Szóval végül kijutottunk a plakátkiállításra, sokkal visszafogottabb volt a tavalyinál, de azért akadt fotózni való szép számmal. :))

Ma Horrorka-nap volt, rengeteg csacsogással, ebéddel, sütikavarással, Gáborvárással. Átmentünk a könyvtárba, visszavittem az elfelejtett könyvet, és persze közben élveztük a kései nyarat. :)

Komoly megbeszélendőink is akadtak, megjött az első szakértői vélemény lánykám  örökösödési ügyében. Még engem is meglepett, hogy milyen szintre képesek lezülleni egyes emberek, hogy ne kelljen kifizetniük rokonoknak a jusst… Aztán persze végtelenül jót derültem a primitív próbálkozáson. :)))

Persze a számok azért szépen kerekednek felfelé, és még most jön a tánc. :))

Tehát volt témánk elég. :))

Aztán az van még, hogy három dolog kezd engem egyre jobban érdekelni a face-en. :O

Régóta szimpatizálok Perintfalvi Ritával, olvasom az írásait, megéri. A hozzászólásokkal együtt… Például ő se szívesen vallja magát magyarnak külföldön, utálja a meghökkenést, vagy néha az undorodó értetlenkedést az ott élők szemében.

A másik jó cikke az álellenzéki politikusokról szól, én is átlátok a rendszeren régóta, tudni lehet, hogy kit mivel fizetnek meg a hallgatásukért, a közönyükért, vagy a belső bomlasztásért.

Érdekelnek még a jogi csoportok, nagyon-nagyon érdekes és tanulságos történetek vannak fent, bitang egy nép ez, és rengeteg a jellemtelen, mocskos, kapzsi, aljas ember. Ergo ugyanennyi a becsapott, átvert, megkárosított ember is. Miféle társadalom ez, könyörgöm… :O

A harmadik a bélyeges téma! Szórakoztató…

Van egy bélyeg, a „Nagymánya”. 1938-ban egy már futó magyar bélyeg hetvenfilléres tételét újra nyomtatták, de nem az eredeti zöld színnel, hanem barnával, és a barna bélyegekre rányomtatták pirossal: HAZATÉRÉS 1938. Értelemszerűen a visszacsatolás emlékére.

Se a zöld, se a barna felülnyomott bélyeg nem ér valami sokat, nekem is van belőlük sok.

Igen ám, de volt egyetlen ív, amiről lemaradt a HAZATÉRÉS 1938 felirat, ez az ív Nagymányára került, és néhányat már el is küldtek borítékokon, mire észrevette a postamester a tévedést. :O

A hibás bélyegek rengeteget érnek, főleg olvasható bélyegzővel…

Erről írt egy kedves történetet valaki, felrakta a két eredeti (értéktelen) bélyeg fotóját a csoportban.

Azonnal szétspriccelt a hír, tömegek kezdtek ujjongani nyilvánosan! Nekem van ilyen barna bélyegem! Úristen! Nekem is! Nekem is! Gazdag lettem! A nagypapa gyűjteményében is volt! Én eladom… Egymillió! Kétmillió! :)))

Néhány értő próbálta magyarázni, hogy semmi esélye az ilyesminek. A használatlan darabok nagyrészt a bélyegmúzeumban vannak, vagy hatalmas összegekért kerültek kiemelt gyűjteményekbe.

A néhány feladott, és később előkerült bélyeg pedig szintén neves gyűjteményekbe vándorolt, és felfoghatatlan vagyonokért cserél néha gazdát.

Ami náluk van, az a megszokott, felülnyomott barna bélyeg. Nem ér semmit.

Rá se hederítettek. Nem hitték el, nem értették meg. Csak a feltett fotókat látták, az írást el se olvasták, nem is értelmezték, napokig ment az ajvékolás. Rém szórakoztató volt, én mondom! :)))