lazítani. Az egész nő egy kész permanens vaginizmus.

:)

dr.ahalan 2019.06.30. 11:09:49

@Voltam: Fantasztikus! Permanens vaginizmus! És tényleg! :)))

Voltam 2019.06.30. 11:23:28

@dr.ahalan:

Ugye? :D
Egy görcsben éli az egész életét. Hogy mennyire nincs humorérzéke, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy nem képes felismerni egy szójátékot.
Vág az esze, mint a leesett tantusz, mert nem tanulta meg, hogy aki másnak vermet ás, úgy alussza álmát.

:)

dr.ahalan 2019.06.30. 11:35:49

@Voltam: Beletrafáltál megint! Soha senki nem látta igazán nevetni. Valami mesterkélt, vattacukor-mosoly van az arcán néha, de őszinte nevetés soha.
Olyan, mint a szódás a lovát! :))))

Voltam 2019.06.30. 11:51:02

@dr.ahalan:

Fél a humortól, mint Makó Jeruzsálemtől, mert nála minden út kómába vezet. :D :D

:)

dr.ahalan 2019.06.30. 12:22:00

@Voltam: Kerüli, mint Deákné vásznát. Ő egy igazi "eburafakó" ! :)))

Voltam 2019.06.30. 12:31:33

@dr.ahalan:

Neki a körmére ég a móka, és ezért nem jut közös evezőre. :D

:)

dr.ahalan 2019.06.30. 13:11:46

@Voltam: Mert szelet vesz, és vihart varrat. A harang rossz tanácsadó. :)

Kálmán Barna Mikorka 2019.06.30. 19:23:22

kukából nem lesz szalonna!!!
( sallai gyerek, hajléktalan)

:):):):):):):):):):):):)

SurpriseBarbie 2019.07.01. 07:00:51

Szêp jó reggelt :)))
Azért ezek a szülinapi partik kikészitenek teljesen..öreg vagyok én már ehhez :))))))))))))
Na de így szép az élet ha zajlik :)))))
Mindenki jól látta remélem odaát amit mutattam :))))) öröm és boldogság van :))))))))
Olvasom itt megint hisztizik a sittes valamiért, de már nem is hír érték, ráér nagy magányában :))))
Ma is jó időnk lesz,gondolkodom megint LupaBeach—re kéne menni :)))

Kálmán Barna Mikorka 2019.07.01. 07:16:12

@SurpriseBarbie: luppabícs!!! így írjuk, na.

második!:)
ZSETEM és SZUMMA KUMLA UDE!
és ÖRÖKÖSÍTÉSI DNS!!!

képek a bétán:):):)

dr.ahalan 2019.07.01. 12:13:35

Szééép napot! Látom mindenki élvezi a nyarat, megnéztem a csopis képeket. :))))
Bulvár nulla, menek fagyizni. :)))

Kálmán Barna Mikorka 2019.07.01. 12:41:03

a déli krónikában most mondták be, hogy a sallai antalnak már évek óta nem áll fel!!!!
:):):):):):):)
csak szopni tud!!!:):):):)
a ló örökösítési déenesét!!:):):):):)

Vezek Elek 2019.07.01. 14:28:53

Meg vagyok jőve!:)))) Isteni dumaparti hétvége volt! A víz 26 fokos. Vittem a vízi-függőágyamat és csak egy-egy fröccsel tudtak kikönyörögni a vízből. Éjszakába nyúló hús sütögetés, beszélgetés. Reggel még úsztam egyet-kettőt, aztán megpucoltuk a halakat, amiket fogtunk tegnap sütöttünk pár keszeget reggeli-tízóraira és délre már itthon is voltunk. A Sára is nagyon élvezte a vízpartot, de az Istenért sem tudtam beimádkozni a vízbe. Pedig azt olvastam, hogy az uszkárok szeretnek úszkálni... hát az én uszkárom lehet, hogy oszkár. :))))) Képeket a megszokott helyen láthattok majd, ha összeszedem magamat és kiválogatom a javát. :))

Vezek Elek 2019.07.01. 14:34:10

"PadreEmeritus
2019-07-01 09:58
Dumáról fúj a szél, ha Dumáról nem fújna ilyen hideg nem volna Bumáról fúj a szél"

Ez nooooormális??? :O milyen Bumáról????? Idióta!!!!! Biztos nem hallott még a dunapartidumapartiról... Ez a kertén még a szójátékot sem érti. Teljesen agyára ment már a recska :))))))

Kálmán Barna Mikorka 2019.07.01. 14:51:35

@Vezek Elek: pedig emléxel? hányszor, de hányszor írta a régi falon a kancsal lacikának, hogy egyáltalán nem haraxik a farkára,amiért idő előtt csődöt mondott!!!! és mégis naponta veri!!
:):):):):):):):):):):):):):)
ez maradt neki, a magány és az albi:):):)

Voltam 2019.07.01. 15:04:07

:)

Felhőtlen szép napot!

