dr.ahalan

dr.ahalan

Macaron vagy makaron?

2019. június 22. - dr.ahalan

 

Majd a Bigass utánajár úgyis. :)))

Volt némi munka, de végeztünk a negyedévvel, jöhetnek a pihenős hetek. Gábor már csütörtökön reggel elrobogott a csodavölgybe, én pedig élvezem az egyedüllétet pár napig. :))) 

Csavarogtam egy nagyot, megnéztem a lányokat az egzotikus nagykerben, ittam jeges kávét, hoztam haza egy kisebb halom makaront, garantáltan csak mandulalisztből sütik. felvásároltam vagy húsz kiló zöldséget és gyümölcsöt, húsmentes napok vannak. :))) Kell a francnak a hús ebben a melegben. :)))

Aztán fűzögettem, csacsogtam barátnőkkel, meg hozzám hasonló gyöngytyúkokkal, kotyvasztottam mindenféle alkoholmentes koktélokat sok-sok jéggel... Ennyi. :))) 

A bulvár hozott szépen, nagyon megugrott ez a mi bőregerünk, hosszan fejtegette, riherongy, proli, és más egyéb. Nem, nem szégyelli, hogy tizenéves szexelőket lesegetett sok évig titokban. Kukikat, puncikat, ahogy jött... Kötelessége volt... Aki nem érti meg, az is proli. Annyira nem jár már a valóság talaján, hogy az hihetetlen. :) 

És persze terel, mellébeszél, a szokásos. Egyenes szóra, becsületes mondatra nem lehet tőle számítani, ezt is megszoktuk. És persze amikor nagyon ég a ház, akkor gyorsan hozza a "éncsakegybetegnénivagyok" lemezt, meg a "rengetegsokadolgommindenkineksegítek" százszor unt szarságot. :))) 

Lófacmackó! :))) 

Egyébként amikor itt megmutatta szégyentelenül... már akkor mondtuk neki, hogy a kameraszexelő fiatalok kifigyelése pont annyira törvénytelen, mint a telefonok lehallgatása, privát levelek elolvasása. Csak legyintett... Jogtudása mint tudjuk annyi se, mint egy szabadnapos hintalónak. :))) 

Érdekes perverziók ezek így együtt egy hetvenes nénikétől. Bdsm, kukkolás, mifene... :))) 

Szép csomag együtt a sok-sok hazugsággal, lopással, az adatokkal való visszaéléssel, és a többivel, ugye? 

Tud ő konkrét bűnt felhozni, igazolni, bizonyítani ezzel az oldallal, a lakókkal kapcsolatban? Már a hülye szabályzatkerregésen kívül? (Azt se tudja igazolni semmivel, senkivel szemben!) 

Nem tud. Csak szemétkedik.  

Tudunk mi bűnt mutatni odaátról, bizonyíthatóan? Ezret is... 

Hát így áll a mérleg nyelve öreganyám, így bizony! :))) 

Mártantalok tovább jajongtak a nyaralásokon... Ez meg szánalmas. Az unokákkal a nagyit is vinni kell. Röhej... Két nagyi, akik két percekre látják az unokáikat. :)))

És persze ők mindenbe belepofázhatnak, nekünk meg semmi közünk! És a szabályzatot be kell tartani! Mert ha nem, akkor el lesz kapva a

GRABANCUNK! :)))) 

Vidám? Vidám! Nyári röhögések jeges-epres limonádéval. :))) 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dr-ahalan.blog.hu/api/trackback/id/tr5814906052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr.ahalan 2019.06.22. 01:10:48

Ja! És kellene a híres szabályzatokat megíró, módosító ügyvédek neve. Merthogy sehol nincsenek, nem is voltak feltüntetve soha. A könyvtáras srácok vették észre. Se ellenjegyzés, se semmi... Voltak egyáltalán jogértő emberek a free-n? Nem hinném.
A sok százezer ember sorsát irányító kamu cég a hatalmas árbevétele mellett csupán egyetlen embert alkalmazott. Sokáig az admint, aki nyuggerként semmi adót be nem fizetett. Most meg a zsola az ügyvezető... Nulla ember dolgozik a cégnek, nulla jogtudó, nulla könyvelő, nulla moderátor. Nem dolgozott náluk soha senki, alvállalkozóként se... Legalább az ügyvéd nevét kinyökögik szerintetek? :))))
Nem fogják...
Sok százezer ember életét cseszték el. Csaltak, loptak, hazudtak, és igen... Minden bizonyítható. :)))
Öreganyám... Van még a tarsolyomban bőven! Te is tudod! :)))

Kálmán Barna Mikorka 2019.06.22. 08:43:41

első!:)
ZSETEM és SZUMMA KUMLA UDE!!

Ekkorát már régen röhögtem!!!:):):):):):)

"Úgy menekült béla előle, hogy már csütörtökön elhúzott a mirákulum völgybe!!! Már, ha oda ment és nem a fiú szeretőjéhez egy kis cuki hancúrra!!!!:):):):):) Gondolom nincs ott vonalas telefon, hogy ellenőrizni lehessen!!!
Aztán ugye luFIKAnéni nagyot csavargott!!!:):):):):) Na ennél a pontnál már össze rosáltam magam!!!! Aztán összevásárolt vagy 20 kiló zöldséget, gyümölcsöt és azt vitte haza a bmv-vel!!!:):):):) Busz, metro, villamos!!!! Mikor menni alig tud a hatalmas zsíros valagától és a nagy belétől!!!:):):):):) Plusz vegyük hozzá még a meleget is, tök életszerű volt ez a kis beszámoló!!!!
És még csak most jön majd az éves nyaralás egy hétre!!!!:):):):):):) Hogy verjem a faszöget az anyád piros papucsába!!!!"

