dr.ahalan

dr.ahalan

fresh wars, azaz a kezdetek

2018. január 02. - dr.ahalan

 

Egyszer régen, egy messzi, apró galaxisban, egy rút, öreg elf néni nyert a csillagközi ivóban egy erdőt. Nem volt valami nagy erdő, kicsinke volt már a kezdetekben is, azóta el is zsugorodott, vele vénült az elf néni is, azóta is boldogan kortyol, és meséli boldognak, boldogtalannak, minden űrhivatalnoknak és galaxisőrzőnek, hogyan gyilkolta halomra a jediket az erdejében, milyen gyalázatos módon mészároltatta le a tündéreket, manókat és az állatnépet annak érdekében, hogy az erdőben sose érvényesülhessék a galaktikus béke, sose süssék igazán a Nap. :)

Neve is volt ennek a néninek, nevezték ugyan szülei Varantyos-Koszmó Evillának, a Rücskös bolygó szülöttének, de szájának bal sarkából kilógó foga okán az erdő társadalma ráaggatta a kevésbé cifra, de igen találó Bonefang nevet. Mert rút volt az a fog, könnyen belemart minden igazmondóba, nyomában serkent genny és mindenféle csúnyaság. 

Mivel ez a történet egészen általános, bárhol, bármelyik galaxisban előfordulhatott volna, a tanulságos hosszú mese közben mesélek majd földi mindennapjaimról is, és megmutatom milyen csillogó dolgok kerülnek ki a kezemnek ügyéből. 

Fajtámra nézve pedig vagyok pedig kobold. És szeretnék veled beszélgetni. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://dr-ahalan.blog.hu/api/trackback/id/tr6413544223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr.Léda 2018.01.03. 06:58:52

Varantyos-Koszmó Evilla.:):) Nagy nevetés.:)

SurpriseBarbie 2018.01.03. 07:05:35

Lassan mindenki ideer :)

dr.Léda 2018.01.03. 07:08:45

A nyomok egy helyre vezetnek.:)

SurpriseBarbie 2018.01.03. 07:14:04

@dr.Léda: elég nehézkes még az elején , de meg lehet szokni :)

dr.Léda 2018.01.03. 07:15:27

@SurpriseBarbie: Minden újdonság nehéz az elején. A másikon megcsinálom ma a csoportot, ha időm engedi.

SurpriseBarbie 2018.01.03. 07:18:01

@dr.Léda: rendben akkor visszatérek a VALaky- re :)

dr.Léda 2018.01.03. 07:19:35

Nem kell ott lenni eredeti lappal, én is kreálok másikat.

Qutlander 2018.01.03. 07:46:16

"csillagközi ivó" :D:D naTtyon röhögős sárga bigyók :D

dr.ahalan 2018.01.03. 10:17:24

Szervusz mindenki! Látom Dia már írt is blogot! :) Röhögős sárga bigyó az itt nincs. Menthetetlenül felnőtt oldal. :) De ez nem olyan nagy baj.

R2D22 2018.01.03. 10:36:04

a dija blog hol a kozmoszban van?????

dr.Léda 2018.01.03. 10:44:29

Csak szólok, küldtem mindenkinek levélkét.

dr.Léda 2018.01.03. 13:39:17

@semlegesvagyok: Akkor küldj légy szíves itt üziben e-mailt, mert én egy semlegesnek már írtam.:)

Artofnoise 2018.01.03. 15:47:15

Szép mese. TeCCik!:)

Qutlander 2018.01.03. 19:12:25

@dr.Léda: nekem sem jött levélke, leszámítva a tegnap délutánit.

Vezek Elek 2018.01.03. 19:24:17

@dr.Léda: nem mindenkinek... szerintem. Legalábbis nekem sem.

dr.Léda 2018.01.03. 21:00:24

Jó, akkor átküldöm mindenkinek a törölt fórumok lapján is. (bocsi, nem lesz szöveg, csak a link)

dr.ahalan 2018.01.03. 23:06:36

Én már bent is vagyok a Léda csoportjában. Nagyon jópofa! :) Szia Mindenki! :)

Remusz 2018.01.04. 12:32:04

én nem nevet aggatnék rá, hanem őt valamire! :D
süti beállítások módosítása