dr.ahalan

dr.ahalan

Hivatal, hajléktalanság, hőguta

2023. július 19. - dr.ahalan

 

Egy kis nyári színes… :)))

Szomorúság! Meghalt Jane Birkin. Legyen neki könnyű a föld, egyik meghatározója volt az életemnek, a Hair, a Boney’m és az IM mellett, megér egy külön írást majd. :)

Ez a nap megint jó hosszúra sikeredett, korán keltem, elszaladtam a hivatalba, elsőnek jutottam be, percek alatt végeztem. :)

Aztán nekilódultam, de alig találtam jégkocka-zacskót, itt a DM-ben június óta hiánycikk, a kínaiaknál csak idióta megoldásokat láttam, végül a Rossmann-ban vettem két dobozzal. :)

Aztán hazajöttem, gyors hideg zuhany, fotózás, levelezések, és még három tepsi sajtos ropogtatnivalót is sütöttem. :)))

Mivel meglehetősen sokat csatangoltam az elmúlt két hétben, nem tudtam nem észrevenni, mennyi sok hajléktalan van a fővárosban. Mondjuk még mindig elfut a pulykaméreg, ha eszembe jut a volt főpolgármester, aki azért szereltette le a padokat a megállókban, hogy nem tudjanak a szerencsétlenek leülni. :O

Ami igazán elkeserített, az a véletlen találkozás volt a Bakáts téren.

Évekkel ezelőtt volt egy takarítónője a társasháznak, nagytestű, harsány asszony, én nagyon kedveltem, de sajnos imádott locsolni, mindent eláztatott, és olyan vízszámlát produkált, hogy a lakók leváltották…

Most ő köszönt rám hangos örömmel az egyik padról, váltottunk pár szót, kérdezett a házról, a lakókról. Egy-két perc kellett hozzá hogy észrevegyem a pad mellett álló kopott bevásárlókocsit a jellemző személyes petyerkákkal. Nem mertem megkérdezni, hogy mi történt. :(((

Ez manapság bárkivel előfordulhat, nagyon könnyű belesétálni valamilyen adó-, vagy hitelcsapdába. Van belőlük rengeteg! :O

Hogy valami jót is írjak, Horrorka szereti az iskolát, ahova jár, és ma el tudta vinni a beteg cicát is orvoshoz. Vesehomok… Túl lesz rajta. :)))

Az már nem annyira vidám, hogy a vizsgálatok, a gyógyszerek és különleges tápok ára együtt meghaladja a százezer forintot. Egy cica! És ha belegondolunk, ebből nem is kap túl sokat az állatorvos, mert ha levonjuk ebből az összegből az áfát, az asszisztencia, a takarítók bérét és befizetendő járulékait, és az összes kapcsolódó adót és költséget, akkor csak alig párezer forint marad, ugye…

Szerintem nem lenne szabad ilyen szinten megsarcolni az állatok szenvedését, betegségét… Az emberekét se!

A bejegyzés trackback címe:

https://dr-ahalan.blog.hu/api/trackback/id/tr418173926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr.ahalan 2023.07.20. 23:32:20

Hát igen! Jane Birkin!
A kisvárosi lány megébredése… 14 évesen befaltam a Hairt, és lázadni kezdtem, édesapu imádott érte! Mondjuk a kőkoptatott farmertől lesápadt, egy havi fizetést adott ki a két szigorúan, unalmasan sötétkék Levi’s-ért, egy nekem, egy neki, szigorúan pult alól! :)))
Az Állami Áruházban a kis hölgy az egyik csaja volt, a sok közül. :)))
Téglával dörzsöltem, kicsit kirojtoztam. :)))
Mármint a farmert, és nem a csajt. :)))
A hímzéseket azért szerette rajta, anyám rosszul volt az egésztől, hogy nézel ki… Szégyent hozol a családra… Így mész végig a városon? Tasli, fél deci barna cimkés barack, vagy egy pohár csempészett konyak a vendégekkel… Mert vendégek mindig voltak a panelben… így van ez elvtársam, ilyen az én lányom, művész, lázadó, zseni, a tanárai állítják…Hát mit csináljak vele?
Aztán kis idő eltelt, mehettem a tíz évvel idősebb unokanővéremmel este bulizni. Édasapu otthonából! Tizenegyre itthon legyetek, együtt! Mondta az uncsitesó édesapja. :)
É. akkor már elvált asszony volt, egy gyerek, az ősi házban húzta meg magát, a Laci volt szobájában… Ott gyűltünk össze, rúzsokat próbáltunk, szólt a magnó, és igen… A Jane Birkin!
Meg mondjuk a Manon Lescaut… De ezt a mai napig nem értem! A nagyária! :O
És szólt ott is, ahová mentünk. Je T’aime! A vízügyi főiskolások elit klubjába, a Triászba, a városháza alatti pincébe… :O
Nekem valami csoda volt! Még udvarló is akadt, Kocka és Gyufa! Két főiskolás! Hazakísértek! Romantika! Birkin! Je T’aime. :O
Nem lett nagy romantika belőle, aztán én is bekerültem a főiskolára, és kezdődött életem legbulisabb három éve, azonnal bekerültem a sűrűjébe, alig voltunk páran lányok, a régen vágyott Triász mindennapi hely lett, pultoztam, táncoltam, szerelmek jöttek és mentek, Vamos a la Playa, nyáron strand, és a bajai élet, vele párhuzamosan az egyébként a várostól szigorúan elzárkózó főiskolai élet is. :)))
Jane Birkin. Szerelem. Illúzió!
Akkor még hittem benne. Később, 21 évesen tanultam meg, hogy a szerelem nem létezik. A szerelem betegség, agyi elváltozás. Drog. Bizonyíthatóan… El kell azt taszítani. :)
Van annál biztosabb! Bizalom. Őszinteség. Becsület. Szeretet. :)))
Akkor hoztam meg a sziklaszabályt. Engem be lehet csapni. Lehet bántani. Szólok. Kétszer. Csendben. Harmadszorra lezárom. Nincs több esély. Nem vagy, sose voltál… Igaz ez minden kapcsolatra… Ez alól mondjuk értelemszerűen Horrorka kivétel. :)))
Anyám is az volt sok évig… Aztán már nem. :(
Drága édesapu az egyes szintet se érte el. Soha! A Gábor kb. húsz évvel ezelőtt lőtt egyet. Majd ezt is elmesélem egyszer… :)))