RÁTARTOZNA!!!!:):):):):):):):):):):):):):):):):) a 73as szefo-s újabb gyémántja:):):):):)

"Szildi
2019-06-22 08:11

Persze, megszólalt a jogtudor,. Mert ő mindent tudni szeretne, céges ügyvédeket, üzleti partnereket ellenőrizni , könyvelésbe , szerződésekbe , adózásba belátni, termeszetesen a hálószobába, konyhafiókba, a nyomozásba is, hiszen rátartozna minden. . Mondjam vagy mutassam, egy nagy “ lófaszjancsi” neked. Pszichiáter szakorvos járna neked, kezelessel, semmi egyéb, meg egy kis munkaterápia, hogy ne örökké másokkal foglalkozva csak egyre növeszd a sejhajod, (még majd nem férsz be az ajtódon)"

Új freelove, alkalmazás és hírek
Kedves Freelove felhasználónk.
Mint már értesülhettél, be kellett zárni végleg a régi freelove oldalt.
Viszont, addig is, amíg nincsen kész az új freelove oldal és alkalmazás, addig elkészítettem ezt az átmeneti freelove oldalt, ahol tudtok regisztrálni és az ilyen cikkekhez hozzászólni.

"olvasom azt a sok szörnyűséget,, amit egy ténylegesen bűnös képzeletű elmével képes nap mint nap írni."
" Mondjam vagy mutassam, egy nagy “ lófaszjancsi” neked. " ( by. özv. dr. sásdi gyuláné, ssaját jogán önerőből)

dr.ahalan 2019.06.22. 08:59:20

Tényleg! Húsz kiló ezeknek a vén csontoknak biztosan soknak tűnik dinnyével, krumplival... Nemigen tudnák elcipelni ezen a kétszáz méteren. :))) Szegény Mártantalok! :)))

Voltam 2019.06.22. 09:18:23

:)

Mosolygós, szép, jó reggelt mindenkinek!

Májusi Mártaságok:

01.) „már is”
02.) „meglettünk örvendeztetve”
03.) „oda tette magát”
04.) „haza vinni”
05.) „vissza út”
06.) „Ezeregy éjszaka meséi”
07.) „fodrász szalon”
08.) „én nem értik”
09.) „Ő is minden rózsi”
10.) „felejtsetek el ott a másik oldalt”
11.) "eboláscsőcsű"
12.) „szarvas hiba”
13.) „500 km vezetett”
14.) „vissza tartva”
15.) „áhitattal”
15.) „össze zabálsz”
16.) „Kálámán”
17.) „anfiteatrum”

+1.) „kockázatot, is hogy bepisál”

Orális juniális:

01.) „Nevelő apád”
02.) „egy hetes száraz kifli”
03.) „ugyan oda”
04.) „Vissza számoltam”
05.) „beágyazta magát, a fejemben,”
06.) „össze hoz”
07.) „mind az”
08.) „halott” (audistis)
09.) „az ég adta világon”
10.) „mindenek előtt”
11.) „Globusz májkonzerv”
12.) „össze dobni”

Szaporodik. :D :D
Mint
"fogamban az idegen anyag"
ahogy a költő írta.

:)

dr.ahalan 2019.06.22. 09:22:29

@Voltam: Köszönjük! Tényleg szépen szaporodik, a nyelvészprofesszor asszony termelékeny nyarat mondhat magáénak. :)

Voltam 2019.06.22. 09:49:20

@dr.ahalan:

Két dologban termelékeny. Az egyik, hogy ostobaságokat irkáljon rendre és főleg nagyon szorgalmasan, a másik, hogy a hatalmas nagyra növesztett a farával legyőzzön minden muraközi kancát.
Bezzeg arra már tizenévesen is lusta volt, hogy megtanulja rendesen a nyelvtant, és ne találjon ki nemlétező szabályokat, valamint, hogy valami minimális melleket növesszen magának, mint ahogy az általában a valódi nőknek lenni szokott.
Lehet, hogy nála a második X kromoszómából hiányzik egy darabka? :D :D

:)

dr.ahalan 2019.06.22. 09:51:59

Új kérdés, telefonon érkezett!
Vajon a közpuncit hányszor leste meg a VULVAKUKKER? :)))))
Vulvakukker! Behaltam! :)))

dr.ahalan 2019.06.22. 09:54:49

@Voltam: Róla mintázták Barbamamát. Detélleg. Legalább háromszor akkora a fara mint az enyém, a mellei meg az ötöde... És akkora, mint egy hegyomlás. Rémisztő egy figura! :))))

Voltam 2019.06.22. 10:03:23

@dr.ahalan:

Még ha csak a fara lenne olyan hatalmas a csöcsetlennek. De nem! A vádlija olyan, mint egy elefánté. Reng alatta a föld, mikor lép.
Azt ne mondja nekem senki, hogy az egy normális, nőies alkat, ha valakinek olyan vastag az alsó lábszára, mint másnak a dereka, miközben a melle meg nincs.
Szerintem a csöcsetlensége lehet annyira frusztráló számára, hogy lélekben ennyire megkeseredetté, rosszindulatúvá vált.

:)

dr.ahalan 2019.06.22. 10:22:55

@Voltam: ÁÁÁááááá! Már értem miért hordja azokat az iszonyú, tarka virágos, lengő-ringó, földet seprő szoknyákat! Ma is megértettem valamit a világból! :)))

Voltam 2019.06.22. 10:29:48

@dr.ahalan:

Mert ezt eddig nem tudtad? :D
A görög templomok oszlopai hurkapálcikák a bigass lábaihoz képest.
Képzeld el szegény pasit, akinek ezt a két kolosszális lábat a nyakába tennék. Persze, hogy senki nem ment bele ilyesmibe, és csak hátulról voltak hajlandók megdugni a rettenetes farpofájú valagszájat.

:)

dr.ahalan 2019.06.22. 10:37:26

@Voltam: Bevallom, nem figyeltem. Csak arra emlékszem, ahogy behömpölygött a lakáskámba három hatalmas, olcsó tortával, elterült, és beszélt, és beszélt... Minden szava úgy kezdődött: Én... Én... Én... És illatozott. Aztán elment nagy sokára. :)))

Kálmán Barna Mikorka 2019.06.22. 10:41:10

az én mártikám azért hordja a földig érő ornátusait, mert jól áll neki!!!
zért ezt tudhatnád!!!!
:):):):)

a kumlai montekrisztó meg azért hordja a közérti fogait, mert amúgy nincs már neki!!!:):):):):):)

Voltam 2019.06.22. 10:41:41

@dr.ahalan:

Mivel orális fixációban szenved, és szopni éppen nem tudott, ezért persze, hogy "beszélt, és beszélt". :D :D
Ha a bigass is ennyire egocentrikus, hogy csak "Én, én, én", akkor nem csodálkozom, hogy összevesztek a másik énemberkével, a vicsorival.

