Meghitt, hosszú nyári hétvége volt, kis szombati bulizással. A szokásos… Szeretek ilyenkor éjjel kihajolni az ablakon, élvezni a Duna illatát, nézni a fiatalokat. 3 és fél évtizede élek itt, sokat láttam már.

Télen kevesebben mennek haza éjfél után, de nyáron mindig sok fiatal igyekezett a buszokhoz, indultak haza csapatban, párban, rengeteg vicces helyzetnek voltam tanúja.

A járvány alatt lehangoló volt a tér, és most szombaton ugyanazt láttam… A fiatalok száma a téren nulla volt. Nulla!

Senki nem várt a Soroksárra, Pesterzsébetre, Csepelre, vagy akár Budára induló buszokra. Döbbenet… Persze a belváros tele van külföldi fiatalokkal, de a magyar srácok már nem tűnnek fel jellemzően. Szomorú. :(

A hétvége szomorú sztorija volt még a MÁV… Úgy összeomlott a balatoni menetrend, és leállt minden járat, mint a pinty! Az utasok se tájékoztatást, se segítséget nem kaptak a kánikulában.

De aztán Mávos János megoldotta, és szervezett 300 pótlóbuszt… Másnapra! MÁSNAPRA! Amikor már jártak a vonatok… Vicc ami ebben az országban történik már. :)

2003, naplóm. Visszaemlékezés, Rovinj. Isteni érzés volt újra élni minden napot, az egyik halétteremben vacsoráztunk, haltálat. Egy érett gyümölcsökkel teli kiwilugasban.

A tálon volt két vajon sütött fűszeres makréla, apró polipok, scampi, tintahalkarikák, kagylók, krumpli, spenót. És ajvár, saláták… Jeges fehérbort ittunk hozzá, ahogy arrafelé szokás. :)

Rovinj még háborús sérült volt, a kikötőkben apró, kopott halászbárkák, sitt, építkezések.

Az Enrico is fektetett be pénzt panziókba, a sérült házakra ráépítettek 3-4 pici apartmant, és azokat a mai napig kiadják a nyaralóknak. :)

Néhány év múlva visszalátogattunk Rovinj-ba. Érdekes volt! A romok eltűntek, az óvárosban a nagy házaktól lépcsők vezettek a tengerig a sziklákba vájva, a társasházak udvarán apró üzletek, kávézók nyíltak, lehetett üdítőt inni, úszni, zuhanyozni séta közben.

A halászbárkák reggel halásztak, este áruda lett belőlük, kész úszó bazár volt a tenger.

Árultak a lakosok mindenhol. Ablakokból, padokról. Gyümölcsöt, levendulát, hűtőmágnest, a lépcsőházakban illegális galériák nyíltak, aki vásárolni akart egy festményt, az becsengetett a házmesterhez.

Az udvarokban bort mértek, mézet, lekvárt, házi szeszes italokat, olajbogyót, étolajat, házi süteményeket.

Az óvárosban üvegezett tábla egy falon. A város háborúban elesett fiataljainak fotói, rengeteg gyertya és virág.

Jópofa volt a város, és nagyon emberi. Imádtam!

Három éve jártunk Rovinj-ban utoljára.

Mindent felzabált a nagytőke, zárt, csupa króm és üveg üdülők, trendi éttermek a lugasok helyett, a tengert látni se lehet a hatalmas yacht-októl, százmilliós autócsodák, hihetetlen árak.

Már nem a mi városunk többé.

Ezért volt különösen jó most visszamenni 2003-ba… :)

Most viszont megyek, és röhögök egy kicsit a klubharcos vén csoroszlyákon. Nagyon be vannak vadulva, és olyan hülyeségeket írnak, hogy néha a könnyem folyik a nevetéstől. Banyatank kommandó! :)