Horrorka jött ma este, a nagy sushi-vacsorára. A tálat (49 nigiri és maki) tőle kaptam karácsonyra, természetesen papír alapon, csak meg kellett rendelni, hozták. Isteni volt, és hárman se tudtuk megenni.  :)

Leginkább az almazöld kaviár tetszett, pont úgy pukkan az ember szájában, ahogy annak pukkannia kell. (A képet a netről csórtam, de pont ilyen volt! ) :)

Egyébként totál tévedés azt gondolni, hogy a sushi valami méregdrága dolog, csak tudni kell vásárolni. A mai pukkadásig-maradásig vacsora nem került többe, mint három adag kínai kaja, és volt benne mindenféle extrém finomság is, én meg visszarévedtem kicsit az előző blogomra... Micsoda primitívségek voltak! Beregeltek a roskatag nyányikák wasabi néven, és rágódtak rajta vastagon... Hogy étteremben voltam! Ettől ledobta az agyuk az ékszíjat! 

Horrorka nem szereti ezt a blogot, szerinte túl keveset írok a mindennapokról. Majd igyekszem... :)

Szóval a mese... Mord igazi arcát akkor láttam meg, amikor elmentem egy erdőbuliba, egy nagyon csúf kunyhóba. Egy fekete bőrű boszorkány lakta, gonosz fekete szemeivel vizslatta a meghívott népet, akkor már ismertem, járt ő énnálam, betolakodott hozzám, nem volt kellemes. :(

Szóval ott volt Mord. Számomra a szeme volt iszonytató, a vérben forgó, gonosz szeme. Egyből elmúlt a sajnálatom nyomorult, csonka sakál léte okán, nem akartam már vele egy társasághoz tartozni, de viselkedtem. Még tán négyszer találkoztam vele összesen... Az egész társaságot igyekeztem elkerülni, és amikor igazán elmérgesedett a helyzet, akkor megnevettem, kigúnyoltam, szóvá tettem, nem lehet ilyet csinálni, nem lehet csalni, lopni, hazudni, négyszáz kunyhót kiigényelni, magadat Nagyúrnak szólíttatni, nők tömegeit megalázni gyermeteg becenevekkel. Nem lehet gyereksárkányokat szexuálisan lealázni, és megmagyarázni... Bizonyos állatfajtáknál ez természetes? Nem, nem természetes... :)

Gyűlöltük egymást, és gyűlölöm őt ma is minden leheletemmel. Kívánom őt ezerszer is a pokolra, még itt a való életben, mert a bűne súlya még ezt a naplót is összerogyasztaná, olyan vastag, olyan súlyos, olyan embernek hihetetlen. Leírhatatlan! A legocsmányabb bulvárhírekben se olvasol annyit hetek alatt se, én mondom! 

Bonefang engedelmes szolgája lett a rút, háromlábú sakálnak, három évig hagyta tombolni. Akkor már alig vánszorgott víg nép az erdőben. A fal mellett még született némi élet, és érkezett az újkori nép... 

Akkor pont tiltva voltam valami vidám írás miatt, és egyszer csak Mord eltűnt... Akkor népe már nem volt, elmenekült mindenki. És valami bölcs törvénynök kimondta, csupán egyetlen kunyhót tulajdonolhat az erdőben egyetlen lény... Mord eltűnt a galaktikus forgatagban, sötéten, barátságtalanul, ahogy érkezett. Remélem Bonefang bűnlistájára felírta valami felső hatalom ezt a történetet is, mert bizony sok-sok lényt, szerzetet és fájó lelket szolgáltatott ki egy mocskos vágyakkal élő, semmitől vissza nem riadó vadállatnak. Egy torz testű, torz lelkű szörnyetegnek... 

És jött az utolsó generáció. Nemsokára vége lesz a kerettörténetnek, ettől kezdve jönnek a mindennapok vidámságai, ékszerei, és minden nap kis mazsolák a múltból. Sok ezer megírt, rólam szóló szemétség mentve, itt-ott-amott. És néha még belátogatunk az erdőbe is... Ámbár ott nem sok történik pont. Új gyümölcsöt kamuzott magának Kakamatyi. Most nem kókusz, hanem szeder. Gondolom a töltésoldalból, jobbra egy mekis zacskó,két papírpohár, öt csótány, egy hangyaboly, és három hajléktalan széklete. Egy négyzetméteren. :)

Egyébként köszi hogy olvastok. Ilyen sokan... Irul-pirul! :)