:)

dr.ahalan 2019.06.22. 10:45:20

@Kálmán Barna Mikorka: Jól áll neki? Hát... Mondjuk lehet! Olyan izé... Etnikum. Hm.... Tisztelni kell, detélleg! :)

Kálmán Barna Mikorka 2019.06.22. 10:46:52

@Voltam: ma igazoltan van távol, piJac nap van, lángos,kinaJi ( gyöngyike) új poncsó!!!!
amúgy hiJányzik erősen.
:):):):):):)

dr.ahalan 2019.06.22. 10:47:40

@Voltam: Most képzeld el! Befészkelte magát minden szerdán egy nyáron át a törzshelyünkre, és mindenkinek mindent fizetett. Meghirdette a free-n. Először rengetegen mentek... Aztán egy hónap múlva egyedül ücsörgött a hosszú, lefoglalt asztalnál. :))) És istibizi így volt! :)))

Kálmán Barna Mikorka 2019.06.22. 10:48:21

@dr.ahalan: nekem teccik:):):):):):)
olyan földöntúli, elegáns, nagyasszonyos!!!!
hegedülni nem, ellenben furulyázni tud!!!
( elsőkezes infó)

:):):):):):):)

dr.ahalan 2019.06.22. 10:50:08

@Kálmán Barna Mikorka: Csak furulyára nem lel már évtizede se... :)))

Kálmán Barna Mikorka 2019.06.22. 10:52:15

@dr.ahalan: nálam mindig van!! és van egylyukú török sípom is!!!!
mondjuk, soha nem érdekelte.
:):):):):):):)

Voltam 2019.06.22. 12:42:26

@Kálmán Barna Mikorka:

Vicsori engem folyamatosan tájékoztat a fejleményekről, hogy éppen miért vesztek újból össze a fiával, miért utálja a menyét is, meg a kisebbik unokáját is, hogy milyen tunikákat vett, melyik szomszéddal sikerült megint rossz viszonyba keverednie, stb., stb. Tehát én képben vagyok. :D
Sőt, én kapom a "Mára egy vicsor annak, aki kéri." típusú ijesztéseket is, ha kérem, ha nem. :D
Tehát nekem nincs hiányérzetem, Bingóóóóóóóóóóóó!

:)

Voltam 2019.06.22. 12:49:35

@dr.ahalan:

Látod, ez a vidéki élet igazi átka, nem az, hogy pl. csak ritkán jutsz el a Szépművészeti Múzeumba, vagy a Müpa jobbnál jobb barokkzenei koncertjeire. Nem, nem!
Az igazi handicap az, hogy lemarad az ember a bigass által finanszírozott ingyen Bambikról.
Na ezt miként fogom feldolgozni? :D :D

:)

Kálmán Barna Mikorka 2019.06.22. 12:58:49

@Voltam:
hihetetlenül szerencsés Törp vagy!! őszintén irigyellek. engem meg esz a rosseb a freess infókért:):):)

Kálmán Barna Mikorka 2019.06.22. 13:00:58

"Szildi
2019-06-22 12:20

E-ke, tedd már ki a saját neved, meg a K-t, a saját adataitokkal, ha olyan tökös legény vagy! Legyél már annyira bátor, hogy nem egy Nick név mögül személyiségi jogokat folyamatosan. sértve trollkodj. mások adataival (közjegyzővel mentettük a legutóbbit is, nem is kell több, elég bizonyíték). Az eltartód figyelmébe leszel ajánlva , nézze már meg mit művel egy ilyen lusta curafi, amíg ő dolgozik egésznap."

beteges. egyszerűen hülye.
így is le vagyok adva név szerint a bírónál, ügyésznél, hóhérnál!!!:):):):):):)
arra azért ügyelj, ne kerüljünk egy cellába!!!!:):):):):)

Voltam 2019.06.22. 13:15:38

@Kálmán Barna Mikorka:

Valóban igen szerencsésnek mondhatom magam, amit a Törpillával való közös forgatásról készült profilképem is bizonyít. Eredetileg Dijával készült volna a casting, de a piros orrú megvétózta, mert irigy. :D :D

:)

Kálmán Barna Mikorka 2019.06.22. 13:19:12

@Voltam: nekem nem kéne Törpilla!! állandóan jókedvű, mosolyog, nagyterpeszben jár!
és ez tudod mit jelent? hogy az egész faluval jóban van!!!:):):):):):):):)

Voltam 2019.06.22. 13:23:06

@Kálmán Barna Mikorka:

Drága Barátom!

Soha ne felejtsd el azt az örökbecsű bölcsességet, amit Kohn bácsi mondott Grünnek, miszerint "Inkább vagyok résztulajdonos egy jól menő boltban, mint kizárólagos egy csődtömegben." Ugyanez vonatkozik Törpillára is.
Lehet, hogy neked egyszerűen csak savanyú a szőlő? :D :D

:)

Kálmán Barna Mikorka 2019.06.22. 13:24:55

@Voltam: nem,nem!
csak félek, elkapok valamit és leesik!!:):):):):):)

Voltam 2019.06.22. 13:32:13

Ugyan már, ugyan már!

A törpöknél nincsenek olyan csúnya kórságok, mint az embereknél, ezért is elegendő egy faluba egy nő.
Ez tisztán evolúció. :D
És ha megnézed a képen Törpillát, akkor rájössz, hogy mi itt Aprajafalván nagyon szerencsések vagyunk.
Képzeld el azt a törpfalut, akinek a rettenetes farpofájú, valagszájú bigass jutott volna.
Na, azok önként mentek volna bele Hókuszpók törplevesébe. :D :D

:)

dr.ahalan 2019.06.23. 09:03:45

@Voltam: Rébuszokban beszéltek. Ki a bánatos rizling az a Törpilla? :O

Voltam 2019.06.23. 10:05:07

@dr.ahalan:

Törpilla az Dulifuli barátnője.
Remélem, így most már képben vagy. :D :D

:)

Kálmán Barna Mikorka 2019.06.23. 14:22:19

az egész napos rohanásban, tengernyi teendő között is szakított a vén bőrkerág időt ránk!!!

