A fotót nem én lőttem, a neten botlottam bele… :))

Nagyon hangulatos városka Baja, de rettenetesen megváltozott az elmúlt negyven évben. Mivel találkozóra mentünk a temetőlátogatás után, hát belekeveredtünk. Ahol régen egy mocsári ösvényen mentünk át az iskolába baktatva a lakótelepről, ott most kétszintes, csinos házak állnak, vidám, mediterrán hangulatú utcákkal, a kertekben fügefák és hatalmas banáncserjék. :O

Sose hittem volna, de igen… Eltévedtem Baján! Én! :)))

Szóval az első komoly fiúm várt minket a saját új lakásában egy kávéra. Nyáron megözvegyült, gyászol, és nem tudott volna a régi otthonában élni.

Szinte napra pontosan negyven év telt el azóta, hogy utoljára együtt voltunk. Szakításra sose került sor, ő Szegedre költözött dolgozni, engem felvettek főiskolásnak, és valahogy elritkult, ellaposodott. :)

Igazából nem volt romantikus találkozás, mindketten tudtuk…  negyven év után nincs helye a buta illúzióknak, de kedves ügynek sikeredett.

Gáborral azonnal megkedvelték egymást, aztán kint beszélgettünk az erkélyen hosszan-hosszan…:)))

Érdekes, én úgy emlékszem, hogy a buszmegállóban láttuk meg egymást először, az ő járata öt méterrel az enyémtől állt meg, és nem tudtuk nem észrevenni egymást reggelenként. Meg-megálltunk egy pillanatra a rohanó tömegben, és néztük egymást. Ha valamelyikünk busza késett, akkor a másik megvárta…  :)

Most kiderült, hogy ő engem akkor látott meg, amikor:

„Az a hatalmas csávolyi srác dobált téged a …. utcában. Mint egy pihét. Szűk farmer volt rajtad. Mindig ilyen dolgok történtek veled… „

Gábor persze azonnal rávágta, hogy ez azóta is így van. :)

A dobálásra nem emlékszem. Csávolyi fiúra sem… De kísérgetett egy időben egy baromi magas bokszoló srác, talán ő lehetett az. Akkora tenyere volt, hogy az enyém háromszor belefért. :)))

Mindegy.

De miért dobált? Talán rokiztunk? Az utcán? Nem értem… :O

Mondjuk akkor jártam tánciskolába, bárhol képes voltam rokizni, meg cha-cha-cha lépéseket gyakorolni. :)))

Nem emlékezett az akkori kedvenc parfümöm nevére sem. A szürke Charlie volt…

Az almazöld muszlin táncruhámra, és a keményített selyem alsószoknyára viszont emlékezett. Arra is, hogy hol, és mit műveltünk amikor azt viseltem. Valami bál után lehetett.:)))

Arra is mindketten emlékszünk, a Hungária koncerten beszéltünk először, én még 16 éves  se voltam, ő 17. Három évig tartott. :)

Mármint a szerelem. Nem a koncert. :)))

Nagyon örülök, hogy ez az élmény, negyven év elteltével megadatott nekünk. :)

Abban maradtunk, hogy találkozunk még. És beszélgetünk. Sokat. :)))