Remélem, örül mindenki, aki három hete még azon sírt, vernyákolt, nyafogott, hogy "jaj, sose lesz nyár, de borzasztó".

@Vezek Elek:

Majd a közös cellában, két priccsparti között elmesélem, hogy kell megtanítani egy uszkárt úszni. És nem, nem azzal a hülye módszerrel, hogy fogjuk, és bedobjuk a vízbe, mert ezzel csak meg lehet utáltatni vele.
Persze, csak akkor, ha most, itt és azonnal elárulod, hogy miután a macska meg lett mászva (fel a fára), te is meg lettél-e mászva? És ha nem akkor hányszor egymásután? :D :D

És hogy el ne maradjon:

Májusi Mártaságok:

01.) „már is”
02.) „meglettünk örvendeztetve”
03.) „oda tette magát”
04.) „haza vinni”
05.) „vissza út”
06.) „Ezeregy éjszaka meséi”
07.) „fodrász szalon”
08.) „én nem értik”
09.) „Ő is minden rózsi”
10.) „felejtsetek el ott a másik oldalt”
11.) "eboláscsőcsű"
12.) „szarvas hiba”
13.) „500 km vezetett”
14.) „vissza tartva”
15.) „áhitattal”
15.) „össze zabálsz”
16.) „Kálámán”
17.) „anfiteatrum”

+1.) „kockázatot, is hogy bepisál”

Orális juniális:

01.) „Nevelő apád”
02.) „egy hetes száraz kifli”
03.) „ugyan oda”
04.) „Vissza számoltam”
05.) „beágyazta magát, a fejemben,”
06.) „össze hoz”
07.) „mind az”
08.) „halott” (audistis)
09.) „az ég adta világon”
10.) „mindenek előtt”
11.) „Globusz májkonzerv”
12.) „össze dobni”
13.) „nyílszívű”
14.) „Munkács tévéje”

Július Jules:

1.) "Bumáról fúj a szél"

Tátott szájú Márta, és az ő szopása:

1.) szarka lelkű, amit az eszetlen bigass szerint egybe kellene írni, így: "szarkalelkű" :D :D És ezt hagyják szabadon járni.
2.) tejes láda, amit az irtózatos farpofájú valagszáj szerint szintén egybe kellene írni, így: "tejesláda" :D :D Szerintem ezek után őt is hamarosan gondokság alá helyezik, mint a gazdáját. :D :D
3.) két évesen, amit az aljas hamisító átváltoztatott „két éves”-re, hogy egybeírandónak tekinthesse. :D :D Hát csoda, ha a pasik nem engedik be, és sűrű picsogások között kell a kilincsre akasztania még az ajándékot is? :D :D
4.) A "duma" az szerinte tulajdonnév, ezért nagybetűvel írandó, így: "Duma" :D :D És ezt nem lehet a kánikulára fogni, mert az irtózatos farpofájú, hordóbokájú valagszáj, mindig is irtózatosan kielégítetlen és ostoba volt, de amióta alámászott a sittesnek, azóta még kielégítetlenebb és még ostobább. :D :D

:)

Vezek Elek 2019.07.01. 16:09:19

@Voltam: Itt vagyok ám, csak hullámokban tör rám az álmosság, ha nem jönnének a vevők, szerintem már elaludtam volna egy ültő helyemben. :))) Nem bírom már én az éjszakázást, meg az egész éjszakai mászkálást. :))))
Sára kutyát elvittem olyan strandra, ami kutyásoknak lett kialakítva, próbáltam becsalogatni a vízbe, próbáltam kézben bevinni (nem beledobni), próbáltuk másik kutyával becsalogatni, de ő nem szereti a vizet. Ez van. :))
süti beállítások módosítása