"Szildi
2019-06-23 13:22

Ismerem mindkettőt személyesen, zongorázni lehetne a különbséget a M. javára, de sok más szempontból is. Akik irigyek, azok azért bántanak meg embereket, hogy kielégüljenek ilyen olcsó sikerben, ezek az abszolút prolik, nem vitték sehol semmire az életben, ezért egy blogban fényeznék magukat, miközben sokan ismerik őket és jót röhögnek a hátuk mögött. Akinek van élete, van mivel foglalkoznia, az nem a neten, egy Nick név mögött, botrányosan aljas blogban írogatva tölti az idejét, az talál magának értelmes szórakozást."

pontosan leírta,amit gondolok róla és a seggnyaló bűnöző barátjáról!!!

erről van szó, gyönyörűen megírta a vén parókás 73 éves:
" Akik irigyek, azok azért bántanak meg embereket, hogy kielégüljenek ilyen olcsó sikerben, ezek az abszolút prolik, nem vitték sehol semmire az életben, ezért egy blogban fényeznék magukat, miközben sokan ismerik őket és jót röhögnek a hátuk mögött. "

egy felkapaszkodott, tanulatlan senki!!!!!!
..és tényleg kiröhögöm mind a kettőt!!!!

Kálmán Barna Mikorka 2019.06.23. 14:57:32

megébredt ügyesen a seggnyaló börtöntöltelék is!!!:):):):):)

"PadreEmeritus
2019-06-23 14:55

De viszont ő röhög rajtunk!!!:):):):):):) Évszázad szánalma!!!!! Vágod??? A kis ratyi makimajom, erre mondják, hogy köhög a tetű!!!!"

dr.ahalan 2019.06.23. 15:21:12

@Kálmán Barna Mikorka: Bagoly mondja? Két-három semmi életű ember... Lógnak rajtunk évek óta, odapenészedtek a monitorhoz, hát ez vicces. :)))
A nyanya lassan 15 éve követ mindenhová a virtualitásban, a Bigass is sok-sok éve. Mint a hűséges házőrzők. :)))
És ezt így le meri írni! Hihetetlen! :))) Neki mikor volt utoljára értelmes szórakozása? 1957-ben? Idétlen... Mindenhez sötét, butább mint a föld, csak vartyog, meg lop, csal, haudik. Piha! :)))
Az igazi proli, detélleg... A pincsije meg... Hát tudjuk! :)))

dr.ahalan 2019.06.23. 23:46:56

Most kivételesen voltam tagtársat idézem, feledhetetlen hozzászólás volt az ocsmányul terített asztal, a dobozos üdítő, és a papírszalvéta okán:

Tehát elgondolkodtam rajta, mikor illő beltérben, hangsúlyozom, beltérben papírszalvétával teríteni? És pláne, mikor illő papírszalvétából asztalközepet csinálni? Mikor és milyen helyzet kívánja, hogy felnőtteknek úgy terítsenek, mintha gyerekzsúrra készülnének? Az egy nagyon speciális helyzet lehet. Vagy a másik lehetőség, hogy nem tudják, miként is kell rendesen megteríteni, mert úgy nőttek fel, hogy csak papírszalvéta volt az asztalon. Persze ünnepekre ünnepi papírszalvéta. :D :D :D
És persze nem értik, hogy mi is baj ezzel. Mert nem, nem az a baj, hogy így van terítve, az teljesen rendjén való egy bizonyos közegben. A baj az, hogy akik így terítenek, és szerintük ez a rendjén való, azok ne prolizzonak másokat, hanem sepregessenek szépen a saját portájukon. Mert az ilyen apróságokból derül ki, hogy kik azok, akik nem kinőttek a proli létből, hanem belenőttek abba. Vagy bele sem nőttek, és még a proli kabát is nagy rájuk picit.

Hatalmas! És tényleg, továbbgondolva... Lehetnék én akár zabigyerek is, nem zavarna. Lehetnék cigány, zsidó, miért is zavarna? Mindenféle vér van bennem, nem zavar.
És nyilván megvetéssel és mélységes lenézéssel nézek arra, aki ezeket az adottságokat bűnnek, megvetőnek gondolják, harsogják.
Főleg ha ezerszer kevesebbek, mint én. Mint ez a trágyából felkapaszkodott, semmi nő, a hatalmas, bizonyított bűneivel, a tudatlanságával, a semmitérő életével, a kuporgatott fillérkéivel, a satnya testével, a magányával, a sikertelenségeivel... Szerintem ő egy rongy ember.

És igen! A bűnei okán ha tehetem... Nap mint nap meggúnyolom, rászánom azt a tíz percet, és igenis szórakoztat, ahogy kivartyog gyűlölködve, már a szájáig ér a szar, már csak percek vannak az életéből, de még mindig hazudik, és fröcsög... És nem kér bocsánatot akkor se, ha ennyi sok ember röhögi, és dobálja kővel naponta. :)))

Az ilyen megérdemli. Szerintem. Semmit, de semmit nem látok benne, ami a legcsekélyebb tiszteletet érdemelné.

Kálmán Barna Mikorka 2019.06.24. 06:21:04

első!:)
ZSETEM és SZUMMA KUMLA UDE!

szeretném nyilvánosan megköszönni argentínának és kolumbiának, hogy anyagilag hozzájárultak az idei nyaralásomhoz. ( ha már a gyerekem, eltartóm nem visz magával!!)
tegnap akkorát csergett a kassza, hogy már tudok menni kőbányára!!!
repülővel:):):):):):):):)

doktor bőrkerág ismét nem fáradt el az egész napos rohangálásban! ( vagy egész nap hentereg, alszik, csakhogy elsőnek értesülhessen a z éjféli naplóról:):):):):):):):):):) mondjuk, így könnyű!)

egy buta, primitív szefo-s!!!!
a gramofon lemezen lassan átlátni, a rommá gyilkolt barázdákon. és csak nyomja, nyomja a faszságait......
majd jönnek az ölbei, seggnyalói megerősíteni a kreditkArAJnőt!!:):):):)

hajnali fél kettő!!!!!!!!!!!!!
a normálisabbja ilyenkor vagy alszik, vagy nemizik!!!

