Nehéz megtanulni ezt az oldalt, sokkal modernebb, sokkal többet tud, mint amihez szokva vagyok, de haladok. Ez volt a heti kedvenc, kagyló gyöngyök. :)

Most kicsit kevesebbet írok, Gábor megjött, bevásároltunk, este megbeszéltük a jövő hetet, izgalmas lesz. :)

Szóval ősszel a helytartók is nyugtalanabbak lettek, a tisztás minden éjjel a rémtetteiktől volt hangos. Egyszer a madarakat fogták el csalihálóval, mondván tilos és fertőzésveszélyes a madártollnak potyogtatása, Csíboros Mycar, a főhiéna néha negyven-ötven fülemülét, pintyőkét és csalogányt is megkínzott, és természetesen sorra kerültem én is. :)

Először a tisztásról tiltatott ki, mert azon a héten pont tilos volt a zenéről írni, vagy tán a bordó színről? Már nem emlékszem. Később az erdőből is elkergettek, szerintük túl cifra volt a kunyhócskám, túl sokan megnézték, :)

Hánytam én fittyet, mentem másfelé, barátkoztam más népekkel, erdő annyi van, mint égen a csillag, becsületes, jó erdők szabad madárdallal, jártam a galaxisokat, írtam novellát, regényt, verset, játékokat, játszottam magam is, szereztem barátokat, játszótársakat, vándoroltam vígan... de uramfia! Bonefang mindenütt a nyomomban volt, :O

Teltek-múltak a hónapok, évvé cseperedtek, egyszer csak titkos üzenetet kaptam, vár vissza az erdő. 

Máig se tudom, miért mentem vissza. Illetve ez hazugság. A kunyhócskám vonzott vissza az én szépen megépített koboldtanyám. :)

Teltek a hónapok megint, viszonylagos nyugalom honolt a tisztáson, úgy hírlett betegeskedik Bonefang, emészti már önnön gonoszsága belülről, a helytartók is csendesebbek lettek, lehetett játszani, beszélgetni, jó volt. :)

Hirtelen jött a változás, ősz volt megint, évek teltek el közben. A lakók közt különös feszültség érződött, rossz szavú népek tűntek fel, szavuk bűzlött a hamisságtól, először egy júdeai örömlány érkezett, cifra szoknyáját lebegtette, aztán kizavartak megint, mentem elfelé újra, ezek az idők nem ragadtak meg igazán az emlékezetemben, másra figyeltem, ezer helyen voltam, olyan mindegy volt... És Bonefang még mindig ott volt a nyomomban.:)

Mire visszatértem az erdőbe, a tisztás halott volt. Benőtte a dudva, helyére sót hintett valaki. A fal mellett se szólt a zene, komor volt a környék, és Bonefang már beszélt a megmaradt népével.

Nem tetszett nekem ez már sehogy se, Persze szerettem volna megmenteni az erdőt, de egyre rosszabbul éreztem ott magam. Mégis... mégis! Olyan sokan bekopogtak a kunyhómba, százak és még tízek! És én is mentem a kunyhójukba, és volt hangulat. 

Aztán egyszer megjelent Wikomord, a rettenetes. Szelíd képű, beteg testű, nyomorék sakál volt, iszonyú, görbedt  testtel, három lábbal, és  rettenetes gondolatokkal. Mindenhonnan elüldözték akkor már, magam is rácsodálkoztam, és még meg is sajnáltam valahogy... 

Én a nyomorékságát láttam meg, Bonefang a sötét elméjét! 

És jött az erdő új sötét korszaka. 

De erről majd legközelebb. Holnap ne számítsatok rám, bulizni megyek. :)

Pápuszi!