dr.ahalan 2023.07.21. 23:56:07

És akkor péntek! Húsok felvásárlása egy hétre, összehangolása a Mirákulum-zöldségekkel, őrületes mennyiség! Jó! Holnap rakott cukkini… Négy hatalmas termény érkezett, Horrorka is elvisz kettőt, de a Gábor tesója és a sógornőm pont ott vannak.. és hozzák az új szállítmányt… :O
Őrület ez már…
Mindenesetre péntek. Kubatov beégésén jót derültem, ennyi sok milliárdból ezt tudta elérni? Pár villanyszerelő, amatőr focista egy világvégi szigetről úgy verte szarrá a Fradit, hogy az egész világ őket röhögi… Pedig alapban fradista vagyok, voltam és leszek… Már ha igazából lenne Fradi. De ez nem Fradi… Ez sok milliárd lenyúlása, értelmetlen parasztvakítás…
Jelen helyzetben végtelenül sajnálom az említett parasztokat, vagy ahogy én említem őket… bugrisokat. :)))
Van még Posványos… A nagyember talpig páncélban, testőrökkel érkezett, várom az új szórakoztató fotókat… Ahogy dédike mondta vala! Gyáva népnek nincs hazája!
És milyen igaza volt az ő közmondásaival…

dr.ahalan 2023.07.24. 00:04:58

Igazából tényleg! Ha a könyveket lefóliázzuk a meleg tartalmak, utalások miatt, akkor a meleg ÉS pedofil papokat, kormányközeli potentátokat miért nem fóliázzuk le légmentesen tetőtől talpig? Meg tudja ezt valaki magyarázni? :)))
Igazából jó volt, mondjuk kicsit bosszantott ez a rengeteg helikopter… Mert ugye most megunták a Balatont, már senki nem bámulja a böhöm jachtokat, büdöslik a sok döglött hal, meleg is van, unalmas… Az idén az volt a trendi, Budáról menni Mogyoródra, helikopterrel! :O
Rengeteg helikopterrel! Honnan van itt ennyi sok helikopter, detélleg! :O
Megnéztem. Rengeteg magángép is van, és lehetett bérelni. Oda-vissza a húsz perces út áráért egy kezdő pedagógus két és fél hónapot dolgozik. A környezetszennyezést már nem is említem… :(
Prosztóság magas fokon…
Mindegy, kellemes hétvége volt… Iszonyúan felértékelődött egy-egy ilyen hétvége a májusi cégrobbanás és a betegségünk után. Akkor tudsz valamit igazán értékelni, amikor azt hiszed… VÉGE! És akkor visszakapod! Sok-sok viszontagság után. :)))
Mi is a boldogság? Erről beszélgettünk…Szerintem permanens boldogság nincs. Nem létezik. Boldog percek vannak… Amikor megszülöd a gyerekedet, amikor Velencében belekóstolsz egy jó ételbe, és látod a gondolát… De igazából a boldog perc… Vacsora előtt egy pohár vörösbor. Jó vacsora… Illatos fürdő, izgalom, zene, füstölő. Jó szex…. És utána csapzottan felülni, rágyújtani elégedetten… Na az a boldogság! Az az egyetlen perc! Esszencia!
Boldog az akinek ez megadatik…

dr.ahalan 2023.07.24. 23:20:46

Mozgalmas hétfő volt, Gábor hajnalban elment dolgozni, kényelmesen megkávéztam, tettem a dolgomat, aztán rájöttem, hogy a joghurtot elfelejtettem… :(((
Gyors zuhany, irány a Spar… Sütés!
Horrorka valamikor nagyon belefeledkezett az ananászos sütimbe, pénteken harácsoltam egy hatalmas, két kilós gyümölcsöt a Lidl-ben, 860.- forintért vesztegették, nem lehetett azt ott hagyni! :)))
Hogy miért olcsóbb az ananász kilója, mint a magyar alma? Már fel se teszem a kérdést… :O
Mindegy.
Horrorka jött, ízlett neki a rakott cukkini, a Gábor is hozott a telephelyről pár hatalmas, érett fügét. :)))
Belekóstolt a lánykám a sütibe letyepetye alatt… Hát mondom! Adjak tányért? :O
- Ne tányért! Zacskót! Dobozt! Mindet elviszem! :)))
Boldog pillanat. :)))
Ami fontos! Horrorka befogadta a két maradék mirákulumos dinó-cukkinit, mellesleg mondtam már? Az első írásbeli vizsgája egy hibával, 90% feletti teljesítménnyel… Sikerült! :)))
A helikopterezés-ügy fodrozódik! Állítólag már százezer forintért is meg lehetett rendelni a taxi-szolgáltatást, last minute…
És akkor valami meghökkentő… Posványos, amikor túl sok a nap, túl sok a pia… Nézd meg, amíg lehet!
egybeminden.info/2023/07/24/boritott-lolorol-orban-regi-harcostarsa-a-kirakatban-lopunk-csalunk-zsarolunk/
süti beállítások módosítása