"Szildi
2019-06-24 01:32

Ez a nő teljesen zakkant, téma híján, előszedte most az asztalom, mert biztos, ő az otthonában egy családi összejövetelen Herendivel, meg szatén szalvétával terít. Lehet rajta egy jót kacarászni. Majd még az is baj lesz és kibeszélendő téma, hogy nincsenek nálunk lakájok, szolgálók? mert nekem az dukálna, úgy tűnik ezt hiányolja. Magam vásárlok és főzök, és ráadásul nem estélyiben, hát ha ezért proli valaki, akkor így vállalható. De sokan is vannak ilyenek, a sok tanárnő, értelmiségi , doktornő rokonaim, barinőim azokra is ráillik, mert hasonlóan élik a mindennapi életüket. Ez a hölgy tényleg nem járhatott életében normál polgári családokban, ha ilyen aggályai vannak. A megjegyzéseivel éppen ezt bizonyítja, milyen szegényes, szerencsétlen élete lehetett, kénytelen a fantáziájára hagyatkozni. Milyen sóvárogva nézhette messziről azokat akiknek a helyébe szeretett volna lenni, kezdem érteni, hogy miért lett ilyen. Lehet csak könyvekből, filmekből tájékozódva van tapasztalata, vagy ahol éltek, ott kinézték, nem jutott be a hozzánk hasonló otthonokba. Erről valószínű nem tehet, senki nem tehet arról hová pottyantotta a gólya. Mindenesetre egy pszichiáternek jó tanulmány lehetne, kibogozná mitől, mire vezethető vissza. A teríték? persze, vannak és voltak alkalmak, amikor azt is elővesszük, amit hiányol, mert van.. De miért provokál, az aki egy kocsmában csaposként töltötte a dolgozó mindennapját, aki folyamatosan leírta milyen életmódot folytatott, amit nem mi találtuk ki. Próbálja befeketíteni a neki nem tetsző embereket, kitalált meséivel, mint pl- 15 éve, (nem is ismertük) “üldözzük”, miközben éppen ő irkál, naponta, megcélozva aki eszébe jut, olyan régi tagokat is , akik fent sincsenek, le sem c…..k a fejét.. Mert nincs más témája, képtelen az oldaltól és személyemtől elszakadni. Nincs miért tőle bocsánatot kérni, miért lennék bűnös, mert a munkám végeztem, mert ez a stílus nálunk nem volt kívánatos és moderálva, tiltva lettek az ilyen tagok? Elég sok archívummal rendelkezem, bizonyíthatóan. -Nem én vagyok a bűnös, hanem éppen ő az azzal amiket ír, de én nem kérek tőle bocsánatot, majd a törvény erejével megkapja ami ezért jár neki, nekem az untig elég lesz. Addig meg forduljon fel a saját trágyalevében, irigykedjen kedvére, mint írtam már szórakoztató, de leginkább szánalmas."

Voltam 2019.06.24. 08:00:22

@Kálmán Barna Mikorka:

"meg szatén szalvétával terít."

Ezen most nagyon vigyorgok. Annyira, hogy ha nem lenne a két fülem, akkor körbeszaladna a szám a fejemen. :D Mert a szegény szerencsétlen nénike ezzel megint csak elárulta, hogy honnan jött. :D

Szatén szalvéta! Mondom SZATÉN!
Azt a mindenit! Tényleg nagyon otthon van a dolgokban a szegény, szánalomra méltó nénike. :D :D
Merthogy pont a szatén az, ami alkalmatlan szalvétának, legalább annyira, mint pl. a selyem, lévén, hogy egyik sem szívja rendesen a nedvességet.
Mivel egyszer már láttam olyat, aki hallott arról, hogy vannak, akik 150 évre visszamenő polgári környezetben nőttek fel, így elárulom, hogy a szalvéta az damasztból, és nem szaténból készül, hétköznapokon meg egyszerű lenvászon szalvéta van az asztalon egy nem főúri, hanem polgári családban. De papírszalvéta -mint írtam- maximum gyerekzsúron.

És újból csak kiderül, hogy aki parvenü, arra még a prolikabát is nagy, mert még a proliságig sem tudott felkapaszkodni a sárból. Nem lehet 150 évet, és annak hagyományait csak úgy egyszerűen átugrani, és a tehén fara mellől a sajtárral a kézben egyből a polgárság körébe bemasírozni.
Mert polgár nem attól lesz valaki, hogy mi a foglalkozása, hogy a régi rendszerben a kommunista papa hová tudta benyomni őt, vagy a szüleit, még csak nem is attól, hogy sikerült-e elvégezni a Foxi-Maxit, hanem attól, hogy mit hozott otthonról, hogy mibe nőtt bele, milyen tradíciókat örökölt.
Azoknak, akiknek nincsenek ilyen jellegű saját tapasztalataik, azoknak érdemes Márait olvasni.
Na meg persze azoknak is, akiknek vannak, mert ők meg hozták magukkal a műveltség iránti igényt, mint alapot. Annak a műveltségnek az igényét, ami a börtöntöltelékeknek és a társadalom legalját képező egyéb osztályok tagjainak nem számít értéknek. Mert hát nem mindegy, hogy Monet vagy Manet, mikor mindkettő úgyis csak vásznakat mázolt össze? :D :D :D

:)

Kálmán Barna Mikorka 2019.06.24. 08:21:46

@Voltam: ez megest hibátlan!!!
a végén a hasonlat meg egyenesen zseniális!!!
BarátTörp 4 president!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

:):)

dr.ahalan 2019.06.24. 08:43:49

@Voltam: Ezért az írásért megint csak imádlak, köszönöm. :)))
A szatén szalvétán én is felkaccantam... :)))

dr.ahalan 2019.06.24. 08:51:39

@Kálmán Barna Mikorka: Szegény kis bőregér megint álmatlanul töltötte az éjjelt, és még mindig nem érti... Semmit nem ért! :)))
Az viszont eszembe jutott, panaszkodott erősen, a jó doki baráti köre és rokonsága meredeken elkerülte őt a temetés után. Hát... Meg tudom érteni őket. :(((

Kálmán Barna Mikorka 2019.06.24. 08:52:21

@dr.ahalan: amúgy az ruha!!! megírta a kaméleon:):):):):):):):):)

Blablabla
2019-06-24 08:38

Ildikó! Tudsz élni! Papírszalvéta ruha helyett???? Hát meg vagyok döbbenve!
Nem hogy vennél a bolhapiacon agy “antik” asztalt, aztán a nagyobb ünnepekre terítő nélkül jól van az úgy!
Valaki megint befutott tátott szájjal a .aszerdőbe!

