Kicsit több céges munkát kaptunk, mint amennyire számítottunk, de ez most jó. A nagyján már túl is vagyunk szerencsére, talán lesz ok az ünneplésre hétvégén. :)))
A képen a patak, amin át kellett kelnünk. Igazán vicces jelenet volt! :))) Régen jártunk arra, elfelejtettük. :)))) Szombaton kirándultunk egy kicsit Szentendrére, megálltunk a Gábor kedvenc öblénél, kicsit süttettük magunkat a napon, aztán felsétáltunk az erdei ösvényen a szíves kövekig. Élveztük. :)))
Az erdőben néhol fiatal párok ücsörögtek a rönkökön, de egyébként csend volt és nyugalom, igazán nem volt szükség maszkra… De az óvárost már elkerültük, rengeteg ember tolongott, és hiába tilos, bizony láttunk fagyizókat is, iszogatókat is bőven. O)
Láttunk egy meleg párt, két leszbi csajt… Két gyerekkel. Olyan kedves látvány voltak! :)))
Hazafelé meglestük még az Omszki-tavat, hát… Alaposan megváltozott! Amikor utoljára itt jártam, akkor még teljesen szabad nudista strand volt, én pedig kevesebb voltam majdnem harminccal. Így is, meg úgy is. :))))
Gábormamáék közben megkapták a második oltást is, és visszatelepültek a Mirákulumba. Hívtak, működik az esőhívóm, üresek voltak a tartályok, kiakasztották, és itt az eredmény! :)))) Tlalok-project… :))))
Tényleg… Kellene esőhívót készítenem a Meskára is, meg a sógornőm is kért… Felírni! :O
Majd vadászom hozzá teáskannát valamelyik aukciós portálon, mert a bolhapiac most nem lesz aktuális egy ideig. :))))
Bár talán a kínaiak is árulnak ilyesmit…
Szerencsére kristályom van hozzá elég. :))))
Aztán ugye a járvány… Azt hiszem az nagyon buta ember, aki még mindig elhiszi a január óta mantrázott „látomazalagútvégét” carságot. Hiába a tömeges oltás, sehogy se akar csökkenni a halottak száma. :((((
Járványkezelés, alap. Készenléti szakértői csoport, megfelelő intézménnyel. Védőfelszerelések megelőző készletezése, és a készletek azonnali osztása a lakosságnak.
A teljes népesség azonnali, folyamatos, naprakész tájékoztatása!
Fertőtlenítés minden szinten, gyógyszerek felderítése, azonnali beszerzése, ha lehetséges. Szociális és gazdasági intézkedések, segélyprogram, kontaktkutatás, szervezett és ellenőrzött izoláció a hatóságok bevonásával… Jó kis cikket olvastam erről nemrég. Elgondolkodtató. :(((((
Az ingyenes parkolás nem volt benne. A teltházas focimeccsek sem. :))))
Sok országnak sikerült is, ahogy elnézem az adatokat. :))))
Aztán ahogy romlik a helyzet, úgy lesz egyre szomorúbb a tér is. Szombat éjjel, kettő óra…
Csend, sehol egy ember, egyetlen busz áll bent, ragasztószalaggal elkerítve a sofőrfülke, a tavalyi plexilapokat régen leszerelték.
Még az állandóan reménykedő taxisok se sárgállanak a droszton.
Szomorú-sápadtan pillognak a híd tiborc-lámpái… Lehangoló, a tavasz ellenére is. :(((
Régen jó volt! Tíz után már csak halkan volt hallható a zene, de tömegek vándoroltak a Zöld Pardonba, a Rióba… Vagy jöttek át onnan. A hídpillérek alatt színes lámpás, nyitott bárok voltak halk dzsessz-zenével, adventkor kivilágított pavilonok álltak, kézműves vásár. Imádtam. :))))
Aztán bezáratták, lerombolták a Riót, a Zöld Pardont, megszerezték az A38-at is… A bárok helyett most nyomi gördeszkapálya van, meg kosz és piszok.
Szép, új világ!
Mindegy, holnap már szerda, délelőtt fotózás, délután a boltocskáim feltöltése, és csütörtökön végre jöhetnek a bizsucskáim. :)))))