érzed a budiszagot????
látod a milliószám kerengő zőőődhátú legyeket?????

:):):):):):):):):):):)

dr.ahalan 2019.06.24. 09:00:33

@Kálmán Barna Mikorka: Ostobácska megszólalt? Ruha... Aztaaaaa! Ruha! :)))
Nekem is ez a kép ugrott be, a legyekkel.
Zsákfalu legvége, nagyi háza, csatornázás sehol, járda alig, egyedüli élvezet a lábak közt. Igaz, az nyilvános. :)))
A nagyúri barátnő és tanácsadó! :)))
ASZERDŐBE! :))) Nagyon nevet az Aha... ASZERDŐBE! RUHA! :)))

Voltam 2019.06.24. 09:02:29

@Kálmán Barna Mikorka:

Ezt most nem értem.
Mi az, hogy "Papírszalvéta ruha helyett????"?
Ezek papírszalvétába szoktak öltözni? Döbbenet!
És melyik ruhadarab helyett szokták felvenni? A szoknya helyett, a blúz helyett? Csak nem fehérnemű helyett?
Képtelen vagyok felfogni, miként hordhat valaki papírszalvétát ruha helyett. Nem szól nekik senki?

:)

Kálmán Barna Mikorka 2019.06.24. 09:03:31

@dr.ahalan: az eredetileg faszerdő, de úriasszony (sic!) ilyent nem ír le.
max. fogyasztja:):):):):):):):):):):)
nomen est omen közpunci ( by, BarátTörp)

:):):):):):):)

Kálmán Barna Mikorka 2019.06.24. 09:05:57

@Voltam: megint kötözködsz!! nem látsz tovább az orrodnál!!
fentebb írtad - okosan! - a papírszalvéta (IS) nagyon jó nedvszívó.
tehát hordja a parókás bugyinak, a közpina meg mindenhol, mert szaglik:):):):):)
és szerintem már egyik után sem fordulnak meg az utcán.
:):)

Voltam 2019.06.24. 09:29:47

@Kálmán Barna Mikorka:

Ha ellátok az orromig, akkor azért elég messzire látok, mert adott az isten nékem akkorát, mint a kozákpisztoly nyele.

:)

Kálmán Barna Mikorka 2019.06.24. 09:37:17

@Voltam: folyománya: a mókus sírva fut ki a végére, ha ott a fenyőtoboz:):):):)

Kálmán Barna Mikorka 2019.06.24. 09:59:04

mártikám négert használva, jól beolvasott most nektek!!!!!
meKKaptátok:):):):):):):)

"
Szildi
2019-06-24 09:49

No, akkor a témához két megjegyzés.
Az ” úrihölgy” beszél terítésről? A M mesélte, hogy amikor két másik Free-ssel együtt meghívta őt a lufi egy kis előkarácsonyi beszélgetésre, eléjük tolt egy kis sósmogyorót meg ropit, ez volt nála a nagy vendéglátás. Nekem is hasonló emlékem van, de ez akkor nem volt fontos a számomra, mert a véleményem, hogy ezeknek a vendéglátásoknak a lényege az együttlét, akár családi, akár baráti. Ha azon kell agyalni, hogy milyen a terítés, ki milyen kifogást találna, akkor az minden csak nem jó, de semmiképpen meghitt találkozás. Ezeket hagyjuk meg a vendéglátó szakmának a fogadások, rendezvények szintjén, azokon lehet “rázni a rongyot”, főleg a sznoboknak.
A voltam “úr” okoskodására, egy cáfolat, mert szeret lyukra futni (nem először) és nem is példa az egész lénye, véleménye, ahogy már bemutatkozott, mint aki állítólag értelmiség képviselője, rá fér egy kis tájékozódás_
ttps://vendtex.hu/szalveta?fbclid=IwAR3pZdV62Rn-n8rJCK7OA0AIk8aXwUcI9bz8GAx8EBYn46Frp-rKlStuqlI,
“Cégünk damaszt szalvéta, selyem damaszt szalvéta, szatén szalvéta, szatén bordűrkeretes szalvéta, vászon szalvéta és dekorszalvéta kínálatában, biztosan megtalálja mind méretben, minőségben, mind színben és mintában a szállodájához, étterméhez szükséges.”
vagy
textilguru.hu/spd/szaten_szalveta_ezust_448/Szaten-szalveta-berlese-ezust-szinben?fbclid=IwAR3pZdV62Rn-n8rJCK7OA0AIk8aXwUcI9bz8GAx8EBYn46Frp-rKlStuqlI
elég lesz a példa? ja, persze értjük, neki sem volt a gyakorlatban ilyen vendéglátásban “élménye” hiszen a bejegyzései alapján már tudjuk melyik társadalmi rétegbe sorolta ő saját magát."

dr.ahalan 2019.06.24. 10:13:50

@Kálmán Barna Mikorka: Sietek kiigazítani a történelmi tények elsikkasztóit!
1, Kis délutáni beszélgetés volt, csajok egymás közt. Semmiképp se étkezésre voltak hivatalosak.
2, A Bigass nem volt meginvitálva, üzent az egyik résztvevővel, esetleg ő is jönne... Én meg voltam olyan marha, és rábólintottam a pimasz bekönyörgésre. Nagy hiba volt! :)))

Attól kezdve nem lányos terefere volt, hanem nagy Márta-féle ÉNMONOLÓG!

Csak hogy ragaszkodjunk az igazsághoz, ugye. :)))

A sakál meg még mindig nem érti a lényeget, összehord hetet-havat, ugrál és sipít, nem a szalvéta anyaga a fontos, hanem a prosztóság, amivel a bűneit takargatja... A prosztóság, a tudatlanság, a végtelen tahóság, ostobaság és a semmire épülő kivagyiság. És természetesen a rasszizmus, ami annyira jellemző az ő egyszerű, értetlen és műveletlen fajtájára. Szerintem. :)

RUHA!

Kálmán Barna Mikorka 2019.06.24. 10:25:59

@dr.ahalan: te is csak terelsz, mellébeszélsz. ahelyett hogy elmesélnéd, miket tudtál hétvégén összevásárolTATNI magadnak?? he???
és még te csodálkozol, ha menekülök előled!!!!

"
Blablabla
2019-06-24 10:03

Tipikus esete annak, hogy ráérnek, unalomból kötözködnek.
Hol tennék, ha nem itt a virtualitásban? A való életben menekül mindenki az ilyenek elől
Ruha szalvéta az elvárás, közben a redőny leszakadva lóg, a fal penészedik….
Nálad a teritéket lesi, a saját nyomorult életében meg az a történés, hogy mit tudott összevásaroltatni magának."

ipikus esete, ki ér rá 43 évesen, 3 gyerek mellett, egész nap nyilvánosan segget nyalni.
mert ha privát tenné, ugye.......
de, így sokan látják, mennyire bújik bele a kloákába.... mennyire kedveli a merga ájert!!!

Voltam 2019.06.24. 10:39:21

@Kálmán Barna Mikorka:

Most az, hogy a fényes dolgokra gerjedő, ergo szarka lelkű népeknek is csinálnak szalvétát, ha nekik az kell, akkor akár szaténból is, mert az üzlet, az üzlet, az vajon mit bizonyít?
És vajon miért lenne bizonyíték arra, hogy egy valóban polgári tradíciókkal rendelkező családban, ahol a szalvétákat éppúgy örökölték, mint a többi asztalneműt, tehát, hogy egy ilyen helyen is felkerülhetne az asztalra az a fényes, nedvességet nem szívó förmedvény?
Ugye emlékszünk még azokra az időkre, amikor a nejlon otthonkás, műanyag vázában művirágot tartó pállott szagú nőknek 100% műszálból gyártották a frottír törölközőt, ami szintén nem szívta a nedvességet, de legalább jó fényes, meg bolyhos volt, és olyan rikító színekben árulták, hogy belefájdult az ember szeme, ha csak egyetlen pillantást is vetett rájuk.
Na most, csak azért, mert ezekből sok milliót eladtak, és azért, mert ezek minden kis falu ÁFÉSZ boltjában megtalálhatók voltak (amik akkor megfeleltek a mostani webshopoknak), még nem jelentette azt, hogy egy magára valamit is adó családnak is bekerülhetett az otthonába.
Egy jó családba született gyerek már két évesen tudja, hogy ami műanyag, az "fúúújjj", és hogy a törölköző az pamut, az abrosz meg a szalvéta az damaszt, a kerti bútor pedig nád, vagy fűzfavessző, de egyik sem műanyag, mint ahogy a virágcserép is terrakotta, és nem műanyag tejes láda.
Többedszerre írom, kell ehhez 150 év családi tradíció, mire leülepszik, mert mint írtam, nem lehet 150 évet, és annak hagyományait csak úgy egyszerűen átugrani, és a tehén fara mellől a sajtárral a kézben egyből a polgárság körébe bemasírozni. Főleg nem olyannak, akinek a családjában még egy rőfössegéd sem volt, aki legalább a kispolgárság legalját képviselhette volna, és aki tudta volna, mi a különbség a szövet, meg a ruha között. :D :D

:)

Kálmán Barna Mikorka 2019.06.24. 11:28:34

@Voltam: nálam már hétfőn délelőtt leírtad a hét mondatát!!!!
csendesen könnyezem.
nagyon össze kell szedned magad, ha ezt még meg akarod ugrani:):):):):):):):):):):):):):):)

"....akinek a családjában még egy rőfössegéd sem volt, aki legalább a kispolgárság legalját képviselhette volna....."

köszönöm.
vidám ez a hétfő!!!!!!:):):)

dr.ahalan 2019.06.24. 11:35:37

@Kálmán Barna Mikorka: Én egyenesen voltam-függő lettem. Gyönyörű írások...

Egyébként a közvagina a vesémbe lát, kár lenne tagadni. Annyit elárulhatok, a hétvégére bizony vásároltattam magamnak. Szent igaz! Megáhítottam egy óriásbuborék-fújót, és a Gábor megvette. Neonpink színű, és isteni nagy gömböket produkál. Még sose volt ilyenem! :)))

És ma is vásároltattam magamnak egy liter laktózmentes tejet, mert kell a spenóthoz. És nem fizettem ki.... Pfujj, de egy piszok dolog, detélleg! :)))

Kálmán Barna Mikorka 2019.06.24. 11:53:13

@dr.ahalan: az óriás buborékfúvó engem is érdekel, de csak ha tényleg nagyot fúj. a kiscsókák élnek halnak érte.
szbadtéren is működik????
beszerzési forrást kérek!!!

voltammal óvattal. a bizalmat szavazol neki, ha közel engeded magadhoz, rövidesen a kígyóját melengeti a kebleden!!
én szóltam!!:):):):):):):)

Voltam 2019.06.24. 12:14:10

@Kálmán Barna Mikorka:

Ejnye, bejnye!
Nem szép dolog kibeszélni, hogy a kígyóm oly mértékben él-hal dús keblekért, amit már nyugodtan nevezhetünk cicimániának. :D :D

:)

Kálmán Barna Mikorka 2019.06.24. 12:20:59

@Voltam: te, mint már ezerszer említetted, a cicikek szereted. én meg C.C. Catch-et:):):):):)

Voltam 2019.06.24. 12:28:23

@Kálmán Barna Mikorka:

Azért ugye, van némi különbség aközött, ha én mondom magamról, és aközött, ha más mondja rólam?
Legalább akkora, mint aközött, hogy ha én markolom, vagy ha te markolod helyettem. :D :D
"Duo si faciunt idem, non est idem."
Ahogy te írtad Ahanak, úgy fenyegetés volt, ahogy én írtam volna, úgy ellenállhatatlan csábítás lett volna.

:)

dr.ahalan 2019.06.24. 13:33:06

@Kálmán Barna Mikorka: Bocsánat, közben lementem a bankba... Szóval a bubifújó a Pepco üzletben van, olyan mint egy fénykard. Nem fújni kell, hanem kiveszed, és lendíted a karoddal. :)))
Valami háromszáz forint körüli az ára. :)))

Kálmán Barna Mikorka 2019.06.24. 14:30:13

@dr.ahalan: holnap megyek a pólusba, mellette van pepco, beszerzem, kösz.

Kálmán Barna Mikorka 2019.06.24. 14:34:16

@dr.ahalan: csak kíváncsiságból, a közpussy volt nálad vendégségben? meghívtad?
honnan tudja, hogy a redőnyöd leszakadt, hogy a fal penészes????

dr.ahalan 2019.06.24. 14:44:53

@Kálmán Barna Mikorka: Sose volt nálam, természetesen. A naplómban írtam, egyszer tényleg le volt szakadva a lányom régi szobájában. :)))
A penész természetesen kamu. :)))

Kálmán Barna Mikorka 2019.06.24. 14:59:20

@dr.ahalan: jó, értem, de akkor ez miért hír? leszakadt redőny, bárkinél előfordulhat. lehet, nála nincs redőny, ezért a csodálkozás.
ez a tipikus mondta valaki, akkor az úgy is van.
idióta szarkeverő.
mindenki kiutálta már........

dr.ahalan 2019.06.24. 15:07:32

@Kálmán Barna Mikorka: Tudod hány éve a redőnyös történetnek? Sok... Mivel a szobát nem használom, ezért megvártam vele az őszt, és akkor a Gáborpapa jött, és megcsinálták. Ezen nyammogott a Bigass, hogy egy ideig úgy hagytam. 4,3 magas a szoba, nemigen vállalta szerelő, igaz... Nem is nagyon kerestem. :))) Szóval ez volt nekik a NAGY téma, és még ma is előszedik. :)))
Szánalmas. :)))

Vezek Elek 2019.06.24. 16:14:42

Óriásbubifújóm (pepkós) nekem is van, és ahogy a ruha helyett szalvétába csavarva próbáltam magam körül hadonászva eregetni a bubikat, leolvadt rólam a szalvéta. Biztos örült a szomszédom a látványnak! :))))

Kálmán Barna Mikorka 2019.06.24. 16:14:59

@dr.ahalan: ha leKKözelebb leszakad, keress bátran. 186 cm magas vagyok, erős bivaly, láttál. nyakamba kapom azt a csepp embert, a gabent, ketten megcsináljuk, tuti. és elég nekem egy zacskó zizi. és akkor a vazsmegyei tájbeszédű, meg az impotens cellalakó, meg a 73as társkereső saját jogán özvegy doktor elöl hátul, nem csámcsog ilyeneken!!!!

Kálmán Barna Mikorka 2019.06.24. 16:35:10

@Vezek Elek: mikorra tervezed a következő óriás fújást??????:):)

Vezek Elek 2019.06.24. 16:50:02

@Kálmán Barna Mikorka: nem fújni kell, hanem hadonászni vele. Még nem tudom, venni kell pár zacsi szalvétát, mert ami otthon volt, elázott. :)))

Kálmán Barna Mikorka 2019.06.24. 16:56:33

@Vezek Elek: jókor szólsz, ha hadonászok, még leverek valamit!!!!:):):):) engem nem zavar az elázott szalvéta, eróóótikusabb!!!!:):):):):):):):)

Voltam 2019.06.24. 17:05:40

:)

Vizes pólós szépségverseny helyett ázott szalvétás monokini? :)

:)

Kálmán Barna Mikorka 2019.06.24. 17:12:26

@Voltam: nyuszimintás biNbó tapasz:):):)

Kálmán Barna Mikorka 2019.06.24. 17:17:54

Az öregek otthonában Gyuri bácsi dicsekszik az ápolónőnek:
- Jaj kedvesem, amikor fiatal voltam, egy ötliteres tejeskannát tudtam a péniszemen 20 méterre elvinni...
- De Géza bá, ugye ma ez már nem megy?
- Nem aranyom, már nem bírják a térdeim...

Kálmán Barna Mikorka 2019.06.24. 17:20:57

a csopiban a bétára kitettem a saját jogán elöl-hátul megdoktorált özvegy diplomáját.
fent volt a neTTen, nyilvánosban, megtaláltam.

dr.Léda 2019.06.24. 22:53:13

Nem tudom, hányszor leírtam már, ez a vénasszony világéletében csicska volt. Embert nem láttam még ilyen megrögzött bizonyítási kényszerrel létezni, s mindezt a neten teszi, s akkora egóval, lenéző suttyósággal, hogy minden megnyilvánulásával kiakad a kultúra-mutató.:D :D

Szép jó estét mindenkinek (vagy már éjszakát). Hogy bírjátok ezt a trópusi klímát? Bevallom, én dögledezem.:)

Voltam valóban szépen szórja gyöngyszemeit a disznóknak. Szerintem megüti őket a guta, mind a hármat, hogy életükben nem hallották még senkitől, hogyan kell az asztalt megteríteni.:D
Siralmas, hogy ennyi nem ragadt rá az orvos feleségre, azért ez mégiscsak vérciki. A többi meg... ehh.:D

A legnagyobb a ruhás lány, szenzációs, megnevettem erősen.:D:D

dr.Léda 2019.06.24. 22:59:36

Azt meg nem értem, miért különlegesség a 20 kg-os bevásárlás. Miért kell ahhoz busz, metró, villamos? Látszik, ritkán jár kopasztojás a fővárosba.:D:D:D Ott is csak Újpestig.:D

dr.ahalan 2019.06.25. 00:42:22

@dr.Léda: Lesétáltam a Józsihoz. 200 méter. Mester utca. Nehezen tudja feldolgozni onnan a falusi leroggyant cselédházból, ahonnan még egy doboz spangliért is kocsiba kell ülni. :)))
És ahonnan bármikor utcára górhatják ezt a szerencsétlen, hontalan, családtalan, magányos, nincstelen vén, szottyadt törpikét. :)))
süti beállítások módosítása